Ahogyan megy valaki, az elárul sokat arról, hogy milyen ő és most éppen a helyzete. Ment egy hölgy előttem büszkén vidáman. Pedig a vállán lógott 3 táska. Ismertem, tudtam mi a munkája. Van sok teendője és nem rossz a fizetése. Igen sokat jelent, ha valakinek kevés a jövedelme. Bizony még a járásán, mozgásán is hagyhat jelet. Az önbecsülése változik mindezek következtében. Például a pedagógusok sokáig keveset kerestek. Az önbecsülésükön ez hagyott jelet. Ahogyan a magyar ember is a többi néphez képest kevésbé büszke. Sok csapás érte. Az kellene hogy eszünkbe jusson milyen sok felfedezés és sportbeli aranyérem a hazánk büszkesége. Emeltebb fővel járnánk. Az önbecsülésünket erősítenünk kell ilyen téren. Valamint az utánunk következők is figyelnek minket. Az utódainknak példát adunk a kiállásunkkal. Ha megtörten járunk és állunk, azzal azt jelezzük, hogy ezt így kell. Mikor túl jutunk nehézségeken, megoldottuk, akkor úgy kell értékelnünk, hogy ez is erősített, edzettebbé tett. Egy lehetőség volt, amitől még jobb lettem :) Kati
Címke: Kiállás
Milyen a nő élete?
Többezer évvel ezelőtt Szókratész szerette honfitársait kizökkenteni megszokott gondolkodási sémáikból. Lement az utcára, elvegyült az emberek közt, és találomra megszólított járókelőket. Kérdéseket tett fel nekik, és barátságosan válaszadásra ösztökélte őket. Kénytelenek voltak elgondolkodni az életük felől, hogy vajon minden tényleg úgy van – e és jól van – e úgy, ahogy hitték, hogy van. A Valódi Egyenlőséget csoport és a Férfihang Civil Társaság ismét követte ezt az ősi módszert, és embereket kérdezett az életük felől. Ezúttal a közelgő Nőnap alkalmából tették, egyenlőségpárti gesztusból. A párbeszédek fő iránya az volt: milyen is ma nőként élni Magyarországon?
A már korábbi kiállásokból megismert, állandóan kötözködő, városnéző túrát értékesítő fiatalember (szerinte minden nap férfinap – és ezt úgy mondja, hogy közben alul fizetett és alul értékelt munkát végez az utcán esőben, szélben) nem volt sehol, helyette barátságos, segítőkész és nyilatkozni is hajlandó kollégái üdvözölték a molinóval kiálló aktivistát.
Egyikük (fiatal férfi) rögtön el is mondta, hogy a nők nagy problémája az egyenlőtlen bérezés. Nos, ő valóban a nőkkel együtt érző, empatikus fiatalember, (holott, mint tudjuk idehaza rendszerszintű nőelnyomás van, és patriarchák élnek, nem férfiak) aki nyitott az igazságra, mert meglepve vette tudomásul, hogy egy elterjedt hazugság áldozata, és mi is a valódi helyzet bér ügyben.
Érdeklődve jött oda egy másik, középkorú férfi is, aki, mint elmondta, Amerikában élt öt évig, meg is nősült ott, és egyik nap arra ment haza, hogy üres (teljesen, bútorokat is beleértve) a lakás, felesége és gyereke sehol. Felhívta a helyi sheriffet, aki biztosította róla, hogy mint férfi és ember megérti őt, de sheriffként semmit sem tehet, mert felesége tette TELJESEN TÖRVÉNYES ÉS SZABÁLYOS az amerikai jog szerint. Még csak közölni sem köteles elhagyott férjével az asszony az új tartózkodási helyét!
Egy harmadik férfi ellenben hevesen vitatkozni kezdett, hogy miért képviseltetik magukat a fent említett közösségek az utcán, miért kell beszélni az egyenlőségről, miért nem élünk úgy, mint amikor jurtákban laktunk, és a nők amúgy is túl vannak tolva a magyar közéletben. (Mondjuk ebben igaza van. A férfiakhoz képest mindenképpen.) Sajnos háborgó, haragos érzésein nem tudott túllépni, és hosszú perceken át zavarta a rendezvényt kötözködő stílusával, így sajnos meg kellett fenyegetni a rendőrség helyszínre hívásával, hogy elmenjen, és a békésebb járókelők is közel merjenek jönni.
Egy Angliából hazaköltözött fiatal lány azt taglalta, hogy ő nagyon örült odakint annak, hogy ott sokmindenben a közfelfogás és viselkedés más. Pl. a tömegközlekedés közben, ha egy nőt inzultálnak, férfiak és nők egyaránt a védelmére kelnek, és nem gyáván lapítanak, mint idehaza.
Többször szóba került nőproblémaként a részmunkaidős munkák hiánya. Abban könnyű volt a válaszolókkal közös nevezőre jutni, hogy ez NEM a nők problémája igazából. Ez a családok, és a családszerű életközösségek problémája. MINDENKI jól járna akkor, ha otthon többet vállalhatnának be a nők, több idejük és energiájuk jutna a családjukra, megszűnne a versengés a családfői poszt körül (egy fiatal lány meg is mondta: teljesen rendben van, hogy ha otthon a vezetők a férfiak. Ezen szerepkör stresszének és felelősségének elhordozásához alkatilag jobbak) és visszaállna a férfiak családfenntartói becsülete. Sokkal könnyebb lenne a családi munkamegosztás is. A férfiak iránti bizalom hiánya és nőelnyomás SZÓBA SEM KERÜLT. Úgy látszik, a nők nem azt tapasztalják a magánéletükben a férfiak részéről, mint amit a feministák állítanak.
Újra, és újra, a megkérdezett nők ezt válaszolták a bevezetésben leírt kérdésre: Nagyon jó ma nőként Magyarországon élni, nincsenek korlátozva életükben, jogaikban. Elégedettek az életükkel. És mondták ezt örömtelien, sugárzó tekintettel.
Jó volt látni őket, beszélni velük, és azt tapasztalni, hogy (egyébként biztosan meglévő) problémáikon könnyen túl tudtak lépni egy biztató feliratú molinó, és némi vidám napsütés hatására. Adódott a végkövetkeztetés: nőnek lenni igenis jó.
;-)
Zoli
Megjelenés, kiállás
Van olyan foglalkozás, ahová az kell, hogy pontosan precízen utána számoljanak mindennek többször is és ellenőrizzenek mindent a biztonságunk érdekében. Máshol pedig, például azoknál akik színpadra kiállnak kell, hogy legyen késztetésük önmaguk megmutatására, ahhoz,hogy hosszú időkig ezt akarják tenni. Így a közönség élményt kaphat. Felrótták a napokban valakiknek, azt,hogy túl sokat mutatott meg magából kihívó ruhában. Úgy gondolom lehessen mindenki abban amiben lenni akar. Ha nem tetszik nem kell néznünk. Jó is persze, ha vannak merészek, akik felrúgva a szabályokat kiállnak azért, hogy úgy mutatkozzanak meg olyan alakkal és ruhával, amiben akarnak. Polgárpukkasztásnak vélik a szolidabbak. Ön megjelenítés, kicsit önmegvalósítás. Kiáll a saját érzéséért, mert ezt így ilyen formában fel akarja venni. Egy kaland számára, amiért meg merte tenni. Kihívás a számára. Vannak akik sok munkát fektetnek abba, hogy jó alakjuk legyen. Meg is szeretnék az eredményt mutatni a többieknek. Nem korfüggő. Sőt minél korosabban sikerül normál egészséges alakot, fitt megjelenést elérni, annál értékelendőbb. :) Kata
Tessék mosolyogni!
Kiállás. Kiállások. Emberek elé, szelíden és derűsen. Megértően. Bátran. Évek óta teszem, immár társsal, van, hogy társakkal. Mindig az utcán, a járókelőket megszólítva. Ezúttal Isten szeretetéről.
Kőtörés volt az eleje. Minden ember energiabefektetés. Köszönni, a véleményét kérdezni. Egyetért azzal, amit a zászlónkra (molinónkra) kiírtunk? Tényleg úgy van? Másképp tapasztalta? De nem mindenki köszön vissza és nem mindenki válaszol. Ezúttal az első másfél órában sokszor látszott, hogy megérintjük az embereket, de magukban tartják a választ. Provokál a szeretet. De miért?
Mert az Egyház oly sokszor tűnik egy pusztán hatalmi és érdekvédelmi szervezetnek? Mert látszólag a hívek nem tesznek mást, mint hetente összegyűlnek a templomaikban, bonyolult és érthetetlen szertartást végeznek, aztán hazamennek? Élni tovább, az átlagtól látszólag cseppet sem erkölcsösebb, és főleg cseppet sem szeretet teljesebb, cseppet sem boldogabb életüket? Vagyis tulajdonképpen nincs mit átadniuk? Látszólag nincsen semmi vonzó és értékes plusz az életükben? Nos, nem derült ki, a megmozduló érzések bennmaradtak az emberekben.
Kifáradva nem lehet szívből mosolyogni. Mosoly és derű nélkül nem lehet hitelesen beszélni egy szerető Istenről. Így mikor egy néni megállt előttünk, és azt mondta: „Fiúk! Tessék mosolyogni! Az a szmájli nem teszi meg helyettetek!” – igazat kellett adjunk. Félre is álltunk imádkozni. És a helyzet megváltozott.
Több hívő jött pl. és beszélgethettünk velük a felekezetekről. A kölcsönös tiszteletről és egymás megbecsüléséről. Aztán akadt, aki meghallgatta, miért nem tapasztalhatta meg még Isten szeretetét. Hiszen Isten szellemi létező. Találkozni vele szellemünkben lehet. (Vagy lelkünkben.) Vagyis az elmélyült ima gyakorlásával, különösen a dicsőítés emel fel; vagy a tartalmas csend, amit az Ő jelenléte jár át. Illetve a tanításának fokozatos megvalósítása visz hozzá közel. A Szentírás, és különösen a négy evangélium olvasása, tanulása, fokozatos gyakorlattá tétele.
Aztán találkoztunk Sanyival, aki nemcsak meghallgatott, de azt mondta, több is érdekelné. Elhívtuk férfiközösségbe. Ugyan az ilyen elhatározások nem szoktak sokáig tartani, de… ne döntsük el előre, mi lesz még ebből!
Beszélgettünk álmokról. Egy férfi rendszeresen álmodik meghalt barátnőjével. Újraéli a régi emlékeket álmában, együtt vannak. Nem érti – jó ez? Az ördög játszik vele? Nem elengednie kéne már a lányt? Abban maradtunk, ha az álmai segítik, hogy a hétköznapi életét (és vannak gondjai: pénztelenség, munkanélküliség, kevés tüzelő, magány) akkor nincsen vele különösebb dolga. Köszönje meg Istennek, és merítsen erőt belőlük!
És voltak, akikért imádkozhattunk. Betegségből gyógyulásért, vigasztalásért – kell az imádságos segítés.
Végül egy csinos fiatalasszony is odaperdült, a fázó férfiaknak (nekünk) hozott egy – egy kakaóscsigát. (Ó, azok a gondoskodó Nők! Mmmm…) Még kétszer visszajött: vajon Isten szeretete vonzotta vissza, vagy valamelyik férfi mosolya? Már nem fogjuk megtudni.
;-)
Zoli
Nemzetközi Férfinap 2016
„Vinné el az ördög, aki ilyen hidegbe talál ki férfinapi ünnepet!” – gondoltam, miközben a zászlót tartva toporogtunk Robival a Spar parkolójában. Még jó, hogy hó nem esett, pár napja az is volt. De hát azért Férfi a férfi, hogy szembenézzen a kihívásokkal! Pláne, ha segítőtársa is van, közösségben minden könnyebb.
Az első fél óra rettentően lassan telt el. Jöttek az emberek, üdvözöltük őket, és általában szívesen vették, hogy kérdezgetjük őket az ünneppel kapcsolatban. Az is igaz, akadt, aki szerint nagyon kevés férfi méltó erre az ünneplésre, a pozitív figyelemre. Megkérdeztem az illetőt, hogy ez személyes tapasztalata – e, vagy inkább a média fest le minket ilyennek? Ő azt felelte, hogy a környezetében figyelte meg mindezt, vannak férfiak sokan, akik az italt, a hűtlenséget, a megbízhatatlanságot választják. Én személy szerint ugyan úgy látom, hogy rengeteg férfi indul neki tisztességes szándékokkal és elképzelésekkel az életnek, hogy sokan igyekeznek akár erőn felül is teljesíteni mindazt, amit megtanítottak nekik, hogy a dolguk – el kell ismerni, ez nem minden férfire igaz. Álljon nekik biztatásul ez az ünnep, hogy álljanak fel és igyekezzenek, mert a társadalom nem megy el szó nélkül az áldozataik és erőfeszítéseik mellett! Azt hiszem, az okozott fájdalom és hiány ellenére pusztán hibáztatással nem megyünk sokra.
Nagyon sokszor belefutottunk, még férfiaktól is, hogy minden nap férfinap. Nekem ez személyesen nagyon fáj, úgy gondolom, aki ezt elhitette az emberekkel, nyilvánvalóan nem tudja, mit jelent férfiként élni hazánkban. Ahol egy férfi hamarabb hal, mint egy nő, de később mehet nyugdíjba. Ahol az idő előtti iskolaelhagyók egyértelműen inkább a fiúk, és ezáltal nagyon sokszor az életlehetőségeiket szűkítik túlságosan le. Nagyon úgy tűnik, hogy az iskolarendszert egyszerűen nem az ő fiús készségeiknek találták ki. Ahol nagyon sok férfi küszködik azzal, hogy válás után továbbra is részt vehessen gyermekei életében, és nagyon sok hajléktalan férfi története kezdődik ezzel a szóval: „elváltam.” Ahol a börtönök tele vannak férfiakkal, akiket nagyon sok esetben nem tanítottak meg, hogyan éljenek értékes, tiszteletre méltó életet. Ahol rengeteg férfi válik alkoholistává, mert a környezetük azt várja tőlük, hogy az ivással fejezzék ki férfiasságukat, illetve nincs előttük példa, hogy miképpen nézzenek szembe problémáikkal. Sokszor: egyáltalán belássák, hogy vannak problémáik, és segítségre van szükségük. Mert a tipikus reakció a társadalom felől először is a közöny, majd a sajnálkozó megjegyzés, amikor már megtörtént a baj: „Milyen kár, hogy ez a Józsi elkezdett inni, olyan dolgos ember volt.” Igen, összecsúszott, mert nem tudta, mit tegyen, és elfogyott az ereje.
Később jött egy úr, akivel igen őszintén elbeszélgettünk, hogy az emancipáció eddigi több évtizedes hazai története igazából arról szólt, hogy a nők akartak valamit, a férfiak duzzogtak, a nők megkapták; megint akartak valamit, a férfiak berzenkedtek, a nők megkapták; aztán megint akartak valamit… És ezidáig, egyetlen fórumon nem hangzott még el, hogy: „Köszönjük, férfiak!” Holott mi, a férfiak túlnyomó többsége, a gondolkodásunkat, a tetteinket és ALAPVETŐEN az EGÉSZ életünket változtattuk meg: Örökre. Hogy a nők boldogabban élhessenek. Ez nem olyan, mint amikor az életemet adom egy nőért, ami grandiózus tett, de megtettem és kész, nincs tovább. Itt halálom napjáig mindig az új vágányon kell járjak, és nap mint nap kihívásokkal kell szembenéznem emiatt: mindig és szünet nélkül.
De találkoztunk azért mi mással is.
Sok nő biztatott minket, hogy hajrá, kell ez, ők támogatják az ünnep megtartását. Ha van Nőnap, legyen Férfinap is! Úgy vélik, ez is az emancipáció része, illetve kiállnak a férfiak mellett.
Néhányan már tudtak az eseményről, mert az interneten terjed. Pont előző nap hallottam egy ismerősömtől, hogy Kőszegpatyon például műsoros ünnepséget is szerveztek a férfiak tiszteletére. Van jó példa, hála az Istennek!
Többen mondták, hogy szervezzünk zenés-táncos alkalmat, még pénzt is adnak bele, biztos elmennének. Nos, ez a jövő. Biztos eljön ennek is az ideje.
Két fiatalember háromszor visszajött, annyira érdekelte őket, hogy hogy van ez? Fontos lehet az, hogy valaki férfi? Hogy milyen az élete, és hogy elégedett – e vele? Egyikük egyébként tizenkét illetve tizennégy órákat dolgozik naponta, külföldön. Dolgozik, eszik, valamit alszik, és már megint: dolgozik… De hát minden nap férfinap, mint tudjuk.
Egy idős tanárnő csokit és magos zsemlét hozott nekünk a boltból, odaadta, és nevetve figyelmeztetett minket: „De aztán fiúk, nem ám szanaszét szórni a magjaitokat!” Értettük, jót nevettünk.
Igen sok férfinak kifejezetten jól esett, hogy végre rájuk is gondolnak mások. A közösség, a társadalom, amelyben élnek. Jó volt látni a mosolyt az arcukon, megszorítani a kezüket.
Akadt, aki hiányolta, hogy a nagypapákról nem tettünk említést a zászlón. Elmesélte, hogy milyen jó az unokáival lenni, és szinte imádja őket. Sokkal könnyebb őket szeretni, mert nincs annyi teher és kötelezettség a vállán, mint a gyerekeivel szemben volt. Ő mesélte el, miképpen működött, mikor a nyolcvanas években még kamerákon keresztül nézhette csak az újonnan megszületett gyermekeit. Nem, mint ma, amikor szinte együtt szülnek a párok!
De a legvidámabb az volt, amikor egy idősebb úr megállt a közelünkben biciklivel, elolvasta a zászló feliratait, majd felkiáltott: „Férfinap? Az meg mi a lófasz? Menjetek a picsába!” Azzal elhajtott. Ezen percekig nevettünk Robival.
Mert mi tudjuk, hogy KELL Férfinap. Egyszerűen nem kérdés.
;-)
Zoli
Egyenlőség Napja – Kiállás a férfiakért
Március utolsó napján a Valódi Egyenlőséget csoport tagjai a férfi érdekképviselet fontosságának jelzése miatt álltak ki a Deák Ferenc térre molinóval, kérdőívvel, és a férfiélet problémás területeivel foglalkozó kiadvánnyal. Tanulságos volt.
„Egy férfi nem kellene, hogy maga oldja meg a problémáit?”, kérdezte egy nappal korábban a szabó, aki a rendezvényre készülő molinón dolgozott. Majd folytatva a molinó összevarrását, engem ugratva hozzátette: „Akkor én most a puhapöcsű férfiaknak dolgozom?” Nem tartottam kiselőadást neki, nevettem a csipkelődő viccén. Elgondolkodtam, vajon mindent meg lehet oldani egyedül? Az élet nem éppen azt bizonyítja, hogy közösségben hatékonyabb az ember? Férfiak nem jelezhetik, hogy bizonyos problémáik megoldását, vagy segítséget a megoldáshoz a társadalom más szegmenseitől remélik? Pedig annyi férfiprobléma van, ami megoldásra vár… A bíróságok igazságtalan gyermekelhelyezési gyakorlatától kezdve, a férfigyűlöletet ontó szélsőséges feministákon át, a korai iskolaelhagyó fiúk hátrányaiig.
A molinóra 5 kép került fel, melyek egyaránt a nők és a férfiak kölcsönös szeretetét, tiszteletét és együttműködését szimbolizálják, illetve szerepel rajta a csoportunk neve (Valódi egyenlőséget), ami egyben a mondanivalónk is volt. Kiállni a férfiakért, de nem valamiféle előjogokért, hanem a férfiak egyenlőségéért. Ami a nők egyenlősége is. Vagyis valódi egyenlőség. A nők és a férfiak egyenlősége nem ellentétben áll egymással, hanem kiegészítik egymást. A nők egyenlősége a férfiaknak is jó, a férfiak egyenlősége a nőknek is jó.
Nem sokkal 9 óra előtt felállítottuk a molinót a metróhoz vezető lejáró előtt, így az emberek, akik a metróból feljöttek szembetalálhatták magukat vele. A molinó elé egy lepedőt terítettünk és azon helyzetük el kiadványainkat. Az egyik városnéző buszozást népszerűsítő férfi, akinek már novemberben sem tetszett, hogy kiállunk, mert ez „buziság”, most is egyből beszólt, ahogy kikerült a molinó… Igaz, utána békén hagyott, végezve dolgát: invitálta az arra járó turistákat. Férfiként, szintén az önállóság elkötelezett híveként.
Kling Ferenc ismét egy remek villámkérdőívet állított össze, mely segítségével arról kérdeztük az embereket, hogy szerintük egyenjogúak-e a nők és a férfiak Magyarországon, hogy ők személyesen szenvedtek–e el hátrányt a nemük miatt, illetve hogy min változtatnának a két nem viszonyában és általában az életben, ha tehetnék.
Sokan válaszolták, hogy nincs egyenlőség Magyarországon, a leggyakrabban a nők alacsonyabb kereste került elő, ezt a válaszadók többsége megemlítette. Más konkrétum nem volt, ami akárcsak ehhez közelítően nagy arányban előkerült volna. Sokan a nők társadalmi megbecsültségének hiányát említették. Ami tisztán látszott: az emberek többsége nem polarizált narratívában gondolkodik erről, hanem az egyenlőség kapcsán a női emancipációra, érdekvédelemre asszociál. Persze, azért volt kivétel is, egy férfi például arra panaszkodott, hogy manapság az egyenjogúság egyre inkább a nők többletjogairól szól.
Jópáran hoztak példákat a saját életükből is. Közülük a legtöbben arról számoltak be, hogy a munkahelyen szenvedtek el hátrányt a nemük miatt. Például egy nő azért lett kirúgva, mert nem viszonozta főnöke vonzalmát, illetve egy férfi rendszeresen ki lett mozdítva a kötelező feladatköréből árut pakolni nem titkoltan azért, mert férfi, miközben nőket soha nem hívtak el női mivoltukból fakadóan külön extra feladatokat is elvégezni.
Azért sokan elégedettek voltak férfiként, illetve nőként való létezésükkel, és nem akartak változtatni különösebben semmin a két nem viszonyában. Ők elég pozitívan álltak az élethez és a hazai viszonyokhoz. Páran kifejezetten dicsérték a kezdeményezésünket, különösen egy szolgálaton kívüli rendőr, aki megerősítette, hogy szükség van férfi érdekképviseletre.
Meghallgatva nők véleményét és tapasztalatait is, az a benyomásom támadt, hogy egy nem gyűlöletkeltő nőmozgalomnak azért van mit tennie idehaza a nők egyenlőségéért.
De azt is láttam, hogy sok a félreinformáltság van az emberekben. Például a többség azt válaszolta, hogy csupán a nők rovására nincs egyenlőség idehaza. Miközben valójában például a törvények egyre inkább a férfiakat különböztetik meg hátrányosan. De azt gondolom, hogy mindennapi életünkben se fekete-fehér a helyzet: bizonyos részterületeken az egyik, másutt a másik nem van hátrányban. A családi terepen a nők előnye nagy, munkahelyen inkább a férfiaké.
Végső soron hasznos volt kiállni az emberek elé, akik közül többen is készségesek voltak válaszokat adni nekünk, és szívesen fogadták a kiadványunkat is, mely szintén „Valódi egyenlőséget!” címmel került kiadásra. Kell vitázni és érvelni az elterjedt téves hozzáállással (egy férfi boldoguljon egyedül), illetve téves információkkal szemben. Ha tesszük a dolgunkat mi, a férfiak ügyét képviselők, akkor szabadabb, egyenlőbb, igazságosabb társadalmat hagyhatunk magunk után!
Dessant
Akit szigorúan neveltek felnőve gyakran megtapasztalhatja,amikor az élet küldi rendületlenül a nehezítéseket, hogy a kemény felkészítés, ami megedzette szinte, most segítőleg hat. Lelkileg testileg képes adni egy alapot a felnőtt élet zordabb időszakaira, ha keményebb nevelési elveket valló szülőket kaptunk a sorstól. Emlékszem egy angol filmre, ahol a végzős ügyvéd diákok paradicsommal dobták a kezdő tanulókat, hogy eddzék őket arra az időre, amikor a tárgyalásokon, mindenféle támadó hatásnak kitéve szemrebbenés nélkül állni kell a megpróbáltatásokat és talpon maradni, sőt győzni kell, a nehézségekkel szemben dacolva. :)Kata
2015. Tavasz, Kőszeg, Nőnap: Kiállás a Nőkért (S még aznap megtaláltatott az annyira áhított házisárkány?)
Vajon jó az Istennel járni, vagy jó az Istennel járni? Ugyan olvasatomban minden jó szándékú ember vele jár, ám aki direktbe szóba is áll vele, és ezt közösségben teszi, annak többet tud adni, és többet bízhat rá.
Nos, úgy vélem: kb -tul jó vele járni. Figyel ránk és fontosak vagyunk neki. A Nőkért való Kiállás ugyanerről szólt, csak Isten helyébe kicsit mi álltunk: a szervezők.
Margittal még a kőszegi legelső Kiálláskor találkoztam. Az a párkapcsolatokért volt, s a témát most sem mellőzhettük. Már akkor nagyon őszintén felvállalta magát, s bízott bennem: ha én ezt őszintén megkérdeztem, akkor ő azt őszintén elmondja. Akár a kisváros Fő terén is.
Most méginkább odatette magát: csajos ötletei voltak: színes lufik, pörgős zene, meleg tea (még spéci termo fazekat is szerzett hozzá, tehát a rendezvény végén éppoly meleg volt a tea, mint az elején), vagyis mindent, ami lehetővé teszi, hogy tényleg jól érezze magát, aki erre hajlandó rászánni magát. ÉS – VÉGIG OTT VOLT! Holott négy órán át a hűvös tavaszi szél már hideg, szinte jeges. Mert egy délelőttön át fújja az embert. Remegett, vacogott, a lányához bújt, az arca lilult, de nem ment el. Sőt, próbált táncolni! Egyedül ez ugyan nem olyan könnyű, de megint láthattam,milyen finoman, összehangoltan tud mozogni egy nő. Ezért is szeretnek annyira táncolni, míg mi, férfiak, a mackó mozgásunkkal sokszor inkább fát vágnánk… Csak hát az ÚGY nem melegít meg.
A Niki (Margit lánya), aki ügyesen segített, még kérdést is adott a zászló tartalmának kibontásához, és a barátnője (aki „csak” lelki segéderő volt, hogy a szünetekben ne a gyér forgalmú teret nézzük, mert igen – tavasszal még nincs idegenforgalom nálunk, és kevesebb az ember) pontosan a nem várt hab voltak a tortán.
Nos, mi is történt?
Az emberek bizony ódzkodnak a nyílt színre kiállni, még ha már vannak is ott mások, és biztatják őket erre. Talán olyan ez, mint a tavaszi fagy: ki kell tartani a meleggel, új és új hullámban kiárasztani, és eltűnik. Az egyik asszonnyal, aki a higannyal fertőzött erdőkről kezdett mesélni nekünk, eljutottunk oda, hogy vitt egy „Egészséges Férfiszellem” című könyvet, és elfogadott egy nagy ölelést hozzá.
Bensőségesség, érzelmi gyengédség, megnyílás, el és befogadás, odafigyelés – ezek visszatérő fogalmak voltak. Sokan vágyunk rá, játszmázunk érte, vagy csüggedten reméljük, talán megenyhíti valaki szívünk dermedtségét. Azt már kevesebben mondták el, hogy az érzelmi intimitáshoz valami megfogható tartalom is kell. A puszi, az ölelés jó jelző, de önmagában kevés. Szükséges a vezető tevékenység, ami mentén kibontakozik az ismeretség, a szeretet. Közös tevékenység, cél, beszélgetés, bármi, amire együtt figyelünk és közben a személyes kötődések is mélyülhetnek, tisztulhatnak, feltéve, ha bevállaljuk magunkat és a másikat. Úgy, ahogy vagyunk. Aztán idővel továbblépünk, növekszünk együtt – mert ez az Élet rendje.
Nagyon tetszett annak a férfinek a története, aki elmondta, hogy mivel sokat van otthon, ő főz. Vásárol, és a rendre is felügyel. Cseppet sem volt a méretes termetével, nyugodt, határozott hangjával és férfias bajuszával, borostájával nőies, puhány. Persze biztos vannak férfihobbijai, amelyekkel megtámasztja a tartását és éleszti a férfias tüzet belül.
És eljött az Ági is. Mert megígérte. A Nőnapi Kiállás – Hangolóban szerepel még, ő a Nyúl Ági. Persze megint önmaga volt: támogatott, buzdított és a hitet próbálta növelni bennünk. Nagyon jól esett, szerencsére már lassan rutinná lesz, hogy jó ügyekben nem az az első, mekkora visszhangot kelt. A meggyőződés ereje, a belső jó érzés, és csak ezek után az, hogy még kit érdekel a szemléletünk rajtunk kívül. Kinek van eleve hasonló?
Aztán csak terjed a Tavasz tovább, és rájöhetünk, hol foglalt állást még? Kik árasztják eleve már?
És: Megtaláltam! Avagy a tűzokádó, aki valójában egyáltalán nem okád tüzet. És már készen várt rá, hogy fogadja a hős lovagot, és végre vendégül lássa.
Aznap délutánra szervezett az exem a gyerekeknek és nekem egy közös programot. Ökölvívó Gála Kőszegen, érdekli a fiúkat, lesz tombola is, menjünk csak el. Senki se tudta, mi fog történni.
Lecuccoltunk a két Topival az egyik padra, már ült ott egy anyuka, ő is a fiát hozta el: bokszol és megnézi a többiek küzdelmét. Elkezdtünk beszélgetni. Aztán beszélgettünk. Aztán még beszélgettünk. Aztán mikor ránéztem, már nem a vállam fölül néztem rá. Aztán a kabátok elkerültek közülünk. Aztán amikor a csemeték meg voltak etetve, itatva, és a bordásfalról leszedve, ott folytattuk, ahol éppen abbahagytuk. A legjobban az tetszett, amikor ugyanabban a pillanatban ugrottunk fel, ő futott balra a fia után, én jobbra az enyémek után, szót se tudtunk szólni egymáshoz, majd bocsánatkérés nélkül ültünk vissza, és mosolyogtunk össze. Lopva megnéztem: igen jó popsija van… Oldalról jól látható, szép, ívelt ajkai, és vidáman csillogó szemei.
Mmmm, NAGYON JÓ NŐ! Szép neve van? Mónika.
Utána számoltam ki, hogy amit gyorsan elreppenő két – három órának véltem, az bizony tömény öt óra együtt töltött idő volt.
Persze ma, két randi, és néhány óra Skype beszélgetés még nem feltétlenül jelenti, hogy majd egymás mellé temetnek… de nem bánnám.
Majd, olyan ötven év múlva.
;-)
Zoli
Nemzetközi Férfinap 2014
A Férfiak Lapja ismét megtartotta Férfinapi kiállását, „Villámcsődületét”, ezúttal Kőszegen. S pár nappal Férfinap előtt a szombathelyi Prevenciós Házban tartottak egészségügyi szűrést – kifejezetten férfiaknak az ünnep alkalmából.
Kőszeg Fő tere ezúttal néptelenebb volt, mint nyár végén a Párkapcsolati kiálláskor. Két zászlóval szerepeltünk az arra járók és a mellettünk síugrást népszerűsítő, szintén lelkes csapat előtt. Az első zászló inkább amolyan hagyományos férfierényeket felsoroló volt, kis belső tartást erősítő, a családban, párkapcsolatban kitartani akaró férfiakat célozva, egyúttal üzenet a nők felé: vannak még férfiak, nem is kevesen, akik a hagyományos „holtodiglan-holtomiglan-ban” gondolkoznak.
Egy középkorú nő (a képen nem ő látható) kérte csak számon a vörös hajú nő félig elővillanó popsiját, szerinte az a hálószobába való. Munkatársunk próbálta meggyőzni, hogy egy szép akt azért elfogadható a nyílt utcán is, nem olyasmi, amit ne lehetne megmagyarázni gyermekeinknek, de az érvekre egyre fokozódó hangerő meggyőzte őt arról, hogy itt inkább csendben maradni érdemes. S lőn, a hölgy kiadva felháborodását, nyugodtan távozott.
Általában pozitív volt a hozzáállás a demonstrációhoz. A férfijelképek értelmét is sikerült többekkel tisztázni:
A harcos a célokat kijelölő, önmagát fegyelmező, céljáért küzdő férfi jelképe.
A király általában a vezető, aki alárendeltjei érdekeit is figyelembe venni köteles döntéshozót jelenti; ha párkapcsolatra értjük, akkor részünkről nem annyira a mindenáron dominanciára törő, mint inkább kellő tiszteletet elváró és kivívó, együttműködő férfi szimbóluma.
A kalandor azt a részünket jelzi, amely szeret mókázni, semmitmondó, de örömteli apróságokkal tölteni az idejét; játszani, újat kipróbálni, és a kapcsolatba ő viszi a romantikát és az örömteli meglepetéseket. De a gyerekeivel felfedező túrára induló apa is kalandor tulajdonképpen, s király is egyben. Hisz ő kalandoz velük és felel valamennyiükért.
A próféta a szűk családi körön túl látó férfi jelképe. Ő az, aki kiáll másokért, aki felelősséget érez a közösségért, a társadalomért. Segítő szándékkal foglalkozik a környezetében élőkkel, kiáll igazukért, illetve együtt érez a fizikailag távollévőkkel is.
Az alkalom idején szépen fogyott lapunk cikkválogatás kiadványa is, az „Egészséges férfiszellem”.
Egy héttel korábban, szintén a Nemzetközi Férfinap alkalmából Szombathelyen, a Prevenciós Házban rendezte meg a Szombathelyiek Egészségéért Egyesület a férfiak számára szűrési napját. Vérnyomásmérés, vérzsír, koleszterin, testsúlymérés mellett, előadás hangzott el a jó és rosszindulatú prosztata megnagyobbodás jeleiről, kialakulásának okairól, gyógyíthatóságáról.
Dicséretes, hogy a szervezők és lebonyolítók szinte mind hölgyek, önzetlenül segítve ezzel az erősebb nem hosszabb élettartamát és jobb életminőségét. Egyikük elmondta, igazán aktív közösség ők a Prevenciós Házban, mivel már békés menetelést is szerveztek Szombathelyen, akkor a nőket érintő emlőrákszűrés fontosságára hívva fel a figyelmet.
Zoli