Címke: antifeminizmus

Milyen a nő élete?

Fénykép0637Többezer évvel ezelőtt Szókratész szerette honfitársait kizökkenteni megszokott gondolkodási sémáikból. Lement az utcára, elvegyült az emberek közt, és találomra megszólított járókelőket. Kérdéseket tett fel nekik, és barátságosan válaszadásra ösztökélte őket. Kénytelenek voltak elgondolkodni az életük felől, hogy vajon minden tényleg úgy van – e és jól van – e úgy, ahogy hitték, hogy van. A Valódi Egyenlőséget csoport és a Férfihang Civil Társaság ismét követte ezt az ősi módszert, és embereket kérdezett az életük felől. Ezúttal a közelgő Nőnap alkalmából tették, egyenlőségpárti gesztusból. A párbeszédek fő iránya az volt: milyen is ma nőként élni Magyarországon?

A már korábbi kiállásokból megismert, állandóan kötözködő, városnéző túrát értékesítő fiatalember (szerinte minden nap férfinap – és ezt úgy mondja, hogy közben alul fizetett és alul értékelt munkát végez az utcán esőben, szélben) nem volt sehol, helyette barátságos, segítőkész és nyilatkozni is hajlandó kollégái üdvözölték a molinóval kiálló aktivistát.

Egyikük (fiatal férfi) rögtön el is mondta, hogy a nők nagy problémája az egyenlőtlen bérezés. Nos, ő valóban a nőkkel együtt érző, empatikus fiatalember, (holott, mint tudjuk idehaza rendszerszintű nőelnyomás van, és patriarchák élnek, nem férfiak) aki nyitott az igazságra, mert meglepve vette tudomásul, hogy egy elterjedt hazugság áldozata, és mi is a valódi helyzet bér ügyben.

Érdeklődve jött oda egy másik, középkorú férfi is, aki, mint elmondta, Amerikában élt öt évig, meg is nősült ott, és egyik nap arra ment haza, hogy üres (teljesen, bútorokat is beleértve) a lakás, felesége és gyereke sehol. Felhívta a helyi sheriffet, aki biztosította róla, hogy mint férfi és ember megérti őt, de sheriffként semmit sem tehet, mert felesége tette TELJESEN TÖRVÉNYES ÉS SZABÁLYOS az amerikai jog szerint. Még csak közölni sem köteles elhagyott férjével az asszony az új tartózkodási helyét!

Egy harmadik férfi ellenben hevesen vitatkozni kezdett, hogy miért képviseltetik magukat a fent említett közösségek az utcán, miért kell beszélni az egyenlőségről, miért nem élünk úgy, mint amikor jurtákban laktunk, és a nők amúgy is túl vannak tolva a magyar közéletben. (Mondjuk ebben igaza van. A férfiakhoz képest mindenképpen.) Sajnos háborgó, haragos érzésein nem tudott túllépni, és hosszú perceken át zavarta a rendezvényt kötözködő stílusával, így sajnos meg kellett fenyegetni a rendőrség helyszínre hívásával, hogy elmenjen, és a békésebb járókelők is közel merjenek jönni.

Egy Angliából hazaköltözött fiatal lány azt taglalta, hogy ő nagyon örült odakint annak, hogy ott sokmindenben a közfelfogás és viselkedés más. Pl. a tömegközlekedés közben, ha egy nőt inzultálnak, férfiak és nők egyaránt a védelmére kelnek, és nem gyáván lapítanak, mint idehaza.

Többször szóba került nőproblémaként a részmunkaidős munkák hiánya. Abban könnyű volt a válaszolókkal közös nevezőre jutni, hogy ez NEM a nők problémája igazából. Ez a családok, és a családszerű életközösségek problémája. MINDENKI jól járna akkor, ha otthon többet vállalhatnának be a nők, több idejük és energiájuk jutna a családjukra, megszűnne a versengés a családfői poszt körül (egy fiatal lány meg is mondta: teljesen rendben van, hogy ha otthon a vezetők a férfiak. Ezen szerepkör stresszének és felelősségének elhordozásához alkatilag jobbak) és visszaállna a férfiak családfenntartói becsülete. Sokkal könnyebb lenne a családi munkamegosztás is. A férfiak iránti bizalom hiánya és nőelnyomás SZÓBA SEM KERÜLT. Úgy látszik, a nők nem azt tapasztalják a magánéletükben a férfiak részéről, mint amit a feministák állítanak.

Újra, és újra, a megkérdezett nők ezt válaszolták a bevezetésben leírt kérdésre: Nagyon jó ma nőként Magyarországon élni, nincsenek korlátozva életükben, jogaikban. Elégedettek az életükkel. És mondták ezt örömtelien, sugárzó tekintettel.

Jó volt látni őket, beszélni velük, és azt tapasztalni, hogy (egyébként biztosan meglévő) problémáikon könnyen túl tudtak lépni egy biztató feliratú molinó, és némi vidám napsütés hatására. Adódott a végkövetkeztetés: nőnek lenni igenis jó.

 

;-)

Zoli

Veszélyes nemzetközi egyezmény elfogadás előtt – cikk a Férfihangon

férfihangAggódunk páran. Ha Magyarország ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, itt időnként hideg szelek fognak fújni a férfiakra. És ez a nőknek sem lesz jó, hiszen a baj mindig továbbgyűrűzik, hiszen együtt élünk, nem egymástól távol, idegenként. Az eredeti cikk itt olvasható: Férfihang, antifeminista magazin. Link:

Így diszkriminálja Magyarországon a férfiakat a radikális feminista Isztambuli Egyezmény

Mondd: a férfiakat ki viszi át a túlsó partra? (Feminizmus és emancipáció ma – Dr Warren Farrell férfikönyve alapján)

Ennek a képnek hozzám van köze, a könyvhöz csak másodlagosan.

Ennek a képnek hozzám van köze, a könyvhöz csak másodlagosan.

Dr Warren Farrell művének teljes címe: „Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat?”. (Kossuth kiadó, 2012) Lélekbúvárhoz illő bonyolultságú cím. A szerzőről jó tudni, hogy korábban háromszor is beválasztották Amerikában a Nők Nemzeti Szervezetébe. Népszerű és elismert író, tévészereplő és előadó volt, amíg feminista nézőpontból értelmezte a valóságot. Idővel azonban objektívabb igyekezett lenni, és a férfilakosság élete is elkezdte érdekelni. Innentől népszerűsége drámaian csökkent, és találkozott az általa „csipkefüggönynek” nevezett feminista cenzúrával. 

A könyv közel harminc év tapasztalatát sűríti egybe, és nem a nők vagy feministák szapulása a célja. Dr Warren Farrell szerint az sehova sem vezetne, és kár tudományos hírnevet kicsinyes bosszúra fecsérelni, embereket hergelni és félretájékoztatni. Célja egy új, dinamikus Egység férfiak és nők között, amit kommunikáció, az igazsággal való bátor és bizalomteljes szembenézés, kölcsönös megértés és mélyülő egymást ismerés és egymást szeretés jellemez.

 
FONTOS! A könyv Amerikáról szól, ottani statisztikákra és gyakorlatra épít, és nekünk azért hasznos, mert a módszerek itthon is terjedőben vannak, és az ottani példa sokaknak számít követendőnek. DE MI MÉG NEM TARTUNK OTT! Egy viszonylag konzervatív ország lakói vagyunk, és én férfiként csak össze tudom tenni a kezem ezért.
Dr Farrell a megoldással kezd. Nem hangulatot kelt, leleplez és botrányt kavar. Ehelyett alapos módszert javasol arra, hogy ahol az ideológiák és esetenként az öntudatosan felvállalt hazugságok. („Jó cél érdekében tettük” – az ENSZ válasza a szerző azon kérdésére, tudnak-e róla, hogy a férfiak és nők munkával töltött időről szóló adatai hamisak. Az 1995-ös „Jelentés az emberi fejlődésről” című anyag számos adatát hamisították meg, pl. a „A nők több órát dolgoznak, mint a férfiak” című grafikont. A valóságban heti 11 órával többet dolgoznak és 2 órával többet utaznak a férfiak.) Tehát ahol ezek a hazugságok a legnagyobb kárt tették: a magánélet és a család, a párkapcsolat terén kell elkezdeni lelki munkát végezni.

 

 

recenzió2 Tömören négy egyszerű, de nem könnyű lépéssel indít a szerző. Időt adni az őszinte beszédnek. Megfelelően adni azt (négy elismerés, egy kritika, de több elismerés is lehet egy kritikus megjegyzéshez. Pont ahogy kristálycukorba rejtették a szüleink a keserű gyógyszert még régen.) Megfelelő környezetet teremteni, ellazult hangulatot, és ezt végig megerősíteni, fenntartani. Mindent megbeszélni, akkor is, ha a mélyülő szeretet szeretkezésbe vált. (Gondolom, ez még vonzóbbá teszi a tisztánlátás növekedését, hiszen nem csak az IGAZSÁGRÓL van szó, hanem a kibomló SZERETETRŐL is.) Ne maradjanak tisztázatlan pontok, mert ezek mérgezni fognak. A takaró alatt, vagy tusolás után vissza lehet térni a listába szedett megbeszélnivalóhoz. (Négy elismerés, egy kritika!) És bátorítani a kritikát adót, hogy készek vagyunk el és befogadni az ő igazságait, egyben terelgetni, hogy azt a legkönnyebben emészthető módon adja.
Eddig volt könnyű dolgom. Most jön a kialakult helyzet objektív feltárása. Elkeserítő élményem volt (és néha elgondolkoztam, folytassam-e az olvasást) hogy Dr Farrell nem ugyanazokat a tényeket rágja agyon. Hanem újabb és újabb problémarétegeket tár fel. És aztán újabbakat és újabbakat.) Nagyon csüggesztő volt szembenézni azzal, hogy a gazdag, felszabadult Amerikában a férfiellenesség mindkét nem részéről mennyire beleépült a köztudatba, és sokszor teljesen tudattalanul fejti ki hatását. Hogy szokássá vált férfiakat hibáztatni olyasmiért, ami a földi természet (az eredeti, minket körülvevő és az emberi-társadalmi) mai működési törvényei miatt van úgy. És mindenkire érvényes, nemre, korra, vallásra, bőrszínre tekintet nélkül. ) Például a férfiak több pénzt keresnek, mert nagyobb teljesítménykényszerben élnek, mert veszélyesebb munkákat vállalnak, mert több munkaórát szentelnek a munkájuknak. Ennek lehet köze a nemükhöz – de csak annyiban, hogy eleve vonzzák őket az ilyen keményebb kihívással járó feladatok. A nők munkája sokszor nehezebben számon kérhető: pontosan mennyi az effektív munka, és mennyi a kávézás közbeni trécselés; könnyebb, kevésbé kimerítő munkákat vállalnak, olyanokat, amik fontosak, de produktívan kevesebbet termelnek, ezért az azonnali profit is kisebb rajta. Fontos munkák ezek, de megtérülésük hosszú távú, és a társadalom részéről jelentős bizalmi tőke befektetését igényli. És túlóra területén is kevésbé vehetők igénybe – nem lustábbak: egyszerűen várja őket az otthoni műszak, amiért pénz nem, de élhető élet a jutalom.
Nézzük napjaink valóságát a mi oldalunkról!

farrell

Dr Warren Farrell

Otthon
Ma elterjedt nézet, hogy a nők ugyanannyit dolgoznak a munkahelyükön, mint a férfiak, ám utána még a háztartás és gyereknevelés terhe is rájuk vár. Az igazság azonban az, hogy bár többdimenziós szerep vár a nőkre (a fenti három) de a férfiakra a házon kívül sokszor aránytalanul, akár heti 11 órával több munkaóra jut, és két órával többet utaznak. És közben ők is besegítenek otthon és a gyerekekkel is. De ezt a kutya nem veszi figyelembe, még ők sem. Látens marad. Hisz férfiak, teljesítik kötelességüket, mert nyílt tekintettel akarnak a tükörbe nézni. Teszik a dolgukat a ki nem mondott reményben, hogy cserébe elismerést és szeretet kapnak, ölelést, csókot és hálát, ám valójában nagyon sokszor további elégedetlenséget, és még magasabb követelményeket. De ebben mi, fiúk is ludasak vagyunk, ugyanis igazából mi sem köszönjük meg a vasalt inget, a házi kosztot, és a csillogó fényű padlót.  Pedig aki dicsér: az több. Annak van miből adnia, lelke kincsekkel teli, amit nem sajnál társaitól.  Ma még egyik nem sem szereti a másik teljesítményét elismerni.
Dr Farrell a férfiak háztartáshoz és otthonhoz való munkájának hozzájárulásához az eddigi felmérési listákhoz 50(!) olyan kategóriát nevezett meg, ami tipikus férfimunka. Nem 50 feladatot: 50 kategóriát, amelyek mindegyike még 4-5 további konkrét teendőre bontható. Ilyen pl. bútorkészítés, karbantartás, apróbb villanyszerelés, festés, bútorok odébb helyezése, kerítéskarbantartás és építés, családi autó gondjának viselése, gyerekek szabadidejének lekötése, baráti vacsorák előkészítésében segédkezés, vészhelyzet elhárítása, éjjeli gyanús zaj esetén basball ütővel testi épség és/vagy élet kockáztatásával megnézni mi történt, miközben a feleség az ágyban izgul férjéért. S-T-B
Tény, hogy a média a férfi agresszor, női áldozat témákra ugrik, és még a bíróságok és a lakosság (nem csak a női fele!) is enyhébbnek ítéli meg azt az esetet, ha nő öli meg a férjét, mintha férfi teszi ugyanezt a feleségével.
Tamási Erzsébet, hazánk férfikutatója is említi a tényt, hogy az a férfi, aki bevallja, hogy Családon Belüli Erőszak áldozata, a megszégyenítés komoly veszélyének teszi ki magát. Ő onnantól: Nyúl Béla. Holott elvárjuk egy férfitól, hogy nagyobb testi erejét ne használja egy nővel szemben, de ha egy nő visszaél ezzel a társadalom által szavatolt lovagiassággal, közröhej tárgya lesz a férfi. Pedig nem nehéz nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozni egy nőnek, és bizony egyetlen férfi nem ússza meg még a legnagyobb sumákolás mellett sem, hogy nap mint nap lássa, mit okozott. Minden ellenkező híreszteléssel szemben VAN lelkiismerete a férfiak minimum 80%-nak! És eléggé pokoli összeomlani önmagunk előtt, ha mégoly érthető is (de helytelen) amit tettünk. A legtöbb férfi a felesége testén látható kék-zöld foltokat a NANE dobolós tüntetései nélkül is férfi mivoltának csődjeként kezeli. És a további lehetséges agresszió egyik fő oka a fel nem oldott, de nagyon erős önvád.
recenzió4A 22-es csapdája? Ha ütsz: vesztesz, ha nem ütsz: vesztesz? Mi is lehet az oka, hogy lelki kapaszkodó nélkül maradt férfiak, egyszerre csak végkép kimerülnek, és boldogságuk fészkét kiírtják, majd szeretteik után menekülnek a halálba? Nem hagytuk őket vészesen magukra? Eszünkbe jut, hogy még mindig emberekről beszélünk, akik képtelenek voltak szembenézni vele, hogy büszke, erős férfiakból megvetett és tehetetlen áldozatok lettek, akiknek nem engedik meg, hogy azok legyenek, és végül mi marad: a kilátástalan szenvedés elől való drasztikus és drámai menekülés.

Persze tény: rengeteg ember: férfiak és nők jobban félnek szakemberhez fordulni, akár papokhoz, lelkészekhez, vagy lelki tanácsadóhoz, terapeutákhoz, pszichológusokhoz, mint pl. tűzön átmenni egyszál ágyékkötőben. Utóbbiért csodállnak, előbbiért megvetnek. Társadalmunk a gyengeséget erkölcsi kategóriaként kezeli, és ha férfi bizonyul annak (de ha női szerepeiben nő is) lenézéssel, kibeszéléssel, végsősoron lelki kiközösítéssel „jutalmazza”. „A világ kevélysége”? A Bibliát írót tudtak valamit világunkról és a közösségként együttműködő emberekről?

A valóságnál nem félünk semmitől jobban (pedig belső szabadságunk fő záloga éppen ez), és ezt egy olyan ember mondta, aki földet rendítő csodákkal igazolta, hogy ő Isten Fia: nos tehát, nem mi vagyunk Isten, vannak gondjaink, és ezek egy része túlnő rajtunk. Pedig sokkal jobb önsegítő csoportba járni, öntudatosan vállalni, hogy javítok az életminőségemen és közvetve a körülöttem élőként is, mint végül családirtást rendezni.

 

 
A rettegett CS-B-E.
recenzió5Vagyis Családon Belüli Erőszak. Én csak érintem. Bőven, és nálam jóval alaposabb, lenyomozható adatokkal ellátott cikkeket lehet találni Deansdale tollából a témában a Férfihang.hu-n. Számomra nagy meglepetés és némileg megrázó élmény volt, hogy  Farrel doktor nagyon sokszor szinte szóról ugyanazt mondta el, mint Dean. Soha nem kételkedtem Dean szavahihetőségében. De más bízni és más objektíve látni, hogy független, hiteles forrás a már ismert adatokat ismétli állítása alátámasztására. Itt csak szemezgetek. A független vizsgálatok eredményei (melyek a feminista csipkefüggönyön rendre fennakadnak, vagy lejönnek, de a felmérés „férfi” szava helyére „nő” kerül) megmutatják: a kapcsolaton belül a két nem EGYFORMÁN erőszakos, sőt a nők kicsit erőszakosabbak. Összeségében elhanyagolható mértékű, de bizonyos bűntetteknél, pl. eszköz és fegyverhasználat kiugró az eltérés. Nem, nem feltétlen démonok a nők. Ellensúlyozzák a férfiak testi fölényét. Amit aztán a legtöbb férfi sportbalesetnek állít be, és bizony a kutya nem vizsgálódik tovább, legfeljebb a szomszédok sutyorognak, míg a temetés napja el nem jön.  Utána már senki sem sutyorog. Magukra hagyott férfiak?
A férfiaknak áll a világ – hisszük. Feminista polgártársaink szeretik ezt láttatni, hiszen az önállósodás korában is rendkívül jó taktika a nőket áldozatnak beállítani, és ebből tőkét kovácsolni. Valójában több férfi hal meg családon belül, mint nő. A nő mérgezhet, bérgyilkost fogadhat fel, és megkérhet valakit, hogy intézze el a piszkos munkát. Volt tanárnő, aki szexet, és pénzt ígért tanítványainak (két fiúnak) ha férjét megölik. Ez kirívó eset, messze nem általános. De a női módszerek sokkal nehezebben felderíthetők.
És tudjuk, hiszen feminista hangadók jól felvilágosítottak: a férfi „bátor” – kilép a világba, otthagy mindent, éli fiatal szeretőjével a világát, mindent visz, és megoldotta, hogy élete egy cukros, szirupos, és erkölcsileg bűzlő élet legyen. A valóság azonban az, hogy a legtöbb férfi fél kilépni a kapcsolatból, mert csak a gyerekeit (akiket megvédeni többet esélye sem lesz, hisz egy bántalmazó feleség általában bántalmazó anya is ) az otthonát, a szakmai hírnevét, emberi méltóságát, személyi szabadságát (kifizethetetlen asszony és gyerektartást ítél meg sokszor a bíróság, aminek következménye börtön, és onnan merre vezet út a társadalomban?) teszi mindössze és mindörökre kockára.
Hölgyeim és uraim! A legtöbb férfi nem dúsgazdag playboy ügyes házassági szerződéssel a zsebében, hanem egy többé-kevésbé őszinte fickó, aki hitt a házasságában, a szeretett nőben és a családjában. És meddig bírja a gyerekei nélkül egy kis albérletben, a régi jól menő munkája nélkül, miközben a barátai is sorra lemorzsolódnak?

 
Egy személyes kérdést had tegyek fel most:

MIT KÉNE SZERESSEK A FEMINIZMUSBAN ÉS EMANCIPÁCIÓBAN AZOK MAI ÁLLÁSA SZERINT?

recenzió6

Mit üzen ez a kép nekünk: férfiaknak? A közkeletű filmcím tartalmát? „Egy ágyban az ellenséggel?” De ki kinek az ellensége ma már? Vagy a nők bizonyos része az „igazságot nekünk” szólamai alatt eszement tombolásba kezdtek? Tisztelet a józan és őszinte jóakaratú, hál’ Isten, egyáltalán nem kisebbségnek!

 

recenzió3

Bevallom eddig bírtam a könyv ismertetőjét. Igaz, úgy vélem, ami lényeges, elmondtam. Nem titok: érzelmileg mélyen érint és sebez a nők tőlünk való tömeges elfordulása, bennünket ellenségként kezelése, és ostoba tévedéseknek és hazugságoknak felülése. A szerző még hosszan tárgyalja az amerikai médiában szüntelen jelen lévő pozitív, de rövidlátó elfogultságot a nőkkel szemben, az adatok egyoldalú bemutatását, a pireuszi győzelmet, amit nyernek, hiszen áldozatiságukról meg lehetnek győződve, sajnálhatják magukat, de közben pont az igazi erőforrásoktól esnek el, ami hosszú távon segíthetné őket: a férfiak bizalmától, akik nem akarnak nősülni, elköteleződni (és ezért megint ők a rosszak, holott talán egy házasság a férfinak is kéne nyújtson valamit: a tiszteletet, az alkalmankénti őszinte felnézést rá és akár csodálatot is (nem a semmiért, persze) és az intimitás közegét. És nem a vég nélküli bűntudatos robot helyszínét.
A munkaadók a nőknek juttatott plusz törvények és diszkriminatív védelem miatt nem mernek nőket alkalmazni, így a védelemből kiszolgáltatottság lett. A megoldás a’la ember. Ecce homo! (Nem női! Emberi. A törvényeket férfiak hozták.)

Mert véletlenül se legyünk türelmesek, ne vizsgálódjunk, ne hordozzuk terheinket, apránként oldozgatva annak gordiuszi csomóit, ne kérjünk segítséget, ne működjünk együtt, ne kérjünk bocsánatot, ne lássuk be a másik igazát, észben tartva közben mi a mi nézőpontunkból mi a helyes, ne alakítsuk a közös jó érdekében szemléletünk, és Istennel véletlenül se álljunk szóba! Hisz jól ismerjük őt, ő a „nemszabadpistike” mostohaszülőnk. Ne álljunk meg, nézzünk körül, gondolkozzunk, és cselekedjünk bátran! Mert az első lépések hibái lesznek a további lépések helyreigazító tapasztalatai.
Nincs másik recept: nem bekebelezni kell a másikat (egyik nemnek sem) hanem hidakat építeni, néha elviselni, odafigyelni,

Egymásra találni nappal...

A megértés hídjaival egymásra találni nappal…

és közben magunkat is képviselni. Így van esély új, növekvő egyensúly megvalósítására, boldogabb nemzedék felnevelésére, és mélyebben megérteni, miért vagyunk férfiak és nők a Földön, és hogyan és miért jó ez nekünk, és főleg: miért jó – Együtt.
A természettörvényt nem a lázongás és az emberi elképzelések oldják fel, hanem az elfogadás, megértés, és a bizalommal való beteljesítés. Akkor fölé nőhetünk. „Ha jóllakatod a farkast, elalszik, és ha nem piszkálod, nem ébred fel többet.” „Menj, bűneid bocsánatot nyertek, de többet ne vétkezzél!” Akkor farkas ösztönök helyett végre angyalszárnyak repítenek, és ők oda visznek, ahol mindig is volt a helyünk: Haza, ahol ismernek és szeretnek. Lásd Jézust, aki kínhalált halt, és feltámadt. Magára vette a halál terhét, nem kényszerből, de engedelmességből. És aztán kamatosan mindent visszakapott. De ő sem az emberi eszét követte, hanem Mennyei Atyja akaratát („Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, de mindazonáltal ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te.”) A bölcs szeretet először átjárja kíméletlenségünk csapdáit, majd ezután átrendezi. Nem türelmetlen fájdalommal és kínnal nekiesik nálánál nagyobb Sorserőknek, és keveri végül magát nagyobb bajba mint volt.

Gandhi ugyanezt az utat követte. Ő átformálta Indiát. Jézus a világot. Igaz, ő Isten fia, nagyobb a hatóköre.
Ugyan lassabb módszer egyesével meggyőzni és segíteni az embereket, őszinte közösségeket létrehozni férfiaknak és nőknek, és a tapasztalataikat csiszolásra továbbadni: de valójában nincs más út. Ezt hívjuk evolúciónak, Isten világunkat a Mennybe emelő évmilliárdos munkájának.

... és éjjel.

… és megtalálni egymást éjjel.

;-)

Zoli

Radikális feminista és férfigyűlölő túlkapás

Az alábbi cikk a Férfihang portálon jelent meg, és Deansdale követte el. Engem elszomorít, hogy kénytelen volt ilyen jelenségről írni. 

Férfiakat véresre rugdosni? Nem kell félnetek, jó lesz…

Deansdale – 2013. november 21. csütörtök 13:15 

index-ablakos-bordatores

Az Index.hu tájékoztató anyaga: Így okozzunk férfiaknak ablakos bordatörést.

Múltkor említettem, hogy Ertsey Katalin nem volt eléggéfeminista, ezért saját, radikálisabb természetű társnői ugrottak a torkának. Namármost mit gondoljunk egy olyan “botlásról”, amit már ezek a radikálisok is kifogásolnak?

Sztorink az indexen kezdődik, ahol valamelyik szélütött jó ötletnek tartotta, hogy egy nőknek szóló önvédelmi tanácsadó cikket férfigyűlölő, radikálfeminista köntösbe öltöztessen. Miért is ne köphetné a feminista halandzsát, miszerint országunkban a mocsok férfiak minden nőt naponta vernek és fojtogatnak, tehát az egyetlen “megoldás” ezeket a latrokat addig rugdosni, amíg csak pislákol bennük az élet. A kedves olvasó azt hiszi, hogy túlzok? Nézzünk egy idézetet az indexről:

És ha a támadó lekerült, akkor ne kockáztassuk meg azt, hogy dühösen feláll, rúgjunk inkább bele két-három nagyot! Itt a fejet és a bordákat egyaránt tudom ajánlani, de fontos, hogy cipőorral találjuk el az erőszakoskodót, így lehet csak finom ablakos bordatörést okozni, vagy eltüntetni az orrát. Férfiak esetében – már csak a büntetőjog miatt is – a földön fekvő ember cipőzésében fontos az önmérséklet, de ha nőként védekezünk, akkor erre nem kell ügyelni.

Ha leküzdtük a hányingert, akkor külön felhívnám a figyelmet az utolsó mondatra, amiből bizony kiderül, hogy a magyar igazságszolgáltatás pozitívan kivételez a nőkkel – mert ez már csak egy ilyen nőelnyomó patriarchátus. Egy nő nyugodtan rugdoshat egy férfit 28 napon túl gyógyulóra, mert a bíróságon úgyis megvédi a női mivolta. Feministáink ezt nem csak tudják, de egyenesen buzdítanak az ezzel való visszaélésre!

Ez persze minden normális embernél kiveri a biztosítékot, sőt, többnyire még a nem egészen normálisoknál is. Éppen ezért az a baloldali feminista közösség, ami Ertsey Katalint még megfeddte, amiért nem volt eléggé radikális, most felszólalt, hogy ez azért már mégiscsak sok. Meglátásaik jók és jogosak:

Az Indexes gyűlöletművelet első része, hogy az erőszak konkrét helyzetét, valóságát és a személyeket kiiktatja a diskurzusból, a helyét egy általános és elképzelt erőszakszituáció veszi át, ahol a szereplőknek nem személyük van, hanem csak nemük. Az erőszaktevő pedig „Férfi”.

Majd a második lépésben minden szabad erőszak és gyűlöletpotenciált, a fizikai bántalmazás glorifikálásával, a deperszonifikált „elkövetőre” irányítja.

Ez egy Youtube video, ahol néhány fiatal lány eljátssza, hogy egy békés férfit agyonlő, majd boldog táncba kezdenek. Itt éppen a tánc látható a halott férfi mellett.

A véresszájúaknak viszont eszük ágában sem volt magukba szállni, és kicsit lejjebb tekerni a gyűlölködés hangerejét – inkább írtak egy válaszcikket, hogy igenis jogos a férfiak démonizálása és a velük szembeni erőszakra való uszítás, mert a feminista statisztika szerint minden férfi aljas mocsok, míg minden nő ártatlan angyal. Eközben mintegy mellesleg olyan poénokat is elsütöttek, miszerint az Ertsey Katalint megfeddő feministák őszerintük valójában antifeministák… Bravó!

És most, hogy eljutottunk a lényegi részhez, részletesebben is kivesézném ezt az erőszakpártoló szennyhalmazt. Lehet, hogy hosszas lesz, ezért az olvasóktól vagy türelmet, vagy elnézést kérek :)

Néhány hónapja egy szociológia szakos PhD hallgató közölte velem, hogy férfi és nők között nem léteznek egyenlőtlenségek. Próbáltam rámutatni, hogy a kutatások nem ezt mutatják és példaképpen a bérek közti különbségeket hoztuk fel.

Frappáns dolog egy nem létező egyenlőtlenség bizonyítására a nem létező fizetési különbségeket felhozni. Aki esetleg nem olvasta volna a vonatkozó magyarázatainkat, annak összesűrítem a lényeget: a közszférában a bértáblák nem tesznek különbséget férfi és nő között, a versenyszférában pedig hülye lenne bármely cég a szükséges minimumnál többet fizetni valakinek csak azért, mert lóg valami a gatyájában. Aki szerint a multik filléreken marakodó menedzserei önként “fütyibónuszt” adnának bárkinek “patriarchális összekacsintás” okán, az kezeltesse magát egy megfelelő intézményben.

Erről ment egy kis vita, amelyet az említett hallgató azzal zárt, hogy különben is, minden genderrel foglalkozó kutató feminista, tehát elfogult és férfiellenes. Erre én megkérdeztem, hogy például ki? „Hát mindegyik.” „Na jó, de akkor néhány nevet tudnál mondani?” „Mindegyik.” „Jó, de azért egy nevet mondj…” És persze név az nem volt (…)

Mondok én egyet szívesen, kedves Ámon Kata: Ámon Kata. Ennek az illetőnek a megnyilvánulásaiból teljesen egyértelmű, hogy elfogult és férfiellenes. Miért? Mert olyan bizonyítottan hazug vádakkal támadja a férfiakat, mint hogy valamiféle láthatatlan és értelmetlen összeesküvés segítségével elnyomják a nőket – például kevesebb fizetést adnak nekik. Aki ilyen hülyeségeket elhisz, az máris elfogult és férfiellenes;  ha terjeszti is őket, azt nevezik gyűlöletkeltésnek.

Ahogyan a Fent és lent cikkben is ugyanez a rejtőzködő, megfoghatatlan férfiellenes feminista szellem bújik meg, amelyet csak az tud felfedezni (és ezáltal a szöveg „logikáját” is), aki azonosulni tud ezzel az ellenségképpel.

Nem nagyon rejtőzködik az a férfiellenes feminista szellem, ami az egyik legnépszerűbb magyar online portálon nyíltan hirdeti, hogy ha nő vagy, nyugodtan rugdosd pépesre a földön fekvő magatehetelen férfi arcát, mert a bíróság úgyis elenged egy ejnye-bejnyével… Most Ámon Kata tényleg úgy tesz, mintha az a cikk, amiről az általa kritizált írás beszél, nem is létezne??? Mintha itt valakik minden ok nélkül támadnák a szegény ártatlan feministákat, nem létező fantomokra hivatkozva.

Ámon Kata

Sőt, erre a dupla leszúrt rittbergerre még rádob egy hátraszaltót két csavarral: arról beszél, hogy “az ellenoldal gyárt ellenségképet”. Ezt már nehezemre esik áttolni a billentyűzeten, de a férfiakat en bloc mocskoló, az ellenük durva fizikai erőszakra buzdító nyílt uszítás nem ellenségképzés – de ez ellen felemelni a szavunkat, az igen?!

Ez kész. Erre nem lehet mit mondani.

„a feminizmust” kritizálóknak fogalmuk sincs arról, ki az a feminista, mi az a feminizmus (…)

De, sajnos van. Annak ellenére, hogy többségük szándékosan hazudik a kép eltorzítására. Mint például Ámon Kata, aki egy kritikán aluli férfigyűlölő szemétkupac védelmében ilyen blőd színfalak mögé próbál rejtőzni, mint hogy az őket kritizáló tulajdonképpen nem is tudja mit kritizál. Ami már csak azért is félcédulás mellébeszélés, mert a Fent és Lent írása nem “a feminizmust”, vagy “a feministákat” kritizálja, hanem egy konkrét cikk fortyogó gyűlöletét.

A Fent és lent cikk tehát részben azért zavaros, mert hasonlóan nem képes megnevezni a kritikája alanyát. Néha az Index az, néha azok, akik Balogh családon belüli erőszak ügyéből politikai kampány csinálnak, néha feministák, akik „rámenős civilek”, később meg CEU-sok.

Nincs ebben semmi zavaros – a hiba az ön készülékében van. Egyetlen csoportról van szó, a radikális feministákról, akik az indexhez éppúgy betelepedtek, mint a parlamentbe. A mismásolástól függetlenül teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar közéletben van egy nem túl széles, de annál hangosabb tábor, ami a saját politikai és anyagi hasznára előszeretettel mocskol férfiakat, hamisít statisztikákat, vagy importál svéd propagandát. Ezek a szexista megélhetési gyűlöletkeltők azzal védekeznek, hogy az ő gyűlöletük nem támadható, mivel a láthatatlan és megfoghatatlan patriarchátus elnyomja őket. Mármint őket, akik a parlamenti, felsőoktatásbeli, államilag támogatott alapítványi, vagy médiabeli állásaikból viszik haza azt a fizetést, ami a férfiak 98%-a számára elérhetetlen. Vagyis mivel szegények hátrányos helyzetűek, nekik szabad a rablás uszítás terén, némi képzavarral.

A férfiakat mocskolni, ellenük erőszakra buzdítani polkorrekt, tehát büntethetlen. Sőt, ahogy fentebb megtudtuk, férfiak ellen erőszakot elkövetni is büntethetetlen, amennyiben nő teszi azt.

sokan, de elsősorban a rendszerváltás környékén születettek a liberalizmust és a liberálisokat okolják a rendszerváltás utáni politikai-gazdasági rendszer kudarcáért

A tündérmesékben. Amiknek az ideje lejárt. Az embereknek azért van baja a “liberálisokkal”, mert a cselekedeteik egyértelműen kultúra- és emberellenesek – hogy a magyarellenességről ne is beszéljünk. A liberális szót pedig azért tettem idézőjelek közé, mert akik ma annak nevezik magukat, a közelében sem járnak a fogalom eredeti jelentésének. A szabadság eszméje nem arról a burkolt, de szándékos társadalom- és értékrombolásról szólt, amit manapság a leszaggatott rongyai mögé rejtőző ideológusok képviselnek.

Míg a lakhatási szegénység „belefér” az egyenlőtlenség kategóriába és ki kell állni ellene, addig az LMBT jogok és a nők jogai automatikusan a liberális középosztállyal azonosítódnak.

Félretéve, hogy micsoda képtelenség a “lakhatási szegénység” szóösszetétel, ezt a verbális maszatolást így lehetne lefordítani magyarra: a szegénység egy létező hátrány egyes emberek életében, míg a “nők jogairól” ebben a formában papolni csak (neo)liberális szócséplés – a valódi problémákkal már nem szembesülő, jólétükkel mit kezdeni nem tudó entellektüel nők hobbija. Nem véletlen, hogy a paraszti józan ésszel még rendelkező egyszerű emberek nem ugyanúgy kezelik a két témát, hiszen érzik az erkölcsi különbséget a szegények megsegítése, illetve a hamis feminista áldozati kultusz építése között.

A feminizmus mint férfiellenesség nézet népszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy rögtön az első kommentben eldördül egy jó kis feminácizás.

A körülményeket tekintve ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni. Ahogy azon sem, hogy aki nem hülye, az azonnal rájön: ezek a feministák bizony tényleg férfiellenesek. Épelméjű embernek hogyan lehetne azt bemagyarázni, hogy a földön fekvő férfiak véresre rugdosását népszerűsítő cikk nem férfiellenes?!

Egy amerikai férfijogi mozgalom logo-ja

nyilván nem véletlen, hogy a cikkel egyetértők kb. az amerikai férfi jogi aktivisták szintjén érvelnek.

Ámon Kata lekezelőleg egy wiki bejegyzésre linkel, ami többé-kevésbé épkézláb módon elmagyarázza, hogy a feminizmus hol téved, és a férfiaknak milyen jogos problémafelvetései vannak. Ehhez képest hogyan kellene értelmezni azt, hogy “ezen a szinten érvelnek”? Ez az üres nagyképűsködés jól jellemzi a feministákat; úgy tesznek, mintha politikai ellenfelük minden érve megbukott volna, holott ez gyakorlatilag pont fordítva igaz (mint pl. a fentebb említett fizetési különbségeknél).

Azaz a férfiak és a nők közötti hatalmi különbséget ignorálva, a feminista beszédmódot átfordítva (nőgyűlölet helyett férfigyűlölet, a férfi privilégiumra rámutatás mint uszítás, szexizmus, stb.) érvel a feminizmus ellen.

Férfiak és nők között nem létezik “hatalmi különbség”, mert a férfiak és a nők nem homogén csoportok. Ahogyan a nők, mint csoport, nem gyakorol hatalmat, úgy a férfiak, mint csoport, sem gyakorol hatalmat. Ezt egy hatéves gyerek is azonnal belátja, amint megmutatunk neki egy híd alatt lakó hajléktalan férfit, aki semmiféle privilégiumban vagy hatalomban nem részesül csak azért, mert Orbán Viktor történetesen férfi. Ez a “férfiak a nők ellen” csoportos számháború a marxista osztályharc elvének egyszerű lemásolása, illetve elferdítése – csak míg a gazdagok-szegények viszonylatban van értelme, hiszen minden gazdag gazdag és minden szegény szegény, addig férfi-nő kontextusban teljesen értelmetlen, hiszen nem minden férfi gazdag és nem minden nő szegény. Vagyis vannak “elnyomott” férfiak és “elnyomó” nők, akik megtorpedózzák a feministák szexista dogmáit.

A “feminista beszédmódot” egyáltalán nem kell átfordítani (sőt, botorság lenne), hiszen a férfirugdosás reklámozása tökéletesen bemutatja a háttérben megbújó szellemiséget. Különösnek tartom, hogy Ámon Kata nőgyűlöletről beszél, amit a csúnya gonosz hókuszpókok “átfordítanak” férfigyűlöletre, mivel én még sosem láttam olyan cikket, ami a nők véresre rugdosásához adott volna képes útmutatót, illetve jogi jellegű megnyugtatást, miszerint ne fogd vissza magad, a bíróság úgyis szemet huny. A valós férfigyűlöletet akarja egy nem létező nőgyűlölettel kimagyarázni, és még van bátorsága azt állítani, hogy mi forgatjuk ki a tényeket.

A “férfi privilégiumok” emlegetése sem menti meg, ugyanis ez is csak tartalmatlan mellébeszélés. Semmiféle valós példát nem tud hozni arra, hogy miféle privilégiumai vannak egy férfinak egy nőhöz képest. A törvényeink, az alkotmányunk a nők többletjogait rögzítik, amihez képest minden feminista hablatyolás jelentéktelen.

a szerző nem ismeri a statisztikákat, amelyekkel bizonyítható (nem félreveztő femináci-statisztikák ezek amúgy, hanem rendes, jóravaló bírósági, rendőrségi adatok): a bántalmazók többsége férfi, az erőszakot elszenvedők többsége nő.

Amikor valaki azzal kezdi, hogy magyarázza a bizonyítványt, veszett fejsze nyele után kapkod. De az igazi röhej, hogy fából akar vaskarikát csinálni, mert hiába mutat bármilyen statisztika bármilyen arányt az elkövetők terén, bizonyos tények mindenképpen elkerülhetetlenek:

– Nem minden férfi bántalmazó.

– Nem minden bántalmazó férfi.

És aki ezekkel tisztában van, az nem beszélhet “férfierőszakról”. Egyszerűen nem teheti meg. Ha mégis erre vetemedik, az csak annyit bizonyít, hogy elfogult és férfiellenes, hiszen a tényeket félresöpörve a férfiak ellen uszít. Különösen akkor szembeszökő ez, ha – mint az index cikkben – ott lebeg a hallgatólagos megegyezés bűze, miszerint mégiscsak minden férfi bántalmazó, nő meg egy sem. Ezt például onnan lehet észrevenni, hogy nem elkövetőről, nem erőszakos emberről, de még csak nem is erőszakos férfiról, hanem A FÉRFIAKRÓL beszél. A férfiak erőszakosak, a férfiak vernek, és ezért a férfiakat halálra kell rugdosni. Aki bármiféle statisztikából ezt az eredményt hozza ki, az beteg.

Igen, ezt szó szerint értem: beteg. Titkos féreg foga rágja az ő lelkét, szellemét. El kellene zárni a közterületektől, mert nagy valószínűséggel ön- és közveszélyes.

A probléma az, hogy nem látja, a feminizmusok többsége alapvetően rendszerkritika, de egyik sem férfikritika.

Ha a rendszer meg akarja tapogatni a melled, két-három ütéssel vidd földre és aztán törd el néhány bordáját… Biztos én olvastam rosszul a cikket. A feministáknak semmi bajuk a férfiakkal, csak teljesen véletlenül terejesztik róluk, hogy mind egy szálig nőelnyomó, agresszív állatok. Miféle férfiellenesség???

A feminizmusok döntő többsége nem úgy tekint a társadalmi nem alapú egyenlőtlenségekre mint egyéni döntésekre, hanem mint egy társadalmi nem alapján létrejövő hatalmi szerkezet működésére.

Igen, és itt van a bibi. Hogy egy marxista elmélet csontvázára ráfeszített idióta nemi háború torzképét vetítik minden egyes emberi élet, minden egyes emberi cselekedet hátterébe. Géza nem azért üti meg Julist, mert ideges, hanem mert szerves része a nők elnyomására szőtt összeesküvésnek. Pontosan ez az aberrált elmélet a gond, mivel elkerülhetetlenül leszögezi, hogy minden egyes férfi “gyalogos katona” a patriarchális nőelnyomás háborújában – vagyis a nők ellensége. Hiába a díszes körítés, a könyvespolcokat megtöltő mellébeszélés: a feminizmus egyetlen valódi központi gondolata az, hogy a férfiak elnyomják a nőket, tehát legyőzendő ellenfelek egy örök küzdelemben. És nincs kivétel, nincs kiút: a híd alatt élő hajléktalan is élvezi a “férfiprivilégiumokat”, ő is fogaskerék a gépezetben, akinek a körülményei és tettei rávetíthetőek az egész férfinemre. (Természetesen csak azok a részletek, amik a férfiak ellen felhasználhatóak: a férfiak felső 1%-a vezető, tehát minden hatalom a férfiak kezében van; a férfiak alsó 1%-a bűnöző, tehát minden férfi bűnöző. Hogy a férfiak x %-a kedves, tiszteli a nőket, segíti az elesetteket, az lényegtelen.) Paradox módon még a feminista férfiaknak sincs menekvés: nekik kiadják az ukázt, hogy pofa be, és csak serényen az önostorozással!

A privilégiumok része, hogy bizonyos erőszakfajtákat nekik nem kell megtapasztalniuk és bizonyos erőszakfajtákat nekik elnéz a társadalom.

És van bőr a képén nyíltan az olvasó arcába hazudni. Ráadásul gyermeteg módon olyat, amiről messzire süt a hiteltelenség. A férfiak sokkal több erőszakot tapasztalnak meg életük során, mint a nők. Másfelől bármit is tesznek, azt senki nem nézi el nekik. Főleg a társadalom nem, ami a fizikai erőszakot börtönnel szankcionálja. Az ilyesfajta hagymázas feminista képzelgés, amit Ámon Kata delíriumos állapotában világra hozott, precízen jelzi, hogy ezek az emberek semmilyen kézzelfogható kapcsolatban nem állnak a valósággal. Az ő álomvilágukban a férfiakat soha nem éri semmilyen baj vagy nehézség – mindannyian lubickolnak a privilégiumaikban, és ha épp nem túl lusták, kicsit elnyomogatják a nőket szórakozásképpen. És ezt elnézi nekik a társadalom, sőt, kifejezetten tapsol hozzá – hiszen a társadalom is ők maguk. (A nőket rég kizárták.)

több az esélyem nőként, hogy megerőszakolnak, megjegyzéseket tesznek a külsőmre, kevesebb fizetést adnak azonos munkáért, stb.

Feminista igazság. Fogat fogért, szemet szemért. Szempillarebbenésért pedig lincselést.

“Sajnos” még ezt is rosszul tudja, mert ha a statisztikákból nem felejtjük ki a börtönöket (végső soron miért is tennénk), akkor számszerűen megállapítható, hogy több férfit erőszakolnak meg, mint nőt. A megjegyzések többsége dícsérő (oh, a borzalom!), s mellesleg férfiak is kapnak belőle bőven – a fizetést meg már tárgyaltuk.

létezik egy társadalmi nem alapján szerveződő hatalmi struktúra, amelyben a férfit megilletnek bizonyos privilégiumok, a nőket pedig nem.

Van palatáblám egy marék krétával, megkérném Ámon Katát, hogy rajzolja le az összefüggést a külsőjére tett megjegyzések, és bármiféle “hatalmi struktúra” között. Orbán Viktor, mint hatalommal rendelkező férfi, abból nyerte varázserejét, hogy jó sok nőnek a külsejére tett megjegyzést? Vagy Parafa Gedeon, a sudárpusztai munkanélküli azért tesz megjegyzést kedvenc pultosnője szoknyájára, mert a patriarchális államhatalom erre feljogosítja? És ha a pultosnő visszaszól, akkor Gedeon privilégiuma (sőt, hatalma) hová lett? Mehet a rendőrségre feljelentést tenni rablás címén?

A feministák civilek és ezzel a liberalizmus által propagált civil társadalomhoz tartoznak

Ja, olyan civilek akik nem csak a parlamentben ülnek, de az EU és az ENSZ kifejezetten nekik dedikált bizottságaiban is. Ami tulajdonképpen a civil-ség, vagyis a mezei állampolgárság tökéletes ellentéte.

valaki vagy érzékeny az osztályalapú egyenlőtlenségek iránt és eluasítja a feminizmust, vagy pedig feminista és akkor érzéketlen marad az osztályhelyzet iránt

Ez tulajdonképpen elég jól fedi a valóságot, és bizonyíték rá az, hogy a feministák kifejezetten a szegény nők ellenmunkálkodnak (valamint hogy radarjaikon egyáltalán fel sem tűnnek a szegény férfiak). A GYES lerövidítésére tett folyamatos kísérleteik például szegény magyar nők százezreinek okoznak közvetlen, kézzelfogható kárt. Ahogyan az sem véletlen, hogy tulajdonképpen nem létezik szegény feminista. Lehet felháborodni – de amíg a nőkertben a banki középvezető állásban lézengő feministák tárgyalják a parlamenti feministák és a felsőoktatásbeli feministák dolgait, addig inkább csak csendben. Ráteszem egy havi fizetésem, hogy Ámon Kata anyagi helyzete sem indokolja, hogy hátrányos helyzetűként tekintsen magára.

(például a radikális, szocialista, posztkolonialista feminizmus, queer elmélet)

A mákos zserbó feminizmus, az uránbánya feminizmus, az egyenlő felelősséget akarunk feminizmus, ésatöbbi.

a Magyarországon a családon belüli erőszak ellen küzdő feminista emberek, csoportok abszolút nem a feminizmus liberális ágát képviselik.

Nyilván nem, hiszen a férfigyűlölő, hazugságokból anyagi hasznot húzó ágát képviselik. Illetve pardon, az pont a liberális. Vagyis… Ez maga a feminizmus. Üres jelzőkkel dobálózni (posztkolonialista, ez valami vicc?!) teljesen értelmetlen, amíg a közös mag lényege egy férfiellenes hazugság.

a magyarországi feministák nagy része valószínűleg éppen úgy problémásnak tartják az Indexen megjelent gifeket, ahogyan a szerző is, de ők azért, mert az Index újságírói ezzel azt sugallták, a nőn múlik, meg tudja-e védeni magát

Csak találgatok: Ámon Kata szerint, pusztakezes harc helyett, inkább rögtön eszközhöz, pl. késhez kéne nyúlni?

Áhá, és most jön a slusszpoén, miszerint a “rugdosd halálra a férget, úgyis megúszod” cikk tulajdonképpen azért problémás, mert még mindig nem eléggé feminista. A “cipőorral rúgj, hogy eltörjön a bordája” nem azért gáz, mert erőszakra uszító szellemi okádék, hanem mert a nőre helyezi a rúgás nehéz feladatát. Holott mindenki tudja, hogy azt a kivezényelt rendőrségnek kellene kivitelezni, amihez egy valódi feminista államban a nőnek csak asszisztálnia kell…

a családon belüli erőszak alapvetően nem azért történik meg, mert a nő nem tudja megvédeni magát, tehát hibázik, vagy mert a férfi fizikailag erősebb, hanem mert hatalmi pozícióban van

Akkor is hatalmi pozícióban van, ha éppen magatehetetlenül fekszik egy kórházi ágyon kómában, hiszen a nem létező patriarchátus illuzórikus hatalmának kerge ábrándja varázserőt kölcsönöz neki. Minden férfinak hatalma van minden nő felett, hát nem értjük? Ez a feminizmus lényege. Orbán Viktor patriarchális pénisze engem feljogosít nem csak a feleségem verésére, de akár Ámon Kata vagy Ertsey Katalin lilára püfölésére is. És a rendőrség nem tartóztat le, a bíróság nem ítél el, hiszen patriarchátus. Családon belül nem azért történik erőszak, mert az emberek együttélése olykor óhatatlanul is súrlódásokkal jár, vagy bonyolult érzelmi helyzeteket teremt, hanem mert a rohadt, gonosz nőelnyomó férfiak rendszerszintű hatalmat birtokolnak a szegény ártatlan elnyomott nők fölött, függetlenül attól, hogy esetleg a női MMA-bajnok gümőkóros férjéről van szó.

És ha történetesen a nő kezdeményez erőszakot, akkor is a férfi van hatalmi pozícióban, és akkor is ő a hibás.

Vagy ha a nő válik, és a bíróság neki ítéli a férfi élete munkájának gyümölcsét, meg persze a közös gyerekeket, akkor is a férfi van hatalmi pozícióban.

Neki van fütyije, tehát ő a főgonosz. Ennyi, téma lezárva. A feminista verdikt előre le van vajazva, fénymásolata szabadon kiosztható bárhol és bármikor. Egyéni mérlegelés nem szükséges, hiszen az egyenjogúság élharcosai pártatlan kutatásaikkal kiderítették: mindig minden a férfiak hibája.

a kifinomult középosztálybeliek ugyanúgy bántalmaznak nőket mint az alsóbb osztálybeliek

Gandhi ugyanúgy verte a feleségét, mint Lakatos Mikelandzseló megélhetési agresszor… Nyilván. Tisztelt Ámon Kata, tagadja-e, hogy olyan propagandát terjeszt, ami szerint minden férfi egyformán erőszakos? Próbál-e hazugságok spanyolfala mögé bújni, miközben a szavai magukért beszélnek?

Az, hogy a figyelem most a bántalmazó politikusokra irányul, szintén ezt bizonyítja.

Aha. A rendszerváltás óta a mostani volt talán a harmadik (de lehet, hogy a második) eset, amikor ilyesmi került szóba. Ezek szerint a férfi politikusok ~0,1%-a bántalmaz, és ha ezt ki lehet vetíteni a néptömegekre is, akkor jöhet a halleluja, mert a CSBE problémája megszűnt létezni.

Komolyabban szólva: a politikai botránykeltés külön műfaj, nem kellene belőle messzemenő következtetéseket levonni a társadalom egészére nézve.

A családon belüli erőszak ellen „rámenős civilek” ráadásul az esetek döntő többségében teljesen ingyen végeznek olyan szociális munkát…

…amit az állam és (többek között) Soros Gy. százmilliókkal jutalmaz.

Az persze igaz, hogy a feminizmus láthatóságát növelni kellene…

…mert az EU és az ENSZ széksoraiban szinte láthatatlanok.

No, kellően elfáradtam az Ámon-cikk végére, úgyhogy különösebb tüzijáték nélkül a sajátomat is befejezem – remélem akadtak páran, akiknek volt elég türelmük végigrágni a feminista agyhalál eme friss látletetét.

Deansdale

Bakos Zoltán: A helyes asszonytartás

asszonytartásEgy bájos történet az elejére: elvittem a férfiközösségünk összejövetelére a könyvet. A papunk, Árpád testvér, megnézte a borítót, és kijelentette: ez egy gyűlöletkeltő könyv. Hogy biztos legyen állításában, jelet kért a Szűzanyától. Röviden imádkozott, majd felcsapta a könyvet. Éppen egy nőket kissé lehúzó helyen nyílt ki a könyv. (Ilyen elég sok van a műben). Árpád igazának biztos tudatában adta vissza nekem az alkotást: „ilyet ne olvass!”. Tündér!

Mert ugye, jelet kérni könnyű, de élni vele! Honnan jött: a fantáziámból, az Ördögtől, Istentől? Aztán: ha valami természetes úton elérhető, vajon fog-e Isten jelet adni? A könyvet végigolvasni, és ez alapján megfogalmazni egy saját véleményt nem nagy művészet. Ilyenkor jelet kérni… minek? Na, ennyi személyes után jöjjön a vélemény!

Az elejére ronda módon a fikát teszem. Ha Bakos Zoltán célja a mondandója népszerűsítése volt, (vagyis társadalom, és közgondolkodás formálás) akkor a címlappal kissé melléfogott. (Vagy aki kitalálta.) Erénye a címlapnak, hogy tökéletesen passzol a tartalom lelkületéhez, helyenként tartalmához. Vagyis őszinte. (Egy csinos nő két rekesz sört cipel egy őt éppen kioktató férfi mellett, miközben az okításra figyel.) És itt a legtöbb olvasó vissza is fordul. A lovagiasság olyan mélyen beleivódott a kultúránkba, hogy egy ilyen címlap iszonyú negatív színben tünteti fel az írót és mondandóját is. A könyv egyébként nem volt ismeretlen előttem, évekkel korábban már felhívta a figyelmemet rá egy ismerősöm a neten. Ő jót nevetett az egészen, (nőről van szó) én akkor elborzadtam. Tudni kell, hogy akkor még emanci férfi voltam, (bár utáltam annak lenni, de JÓ akartam lenni, így beálltam a sorba), és ténylegesen hittem, hogy minden nő SZENT csak mert puncival született. (Mely gondolatot egyébként szorgalmasan a Nők Lapja újságírói és Müller Péter, valamint Molnár Edit médium ültette el bennem évek kemény munkájával. De kellettem hozzá én is, aki mindezt kritikátlanul lenyeltem. Szóval közös munka volt. ;-) Mindegy, több lettem tőle.)

Még egy apróság: a címlapon olvasható piros keretben: „Feministák reszkessetek!”. Szóval a feminizmus alapvetően még pozitív mozgalomként van Magyarországon elkönyvelve, és idő kell, míg annyit szenvednek a hazugságaitól és túlzásaitól az emberek, hogy belátják, ez így nem igaz. Ez a mondat megint nem könnyíti meg az elfogadását. Ráadásul én a könyvben semmit sem találtam, amit egy normálisabb feminista ne láthatna be, illetve ne nézhetne szembe vele. A könyv tiszteletlen a nőkkel szemben – de ez a legrosszabb, amit elmondhatok róla. Kb. a hatvanadik oldalnál kezdtem megszokni a stílust, onnantól már nem zavart.

Még egy fika a végére: rengeteg, számomra érdektelen adatot tartalmaz a könyv. Tiszteletre méltó munka volt ezt összehordani, a görögöktől kezdve az ősemberien át Kínáig, hogy hogyan bántak a nőkkel – engem bizony nem érdekel. A cím alapján én arra kerestem választ, hogy ÉN, ITT és MOST hogyan bánjak a feleségemmel, a kollégáimmal, a gyerekem óvodástársainak anyukáival, a fiam tanárnőjével, stb. A feministákkal. Ebből többet vártam. Néhány a magvas gondolataiból:

„De mára a nők komoly pozíciókat szereztek a közéletben, kiszabadultak elzártságukból, és komoly társként küzdenek a férfiak mellett vagy ellenében az üzleti életben, a különféle munkahelyeken. Viszont az udvariasságot is keményen megkövetelik – ez már aránytalan. Ha egyszer egyenjogúak, akkor legyenek valóban azok.” 114. old. lap alja. Hozzátenném, Amerikában sok nő sértőnek veszi a férfiak udvariasságát. Ők ezen túljutottak. Szerintem a megoldás: a nőnek legyen mindegy, hogy udvarias, vagy udvariatlan a férfi vele szemben. Meg tudja köszönni az egyiket, és el tudja viselni a másikat. Nem tudom, egyenjogú-e ilyenkor, de az biztos, hogy felnőtt, szabad és önálló.

mérleg„A mai házasság sok veszélynek van kitéve, és a veszélyek elkerüléséhez sem a férfiaknak, sem a nőknek nincsen meg a kellő képességük, a neveltetésük hiányosságai miatt. Azok, akik jól megvannak egymás mellett, inkább kivételnek számítanak. Bármerre néznek a házasfelek, mindenhol a csábítások, az itt és most valósága, a „ragadd meg!” sokféle szuggesztiói kísértenek. Nem lehet tévét nézni úgy, hogy valami ne izgassa a nézőt morálisan, vagy erotikusan.” 164. old. harmadik bekezdés. Hozzátenném: a közgondolkodásban is ez terjedt el. Szomszédasszonyom simán kilépett második házasságából, mert fülig belezúgott egy másik férfiba. Közös gyereket vitte, az elsőből származó fiú ment vissza, az apjához, mert az új férfiből nem kért, a szerencsétlen második férj meg maradt a lakásban, csendes estéken gondolkodhatva rajta, mit rontott el. És ez a nő még „rendes”, mert nem semmizte ki a férfit anyagilag, és biztosítja a láthatást az apának! „Csak” megint felrúgott egy családot, a kisebbik fiának idegen férfit kell(ene) „papának” szólítani. A neveltetési hiányosságokról: csak az elmúlt évtizedekben is rengeteget változott a társadalom. Egyszerűen képtelenség lett volna egy generációval ezelőtt felkészíteni a gyermekeket azokra a kihívásokra, amelyekkel ma kell szembenézni. (Felelőtlen költekezésre buzdító bankok, mese és pornó csatornák, a házasságtörését nyílt színen védő Gregor Bernadett, aki áldozatnak állítja be magát, holott szétrombolt egy családot. (Bár azt nem mondom, hogy őt nem kell megérteni, és az igényei nem fontosak. De milyen áron?)

És még van néhány jó gondolat a könyvben. Nekem relatív kevés. Ez alól a véleményem alól kivétel a „Nőuralom” című fejezet, a „Feminizmus” című rész (melyből a „Beauvoir, a feminista” című fejezetet külön is kiemelném), valamint „A zsarnok asszony gonoszsága” című fejezet. Ezek rendkívül jók, számomra sok új információt tartalmaztak. A „Nőuralom” mellé oda is írtam: „egyik legtartalmasabb fejezet”, de végül is tévedtem, mert a „Feminizmus” című rész sokkal jobb volt. Igaz, én külföldi írásokhoz egyáltalán nem jutok hozzá, tekintve, hogy idegen nyelvismeretem kevés azok megértéséhez, talán ezért is voltak a fenti részek olyan hasznosak számomra.

Kiemelném, hogy Bakos Zoltán értelmesen, világos érzelmi elkötelezettséggel, de mégis kellő objektivitással ír. Képes elismerni az ellenfél igazát, fejet hajt értékei előtt, de ebben nem esik túlzásba. Írása igazi férfias írás. Kerüli az olyan fanatizmust, mint ami pl. a Nőkertben érhető tetten, vagy a Gender feminizmusban. (Amelyek szemlélete a legrosszabb szektákéval vetekszik.)

Hangvétele (és számomra ez a legfőbb értéke) igazi, önálló, szabad. Robert Bly szavaival élve: „Vasjankós.” Szörnyű, amikor férfiak szónokolják (ld. Müller Péter), hogy „tagadd meg férfias ösztöneidet, felelj meg mindenben a nőnek, és akkor talán jó leszel.” Nem kétlem jó szándékukat, de hosszútávon a jó szándék kevés. Igazság (is) kell.

És az igazság az, hogy férfiak vagyunk. Akkor is, ha ez nem mindig szalonképes.

 

Zoli

Antifeminizmus – az alapok

férfihang1. Mi az az antifeminizmus?

Sokan sokfélét mondanak és gondolnak, de a mozgalom lényege tulajdonképpen tökéletesen bele van kódolva a nevébe:

Anti-feminizmus = feminizmus-ellenesség

Tehát nem nőgyűlölet, nem hímsovinizmus, ésatöbbi, hanem egyszerűen és tisztán feminizmus-ellenesség.

2. Miért van szükség a feminizmus elleni harcra?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vizsgáljuk meg a feminizmus szó jelentését is.

Feminizmus = nő-izmus

Mint ahogy az megszokott, az „-izmus” jelentése itt is az, hogy az adott dolog fontosságát, felsőbbrendűségét hirdető nézet, vagy az adott dologért végzett munka, harc. Megállapítható tehát, hogy a feminizmus a nőkért harcol – bármit is jelentsen ez. Viszont ebből adódik két fontos következtetés: egyfelől ha a nőkért harcol, akkor nem az egyenjogúságért; másfelől ha a nőkért harcol, akkor szükségszerűen a férfiak ellen.

Olyan mozgalom nem létezik, ami „a nők egyenjogúságáért harcol”, mert ez logikai képtelenség. Egy éremnek két oldala van, ezért nem lehet az egyik „egyenjogúságáért” küzdeni. Vagy mindkét oldalt egyenjogúnak akarjuk látni, vagy egyiket sem. Ha valaki ténylegesen az egyenjogúságért küzd, annak a legkevésbé sem szükséges bármelyik nem oldalán elköteleznie magát. Sőt, aki elkötelezi magát az egyik oldal mellett, az már eleve elzárja maga elől a lehetőséget, hogy semlegesnek tekintsék.

Ilyen értelemben tehát minden adott embernek el kell döntenie, hogy a nőkért küzd, a férfiakért, vagy az egyenjogúságért, mert ez a három dolog kölcsönösen kizárja egymást.

De ahogy az első pontban ismertettük, az antifeminizmus nem a férfiakért harcol, hanem a feminizmus ellen. Némi megfontolás után azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a „nő-istákkal” szemben, akik kizárólag a nők érdekeit képviselik, az antifeministák képviselik a tényleges egyenjogúságot.

3. Nagy szavak, de hol a bizonyíték?

Mindkét állítást meglepően egyszerű bizonyítani, ha egy feltételt elfogadunk:

Amit az adott mozgalom ismert és elfogadott képviselője kijelent – és az adott mozgalom nagyobb része nem helyezkedik szembe a kijelentéssel -, az a kijelentés az adott mozgalom egészét képviseli.

Erre a feltételre azért van szükség, mert a feministák folyamatosan azzal védekeznek, hogy többféle feminizmus létezik, és az egyik „ágazat” kijelentései nem tükrözik a másik ágazat véleményét. Csakhogy ezzel értelmetlenné teszik a különböző ágazatok egy gyűjtőfogalom alá rendezését, hiszen ha nem egyezik a véleményük, akkor nem is tartozhatnak egy csoportba. A „feminizmus” gyűjtőfogalomnak szükségképpen jelentenie kell valamit, ami minden egyes feminista al-ágazatra igaz. Éppen ezért ha egy feminista nem tiltakozik nyilvánosan egy másik feminista kijelentései ellen, akkor (a közös gyűjtőcsoportba tartozás okán) feltételezhetjük, hogy az adott kijelentés számára is elfogadható.

Nyilván ugyanez igaz az antifeminista mozgalomra is.

Térjünk rá a tényekre:

A feminista vezéregyéniségek szinte kivétel nélkül mindannyian tettek radikális férfigyűlölő kijelentéseket. Itt és most nem fogok ezekből idézni, de linkeket adok, ahol az állításom igazát meg lehet vizsgálni, illetve egy egészen minimális netes keresés is engem fog igazolni.

 

Ezekre az idézetekre az esetek 99%-ában az a feministák válasza, hogy „dehát ezek radikálisok, ez ránk nem vonatkozik”, csakhogy ez egy teljesen értelmetlen védekezés – azon okok miatt, amitt fentebb leírtam. Ha ez nem tükrözi a „mainstream” feministák véleményét, akkor szólaljanak fel ellene! Az úgy nem megy, hogy a radikálisoknak habzik a szája, a mérsékeltek meg egy szót sem szólnak. Nem nehéz elképzelni, hogy mi történne, ha – a feminizmuson kívül bármilyen más – mozgalomban ilyen események történnének. Tegyük fel, hogy egy Jobbikos képviselő azt mondja, hogy a cigányok és a zsidók lélekszámát korlátozni kellene – és a közfelháborodásra a többi Jobbikos a vállát vonogatná, hogy „dehát ezek radikálisok, ez ránk nem vonatkozik”. Egyrészt a Jobbik megítélése azonnal nagyot zuhanna, másrészt a kívülállók minimum azt követelnék, hogy a „radikálisokat” zárják ki a pártból.

Kizárta az idézett radikális feministákat a feminista mozgalom? Egyáltalán nem, sőt, a könyveik a mai napig szerves részét képezik az egyetemi women’s studies / gender studies kurzusoknak.

Meglepő módon a valóság ezzel homlokegyenest ellenkező: a feminista mozgalomból a mérsékelteket zárják ki! A legjobb példa erre Christina Hoff Sommers, aki a mai napig is feministának vallja magát, annak ellenére, hogy őt a mozgalom azért vetette ki magából, mert túlságosan „férfibarát” – magyarul nem volt eléggé férfiellenes. Írásait tanulmányozva nem nehéz felismerni, hogy ő tényleg az egyenjogúságért harcol, ami a feministákat irritálja. Hasonló példa Erin Pizzey, aki a világon az első nőmenhely alapítója (tehát nőellenességgel vádolni oktlanság lenne). De mivel ő sem volt feminista, ezért a feministák részéről halálos fenyegetéseket kapott, zaklatták és bojkottálták, egészen addig, amíg el kellett hagynia szülőhazáját a feministák gyűlöletkampánya miatt.

A következtetés adott: a mainstream feminizmus a radikális feminizmus, vagyis amit bárki láthat a médiában, ami képviselteti magát a politikában, ami állami pénzeket kap és oszt, az mind a szélsőséges férfigyűlölő feminizmus.

És akkor következzen az ellenoldal vizsgálata:

Az antifeminista mozgalom vezéregyéniségei semmiféle olyan kijelentéseket nem tettek, ami a fentebb ismeretett feminista idézetekkel egyenértékű lehetne. Nyilván az én szimpla kijelentésem egyesek szemében nem minősül bizonyítéknak. Én azt állítom, hogy azért nem idézek nőgyűlölő antifeminista kijelentéseket, mert ilyenek nem léteznek. Aki szerint ez az állítás hamis, az nevetségesen könnyen bizonyíthatja a saját igazát azzal, hogy idéz egy hasonló szöveget.

Phyllis Schlafly

Az egyik legrégebbi „hivatalos” antifeminista szervezet az amerikai Eagle Forum, annak vezetője Phyllis Schlafly. Ő sok „érdekes” kijelentést tett, de hogy nőgyűlölő illetve társadalomellenes kijelentéseket nem, az már csak azért is biztos, mivel ő egy konzervatív politikai beállítottságú nő. (Ebből az is látszik, hogy az antifeministák nem mind férfiak, sőt…)

Az antifeminista mozgalom – a feminizmussal ellentétben – nem felsőbbrendűségi, vagy gyűlöletmozgalom, hanem „csak” egy sötét politikai erővel szembeni fellépés.

4. A feminizmus és az antifeminizmus nem két ugyanolyan mozgalom egymással szemben?

Nem, ugyanis van köztük egy alapvető különbség: a feminizmus (mint nő-izmus) a férfinem ellen harcol, míg az antifeministák nem a nők ellen harcolnak, hanem egy politikai mozgalom ellen. Ahhoz hasonlítható ez a különbség, mint hogy a nácizmus a zsidók ellen harcolt, míg a náciellenesek csak a nácik ellen. Nem ugyanaz a kategória.

5. Oké, oké, van néhány „gyanús” radikális feminista kijelentés, de a mozgalom azért alapvetően jó célokért küzd!

Ez a tévedés abban gyökerezik, hogy a modern feminizmusnak bármi köze lenne az egyenjogúsághoz. A feministák természetesen minden törekvésüket úgy vezetik be, hogy „az egyenjogúság érdekében”, de ami ez után következik, az rendszerint minden, csak nem egyenjogúság. A célok, amikért a magyar feministák a közelmúltban küzdöttek: rövidebb GYES, parlamenti női kvóta, szigorúbb törvények a szexuális bűnözés tekintetében – amik kizárólag férfiakra érvényesek. Ezen törekvések legfeljebb néhány karrierista nőnek, illetve „megélhetési feministának” kedveznének, a nők többségének nem. A férfiakra pedig kifejezetten hátrányos hatásuk lenne, függetlenül attól, hogy azzal jobb lesz-e bárkinek, illetve hogy a férfiak „megérdemlik-e” az ellenük irányuló diszkriminációt.

A szüfrazsettek valós, kézzelfogható nemi különbségtételek ellen küzdöttek, vagyis olyan törvények ellen, amiknek a szövegezésében benne volt, hogy a férfiak más megítélés alá esnek, mint a nők. Ők tehát azt mondhatták, hogy az egyenjogúságért küzdenek, a szó szoros értelmében, hiszen az volt a céljuk, hogy a férfi és nő a törvény szemében egyenlő legyen.

Ezzel szemben a modern feministák törekvései pont ellentétesek, vagyis ők azért küzdenek, hogy több olyan törvény legyen, ami különbséget tesz férfi és nő között. (Külföldi példa, de releváns: a VAWA, vagyis az USA-beli Violence Against Women Act, Nők elleni erőszak elleni törvény. Ezt vajon nem lehetett volna nemileg semlegesre megalkotni?)

6. Dehát a nők mindigis el voltak nyomva, és még ma is el vannak!

Ez egy siralmasan nevetséges hazugság, amit egyértelműen hamis érvelésekkel próbálnak alátámasztani.

A múlttal kapcsolatos fő érvek: a nők nem tanulhattak, nem lehetett vagyonuk, adták-vették és rabszolgasorban tartották őket.

Hát először is: a múltban a férfiak 99%-a sem tanulhatott, nem volt vagyona, és rabszolgák sem csak nők voltak, sőt. A nők szempontjából „kellemetlen” hagyomány abból állt, hogy régen a családokat egységeknek tekintették, amit a családfő képviselt, és a családfők hagyományosan férfiak voltak. De nem azért, mert a nőket utálták, hanem mert a régi időkben a családok 99%-ában a családfői feladatok olyan kemény fizikai munkával (is) jártak, amire a nők nem voltak alkalmasak, illetve a nők a sorozatos gyerekszülések miatt nem tudták volna a feladatokat ellátni.

Nem kell hozzá történelemprofesszornak lenni, hogy megértsünk annyit: a családok „belső” helyzete az őskortól kezdve folyamatosan homogén, vagyis amilyen sors jut a férjnek, olyan jut a feleségnek is. Az a fajta nőelnyomás, amit a feministák hirdetnek, azt jelentette volna, hogy a jobbágyok otthon fekszenek a diófa árnyékában kifeszített függőágyon, miközben a feleségeik a földeken és a bányákban robotolnak. Létezett ilyen? Soha. A helyzet pont fordított volt: a férfiak végezték a kemény, egészségtelen és veszélyes munkákat, míg a nők, ha csak lehetett, a ház körüli és a gyermeknevelési feladatokat látták el. (Azok sem voltak feltétlenül „könnyűek”, de azért mégsem lehet őket egy lapon említeni a férfiak munkáival.)

A jelennel kapcsolatos fő érvek: üvegplafon, fizetési különbségek, parlamenti arány.

Könnyen megfigyelhető, hogy a feministák a biológiai különbségeket tüntetik fel úgy, mintha „patriarchális elnyomás” következményei lennének. Miről beszélek? A férfiak és nők különböző életszemlélettel, vágyakkal és prioritásokkal rendelkeznek. Ezek legtöbbje nem „nevelt”, hanem biológiai/evolúciós jellegű.

Vegyük először az üvegplafon kérdését. Ez ugye azt jelenti, hogy a vállalatok felsővezetésében kevesebb a nő, mint a férfi. A feministák szerint azért, mert a férfiak utálják a nőket, de ez nevetséges. A valódi ok két fő tényezőből áll össze: Egyrészt a legtöbb nő szülés miatt kihagy pár évet a munkahelyen, és ezalatt olyan hátrányba kerül (tudásanyaga nem naprakész, a befektetett össz munkája kevesebb, stb.) a többiekhez képest, ami lehetetlenné teszi, hogy az előléptetések sorában olyan magasra jusson, mint azok, akik minden idejüket a cégre költik. Másrészt a felsővezetésbe kerülni általában olyan elköteleződést igényel, amire a nők többsége nem hajlandó: amíg a férfiak heti 80 órát is képesek dolgozni, addig a nők inkább megállnak a kötelező 40 környékén. Egyedi eltérések persze vannak, de a statisztikák jól mutatják a nemi tendenciákat. Legalább kétszer annyi nő dolgozik részmunkaidőben, mint férfi; heti 40 óránál többet viszont legalább háromszor annyi férfi dolgozik, mint nő. Ilyen adatok mellett az lenne furcsa, ha nem lenne több férfi felsővezető.

Fizetési különbségek? Amennyiben egy adott munkahelyen ilyesmi létezik, az indoka megegyezik az üvegplafonnál ismertetettekkel. De sok helyen ilyesmi eleve nem is létezhet, hiszen például a közalkalmazottaknál nemfüggetlen bértáblák vannak, a versenyszférában pedig bérverseny, ahol a munkaadók igyekeznek mindenkinek a lehető legkevesebb bért adni, és egyáltalán nem hajlandóak többet fizetni csak azért, mert valakinek lóg valami a lába között. Ha a nők ugyanazt a munkát tényleg olcsóbban végeznék el, egyetlen cég sem lenne a világon, ami alkalmazna akár csak egyetlen férfit is. Máshogy fogalmazva: ha minden cég alkalmaz férfiakat, de egy csak nőket, akkor az az egy cég a kisebb bérköltségei miatt minden versenytársát könnyűszerrel kiszoríthatná a piacról – de ilyen nem létezik.

Az, hogy más munkáért más béreket kap férfi és nő, az viszont teljesen természetes. Tipikus feminista csúsztatás a takarítónő fizetését a férfi menedzseréhez hasonlítani.

A parlamenti arány is a fentebbi okok miatt alakult ki, ugyanis egy parlamenti képviselőnek is rengeteg munkát kell abba ölnie, hogy arra a szintre eljusson. A megválasztásáig félre kell tennie minden mást: pihenést, szórakozást, családot – és erre jóval több férfi hajlandó, mint nő. Ezért egyértelmű, hogy több a férfi a parlamentben, de megintcsak nem azért, mintha utálnák a nőket, hanem mert genetikailag hajlamosabbak minden mást feladni a munkájukért.

7. Patriarchális társadalom?

Ez az egyik legkomolytalanabb feminista találmány, mégpedig azért, mert teljesen elferdítették és befeketítették ezt az egyszerű és „ártatlan” fogalmat.

A szótő a latin „pater”, vagyis apa szóból származik, ezért adja magát a jelentés: a patriarchális társadalom apajogú társadalom. Az apa a családfő, és a családi vagyon a fiú ágon öröklődik. Ez lenne az a borzalom, ami ellen a feministáknak lázadni kell? Ha csak ez ellen harcolnának, valószínűleg a kutyát sem érdekelné a feminizmus. Épp ezért „ki kellett színezni” a fogalmat kissé, hogy vonzóbb legyen az érdeklődőknek.

A patriarchális társadalom eredetileg nagyjából annyit jelent, amit fentebb vázoltam: a családok feje általában a férfi. De ez nem valami kőbe vésett dolog, mindössze a történelem viharaiban kialakult praktikus túlélési stratégia. Amíg a férfi munkája látja el élelemmel a családot, és amíg az ő ereje védelmezi meg azt a külső fenyegetésektől, addig egyértelmű, hogy az ő irányítása alatt állnak a dolgok. De sokadjára is le kell szögeznem, hogy ez nem azért van, mintha bárki utálná a nőket, hanem mert a történelmi korokban ez a családi berendezkedés biztosította a legjobb túlélési esélyeket. A férfiak családfősége mindenkinek – a nőknek is – jól megfontolt önérdek volt.

A feminista „patriarchális társadalom” valami teljesen mást jelent: egy olyan összeesküvést, ami szerint a férfiak közösen elhatározták, hogy el fogják nyomni a nőket.

Ez annyira abszurd, blőd és ostoba elképzelés, hogy tulajdonképpen majdhogynem érthetetlen, miként tudnak ennyien hinni benne.

a.) Ez az elképzelés azt feltételezi, hogy minden férfi „genetikailag” hajlamos minden nő elnyomására, vagyis hogy minden férfi „gonosz”. Hadd ne kelljen elkezdenem magyarázni, hogy ez mekkora ostobaság.

b.) Az összeesküvés olyan szervezést feltételez, ami messze túlmutat a totális lehetetlenség fogalmán, ugyanis a föld minden egyes férfijához úgy kellett volna eljuttatni a „nőelnyomó” üzenetet, hogy közben egyetlen nő se tudja meg.

c.) Mindez persze azt is feltételezi, hogy maguk a férfiak sem szivárogtattak ki semmit, vagyis a történelem során nem élt még egyetlen „valamirevaló” férfi sem, aki világgá kürtölte volna ezt a gyalázatos összeesküvést.

d.) Ennek az összeesküvésnek semmilyen jele vagy bizonyítéka nem létezik, és soha nem is létezett. A nők sosem voltak rosszabb helyzetben, mint a férfiak – ha megfigyeljük, inkább pont fordított volt a helyzet. A férfiak végezték a nehéz munkákat, feláldozták magukat a nőkért, katonáskodtak, elsüllyedtek a Titanic-kal, és egyáltalán, a régi korok férfijainak egész élete azzal telt el, hogy a család megélhetéséért robotoltak. Ehhez képest mi mutatja azt, hogy a nőket elnyomták volna? Semmi. Egészen különös az az „elnyomás”, ahol az „elnyomó” féltérdre ereszkedve, egy féléves keresetének megfelelő árú ékszerrel kéri meg az „elnyomottat”, hogy élete végéig elláthassa szállással, élelemmel, és a lehetőségekhez mérten mindenféle komforttal és luxussal.

Összefoglalás

A feminizmus nem az, aminek mutatni szeretné magát. Az állításai hazugságok, a tevékenysége társadalmilag káros. Ellene harcolni nemcsak lehet, hanem inkább kötelesség.

Az antifeminista mozgalom pedig ennyit tűzött ki a zászlajára; nem többet, és nem kevesebbet. Ha a feminizmusnak „vége”, az antifeministák nem fognak maradni, hogy nőellenes törvényekért lobbizzanak. Az antifeministák már most sem lobbiznak olyan törvények ellen, amik valóban a férfiak és nők egyenjogúságát szolgálják. Az antifeministák az olyan törvények ellen harcolnak, amik ok nélkül különbséget tesznek férfi és nő között.

A legfőbb törekvéseink két pontba összetömörítve:

A törvény ne tegyen különbséget férfi és nő között.

Szüntessünk meg minden olyan feminista törvényt, ami a „nemek harca” során lépett érvénybe, és nem szolgálja a társadalom valós érdekeit.

(Ezek mibenléte természetesen vita tárgyát képezi, de az elv ettől függetlenül érvényes.)”

 

Deansdale

 

(A cikk eredetije a deansdale.freeblog.hu – n olvasható. Még sok más értékes és érdekes antifeminista cikk között. Kapcsolódik még: Férfihang, antifeminista férfimagazin– Zoli)