Megjelenés, kiállás

Van olyan foglalkozás, ahová az kell, hogy pontosan precízen utána számoljanak mindennek többször is és ellenőrizzenek mindent a biztonságunk érdekében. Máshol pedig, például azoknál akik színpadra kiállnak kell, hogy legyen késztetésük önmaguk megmutatására, ahhoz,hogy hosszú időkig ezt akarják tenni. Így a közönség élményt kaphat. Felrótták a napokban valakiknek, azt,hogy túl sokat mutatott meg magából kihívó ruhában. Úgy gondolom lehessen mindenki abban amiben lenni akar. Ha nem tetszik nem kell néznünk. Jó is persze, ha vannak merészek, akik felrúgva a szabályokat kiállnak azért, hogy úgy mutatkozzanak meg olyan alakkal és ruhával, amiben akarnak. Polgárpukkasztásnak vélik a szolidabbak. Ön megjelenítés, kicsit önmegvalósítás. Kiáll a saját érzéséért, mert ezt így ilyen formában fel akarja venni. Egy kaland számára, amiért meg merte tenni. Kihívás a számára. Vannak akik sok munkát fektetnek abba, hogy jó alakjuk legyen. Meg is szeretnék az eredményt mutatni a többieknek. Nem korfüggő. Sőt minél korosabban sikerül normál egészséges alakot, fitt megjelenést elérni, annál értékelendőbb. :) KataMedvecky

Vélemény, hozzászólás?