Címke: férfiélet

Átlagférfi élete

Elterjedt nézet, hogy a férfiaknak tiszta habzsidőzsi az életük, és amúgy is ők vannak hatalmon, elnyomó patriarchátus van, saját érdekeik szerint úgy élnek vissza a helyzetükkel, ahogy csak akarnak. Attól eltekintve, hogy ennek a jelei tulajdonképpen sehol sem látszanak (egy-két erőszakos bolondot persze mindig észre lehet venni), kicsit szeretnék utánamenni, milyen is Átlagférfi élete, aki tisztességesen játszik a leosztott lapokból.
Először is: őt a kutya sem veszi észre. Hiszen az a legtermészetesebb, hogy ha kicsi párja leküldi a meleg és kényelmes fotelből, a napi újság mellől a boltba pl. tejfölért, akkor ő ugrik és megy. Ha gyerek kerékpárját kell megszerelni, akkor megszereli, amikor a havi fizetést be kell tenni a közösbe, akkor ő beteszi, bár az elosztásában (lustaságból is) már nem vesz részt.
Fegyelmezi magát, őt arra nevelték, hogy „a nem az nem”, és tisztelje a nőket. Így persze kínban érzi magát, amikor rögtön szexet fantáziál egy csinos nő láttán, és fogalma sincsen, hogyan szólítsa meg, hiszen az csinos, ő meg olyan átlagos. Viszonylag kevés szexben lesz része, mert csak attól a nőtől kap, akivel kölcsönösen hosszú távra kötelezik el magukat. Ezzel együtt tud élni, de az jóval nehezebb, hogyha segíteni akar magán, mert mégiscsak többre és változatosabbra volna szüksége, a társadalom egy emberként kiállt fel: „Fúj, ez undorító!” Holott ő a férfiösztöneit, amelyek felett állandóan uralkodnia kell, nem kérte, csak kapta. Ezek pedig két telt kört és alattuk egy tompa hegyű háromszöget látva, már beindulnak, és azt fantáziálják, ami a papíron ott sincs.
wolf-1388613
Nem karrierista, ő a családjáért dolgozik, nem a státuszért. Mivel képességei és/vagy becsvágya szerényebb, ezért külön melóval tud csak annyit összeszedni, amivel már elérheti, hogy a felesége ne tartsa őt lustának, és vele akarjon maradni, mint aki elég agilis a családja eltartásához. Tehát gyermekei jó eséllyel elidegenednek tőle, és öregkorában egyedül hagyják majd az Idősek Otthonában.
Betartja a szabályokat, de cserébe annyit kap, hogy jó esetben nem rúgnak belé (néha ez sem biztos), hülye főnök, őt kihasználó kolléga éppen ugyanúgy jut neki, mint a dolgozó nőknek, semmivel nem kevesebb a terhe. Sőt, a munkahelyen több is, mert valószínűbb, hogy veszélyes és/ vagy nehéz munkát űz, illetve mert apa, több túlórát várnak el tőle. Hisz ő felelősségteljes férfi, rá számíthat a családja.
És milyen a hangulata?  Ha nem néz tévét, olvas újságot és internetezik, valamint moziba sem jár, akkor jó. Hiszen egyébként mindenhonnan időről időre felbukkan, hogy a férfiak erőszakolók (metoo), hatalmaskodók, hogy a nők démoni arcának kell felülkerekedni, és lázadniuk kell a férfiak ellen (Müller Péter), mert szerencsére a nők eddig sem tettek utcára elég férfit, és nevelték a gyerekeiket az elvált apjuk ellen, és készítették ki a férfiakat érzelmileg és idegileg az öngyilkosság határáig.
Ezt a cikket főleg  a Nő  – médiának szánom, mert oly sokszor hiányolták a férfiak érzéseinek kimutatását, hát itt van egy szelete, tessék! Csalódottság és kiábrándultság, keserűség és panasz. Ez nem lányregények romantikája, amikor Ronaldo szemében könnycsepp csordul, mert Esmeraldára gondol, akit ahanyira szeheret. Ez rög valóság és súlya van, mert tapasztalatokon nyugszik. De tényleg ki hallgat meg manapság egy férfit? Talán csak egy másik kiábrándult férfi, mert a nők vélt és valós kegyeiért a férfiak egymásnak is hajlandók esni, metoo-t és lovagiasságot rikoltozva közben.

Nemzetközi Férfinap 2016

ffinap6„Vinné el az ördög, aki ilyen hidegbe talál ki férfinapi ünnepet!” – gondoltam, miközben a zászlót tartva toporogtunk Robival a Spar parkolójában. Még jó, hogy hó nem esett, pár napja az is volt. De hát azért Férfi a férfi, hogy szembenézzen a kihívásokkal! Pláne, ha segítőtársa is van, közösségben minden könnyebb.

Az első fél óra rettentően lassan telt el. Jöttek az emberek, üdvözöltük őket, és általában szívesen vették, hogy kérdezgetjük őket az ünneppel kapcsolatban. Az is igaz, akadt, aki szerint nagyon kevés férfi méltó erre az ünneplésre, a pozitív figyelemre. Megkérdeztem az illetőt, hogy ez személyes tapasztalata – e, vagy inkább a média fest le minket ilyennek? Ő azt felelte, hogy a környezetében figyelte meg mindezt, vannak férfiak sokan, akik az italt, a hűtlenséget, a megbízhatatlanságot választják. Én személy szerint ugyan úgy látom, hogy rengeteg férfi indul neki tisztességes szándékokkal és elképzelésekkel az életnek, hogy sokan igyekeznek akár erőn felül is teljesíteni mindazt, amit megtanítottak nekik, hogy a dolguk – el kell ismerni, ez nem minden férfire igaz. Álljon nekik biztatásul ez az ünnep, hogy álljanak fel és igyekezzenek, mert a társadalom nem megy el szó nélkül az áldozataik és erőfeszítéseik mellett! Azt hiszem, az okozott fájdalom és hiány ellenére pusztán hibáztatással nem megyünk sokra.

Nagyon sokszor belefutottunk, még férfiaktól is, hogy minden nap férfinap. Nekem ez személyesen nagyon fáj, úgy gondolom, aki ezt elhitette az emberekkel, nyilvánvalóan nem tudja, mit jelent férfiként élni hazánkban. Ahol egy férfi hamarabb hal, mint egy nő, de később mehet nyugdíjba. Ahol az idő előtti iskolaelhagyók egyértelműen inkább a fiúk, és ezáltal nagyon sokszor az életlehetőségeiket szűkítik túlságosan le. Nagyon úgy tűnik, hogy az iskolarendszert egyszerűen nem az ő fiús készségeiknek találták ki. Ahol nagyon sok férfi küszködik azzal, hogy válás után továbbra is részt vehessen gyermekei életében, és nagyon sok hajléktalan férfi története kezdődik ezzel a szóval: „elváltam.” Ahol a börtönök tele vannak férfiakkal, akiket nagyon sok esetben nem tanítottak meg, hogyan éljenek értékes, tiszteletre méltó életet. Ahol rengeteg férfi válik alkoholistává, mert a környezetük azt várja tőlük, hogy az ivással fejezzék ki férfiasságukat, illetve nincs előttük példa, hogy miképpen nézzenek szembe problémáikkal. Sokszor: egyáltalán belássák, hogy vannak problémáik, és segítségre van szükségük. Mert a tipikus reakció a társadalom felől először is a közöny, majd a sajnálkozó megjegyzés, amikor már megtörtént a baj: „Milyen kár, hogy ez a Józsi elkezdett inni, olyan dolgos ember volt.” Igen, összecsúszott, mert nem tudta, mit tegyen, és elfogyott az ereje.

Később jött egy úr, akivel igen őszintén elbeszélgettünk, hogy az emancipáció eddigi több évtizedes hazai története igazából arról szólt, hogy a nők akartak valamit, a férfiak duzzogtak, a nők megkapták; megint akartak valamit, a férfiak berzenkedtek, a nők megkapták; aztán megint akartak valamit… És ezidáig, egyetlen fórumon nem hangzott még el, hogy: „Köszönjük, férfiak!” Holott mi, a férfiak túlnyomó többsége, a gondolkodásunkat, a tetteinket és ALAPVETŐEN az EGÉSZ életünket változtattuk meg: Örökre. Hogy a nők boldogabban élhessenek. Ez nem olyan, mint amikor az életemet adom egy nőért, ami grandiózus tett, de megtettem és kész, nincs tovább. Itt halálom napjáig mindig az új vágányon kell járjak, és nap mint nap kihívásokkal kell szembenéznem emiatt: mindig és szünet nélkül.

De találkoztunk azért mi mással is.

Sok nő biztatott minket, hogy hajrá, kell ez, ők támogatják az ünnep megtartását. Ha van Nőnap, legyen Férfinap is! Úgy vélik, ez is az emancipáció része, illetve kiállnak a férfiak mellett.

ffinap7

A kép Gutorföldén készült, Zala megyében

Néhányan már tudtak az eseményről, mert az interneten terjed. Pont előző nap hallottam egy ismerősömtől, hogy Kőszegpatyon például műsoros ünnepséget is szerveztek a férfiak tiszteletére. Van jó példa, hála az Istennek!

Többen mondták, hogy szervezzünk zenés-táncos alkalmat, még pénzt is adnak bele, biztos elmennének. Nos, ez a jövő. Biztos eljön ennek is az ideje.

Két fiatalember háromszor visszajött, annyira érdekelte őket, hogy hogy van ez? Fontos lehet az, hogy valaki férfi? Hogy milyen az élete, és hogy elégedett – e vele? Egyikük egyébként tizenkét illetve tizennégy órákat dolgozik naponta, külföldön. Dolgozik, eszik, valamit alszik, és már megint: dolgozik… De hát minden nap férfinap, mint tudjuk.

Egy idős tanárnő csokit és magos zsemlét hozott nekünk a boltból, odaadta, és nevetve figyelmeztetett minket: „De aztán fiúk, nem ám szanaszét szórni a magjaitokat!” Értettük, jót nevettünk.

Igen sok férfinak kifejezetten jól esett, hogy végre rájuk is gondolnak mások. A közösség, a társadalom, amelyben élnek. Jó volt látni a mosolyt az arcukon, megszorítani a kezüket.

Akadt, aki hiányolta, hogy a nagypapákról nem tettünk említést a zászlón. Elmesélte, hogy milyen jó az unokáival lenni, és szinte imádja őket. Sokkal könnyebb őket szeretni, mert nincs annyi teher és kötelezettség a vállán, mint a gyerekeivel szemben volt. Ő mesélte el, miképpen működött, mikor a nyolcvanas években még kamerákon keresztül nézhette csak az újonnan megszületett gyermekeit. Nem, mint ma, amikor szinte együtt szülnek a párok!

De a legvidámabb az volt, amikor egy idősebb úr megállt a közelünkben biciklivel, elolvasta a zászló feliratait, majd felkiáltott: „Férfinap? Az meg mi a lófasz? Menjetek a picsába!” Azzal elhajtott. Ezen percekig nevettünk Robival.

Mert mi tudjuk, hogy KELL Férfinap. Egyszerűen nem kérdés.

 

;-)

 

Zoli