A kamasz, ha egészségesen fejlődik tízéves kora körül, már kezd telítődni a szülei hibáinak megtapasztalásával. Hangot is ad ennek. Kritizálgat. A párkapcsolatokban is eljön a megszokás. Csökken az oxitocin szint. Kezd barátibb, testvériesebb lenni a kontaktus jobb esetben. Hiszen a kapcsolat elején megtetszett valamiért a másik. Szerettünk volna hozzá közel kerülni. Minél többet, amennyit csak lehet együtt lenni. Majd evidenssé váltak a másik erősségei. A hiányosságokat kezdjük szóvá tenni. Fáj a kritika. Mi a helyzet önmagunkkal? Fiatalon világmegváltó elképzeléseink vannak. Majd megtapasztaljuk a gyengeségeinket, hiányosságainkat. Az önmagunk iránti szeretetünk, is alább hagy? Reálisan kell látnunk, miben vagyunk az átlagtól jobbak, gyengébbek. Elfogadnunk. Ez van. A gép ezt dobta. Ebből ezt lehet kihozni. Hasonlíthatjuk a hasonló helyzetben levő kortársainkhoz magunkat, hogy az önelfogadásunk lehessen reálisabb. Ne ostorozzuk feleslegesen önmagunkat irreális elvárásokkal. Maximalizmussal. Például tőlünk 10-20 évvel fiatalabbakkal mérve össze önmagunkat érthető, ha más a kép. Hiszen az összehasonlítás igazságtalan. Szóval tegyünk róla, hogy az önmagunk iránt érzett szeretet ne múljon! Sőt, amikor ehhez az íráshoz képet kerestem, tovább gondolandó témákra leltem. Öleld magadhoz képzeletben a kis éned gyengéden. Legyél minél megértőbb vele! Még a kedves ráncaidat is szeresd! Változtass, ha korábban te voltál önmagad legnagyobb ellensége! Hiszen a maximalisták például túlzott szigorral, korholó belső monológokkal bántják önmagukat. A legelgondolkodtatóbb pedig, hogy ha önmagad szereted, akkor állítólag bárki élhet melletted. Ebben a témában is találtam könyvet. Arról is töprenghetünk, hol a határ az egészséges önszeretet és az egoizmus között. :) Kati

Ki az akit nem irritálnak az erősségeim? Sőt akarja azokat megtapasztalni naponta. Optimális esetben a férfi is a nő is hozza az erősségeit, kvalitásait és ezek kiegészítik egymást. Fejlődnek. Sokra viszik. Egymást erősítik. Összetartanak. Tipikusan női erők a gyengédség, kedvesség, megértő empátia, gondosság, meleg szeretetteljes légkör teremtés. Férfinél az erő, a szilaj kitartás, fizikális erő, pénzteremtési képesség, karbantartási képességek stb. Ezek csak tipikus példák. Lehet más felosztás is. Sőt a sokáig egyedül élők kénytelenek a másik nem teendőit is elsajátítani. Nők füvet nyírnak, autót vizsgáztatnak, férfiak jól főznek, tiszta háztartást vezetnek. Gyakran probléma, hogy sajnos eleinte még tetszik a férfinak, hogy a nő tud ezt azt, később viszont kritizálgatja, oltogatja, lehúzza. Érthető, ha ezt nem tűri valaki. Magabiztos, jó önbizalom szükséges a másik erősségeinek megtapasztalásához. Sőt örülni azoknak. Nem lenyomni a másikat. Nem bűntudatot kelteni benne, nem törekedni elnyomni, földbe döngölni. Hanem hagyni szárnyalni és amennyi tőlünk telik hozzá tenni. Nézzünk csak körül az ismeretségi körünkben, hány párkapcsolatban látunk példát ezekre? Mi hogyan viselkedünk? Mennyire vagyunk képesek igazodni, alkalmazkodni, hozzáadni ami tőlünk telhető a párkapcsolatunkba? :) Kata

Önállóan él. Vállalja a felelősséget. Képes gondoskodni önmagáról, az otthonáról. Próbál kiegyensúlyozott lenni lelkileg. Egészséges maradni testileg, lelkileg, amennyire csak lehet. Ameddig csak lehet. Irigylik ugyan gyakran a szabadságát, de képes feldolgozni ezt. Megküzd valahogy maga az adódó munkahelyi-, családi-, társadalmi-, gazdasági-, politikai nehézségekkel. Tudja, hogy konfliktusok, megoldandók mindig lesznek. Kihívásnak tekinti ezeket. Szinte olyan, mint egy magányos farkas. Próbál kötődni. Él benne remény, hogy talán létezik olyan akivel együtt lehet. Aki nem kielégítő kapcsolatban él, vágyódik ilyen életre, mert ez is jobb, mint küzdeni megoldhatatlan helyzetekkel. Ám az egyedül élésbe is el lehet fáradni. Tény, hogy rá is lehet szokni. Nem szólhat bele más, mit hogyan oldunk meg. Mennyit adunk fel a független önállóságból? Mennyire vagyunk alkalmazkodó képesek? Mérlegelendő, mennyire éri meg? Mit kaphatunk cserébe, ha engedünk néhány dologban. Mint a kicsi aki menne a közösség fele, de ára van. Akkor le is kell mondania dolgokról. El kell fogadni, a többiek hibáit. Kiegyezés ez felnőttként is. Kompromisszumkészséget próbára tevő helyzet. Vissza is hátrálnak gyakran, egészen addig, míg olyan adódik, akivel megéri, mégis. Sőt a másiknak is. Kölcsönösen vállaljuk a másik gyengeségeit. :) Kati

Mindennek ára van A függetlenségnek is. A mindenért való felelősség. Hallhattuk a poént: “Valentinnapon a szingli ünnepli a függetlenség napját.” Nem kérhet számon rajta párja dolgokat. Tény, hogy nincs is támasza. Irigylik mégis őt azok akik lekötötték magukat. Kötöttségben vannak. Tehát a szabadság nagy érték. Kivágyódnak sokan a házasságukból gyakran. Van olyan nő, aki sosem tapasztalja meg a függetlenséget. Amíg nagykorú lesz, a szülei felügyelik. Ha nagykorúvá válva bekerül házasságba, onnantól lekötött. Ha nem válik soha vagy nem özvegyül meg, akkor sosem éli át, milyen függetlenül élni. Hallottam a nők a bioritmusuk függvényében is a hangulatuk hullámzása szerint szeretnének egyedül állók lenni. Ábrándoznak róla, aztán mégis maradnak a házasságukban. A házasság felbontás körülményes procedúra. A vagyonmegosztás sem egyszerű probléma. Amit közösen létrehoznak felépítenek nem felezhető gyorsan. Hát ez is visszatart sokakat, akár rossz nem működő kapcsolatokban. De sokszor látni házasságukat letagadó férfiakat. Irigy tekintetüket, ami elárulja mennyire nagyon szeretne örülne, ha lehetne szabad, csak szinte megoldhatatlan. Ilyen szempontból is tekintsen önmagára, aki egyedül álló és magában van. Hiszen azt csinálhat amit csak akar. Egy kincs van a birtokában. Persze mindenki mást szeretne. A házas szeretne független lenni a szabad, a magányos pedig szeretné, ha párkapcsolata volna. Tudjuk érezheti kapcsolatban is valaki magát magányosnak. Ismert a társas magány fogalma. Talán féluton van az optimális állapot. Amikor minél többet van együtt két egyedül álló. De nem bútoroznak össze. Megmarad mindkettejük saját területe. A huszneggyedik században a leginkább működőképes ez lenne? Figyeljük meg! :) Kati

Miért a rossz után vágynak? Mind mazochista volna, aki akárcsak a szavakkal bántást tűri, hagyja? Meddig? Honnan kezd el normálisan reagálni, és tudomásul venni, akkor ez van. Még ez belefért, de több, már nem. Változó kitől mennyit tűrünk el. Mindennek ára van. Mint tudjuk léteznek kiegyensúlyozottabb kapcsolatok és vannak szenvedélyesek. Némelyik kifejezetten viharos. Tettleg vagy szavakkal bántós. Játszmákkal, manipulációkkal. Más más kapcsolati dinamikával. Hangulatváltozásokkal. Hullámvölgyekkel tarkítva. Mindenek előtt nézzünk magunkba. Kit vonzunk be? A saját domináns vonásunk hivogatólag hat. A külső is a belső is. Bölcs ember nem bántja a másikat. Valamint aki rendben van nem hagyja, hogy bántsák. Elfordul a bántótól. Keres olyat, aki nem bántja. Esetleg feladja. Már nem keres senkit. Nem hiányzik újabb bántások sorozata. Elkönyveli: Nem érdemes kockáztatni. Elkezdeni valakit szeretni, magunkhoz közel engedni. Úgyis elmúlik. Ahogyan a gyerekeink is eltávolodnak, a partner is. :) Kata

Kinek nem volt még “fúrógép” kollegája? Aki, ahelyett, hogy a saját dolgával foglalkozna nagyítóval keresi a másikban a hibákat. Amikor lehet a főnökkel tudatja. Addig sem ő van a fókuszban. Hogyan viselkedjünk ilyen helyzetben, bölcsen higgadtan, megfontoltan? Hogyan őrizzük meg ilyenkor is a nyugalmunkat? A felfele törekvő, lefele taposó, könyöklő típust mindannyian jól ismerjük. Előtte semmi sem szent. Persze mindehhez a tranzakcióhoz egy főnök is kell, aki nem lát át ezen és hagyja magát marionett bábként ugráltatni. Hiszen, ha képes átlátni a manipuláción, akkor leállítja az összeférhetetlent. Ez a típus gyűjtögeti, listázza a másik által elkövetett hibákat. Adott alkalommal felhasználhassa. Ég óvjon a “kitüntető” figyelmétől. Nincs elég saját dolga. Ezt jelzi a tranzakciója. A háttérben keresendő, milyen érdek motiválja. Mi a célja. Mert tervei vannak. Helyezkedni akar. Saját érdemeit kívánja emelni azzal is, hogy mást lenyom, “savaz”. Harcos. Folyton készenlétben van. Jogait hangoztatja. Még ha többeknek is a véleménye, hogy ez az illető emberileg nulla, nem áll le. Maga mögé másokat sorakoztat az aknamunkában. Láthatólag nem békés együttműködés és empátia a jellemzi. Mit lehet tenni? Az acsarkodását, áskálódását hogyan lehet leállítani? Honnan remélhető segítség? Honnan lehet erőt meríteni ilyenkor? Természetesen elég szorongáskeltő olyan állapotban dolgozni, amikor tudható, hogy valaki térdelő rajtban, ugrásra készen várja mikor hibázunk. Hiszen mindenki hibázik. Ahol dolgoznak, ott hullik a forgács. A sok hibázás közt, azért, ha van törekvés arra hogy tőlünk telhetően menjen a munka. azért oda tesszük magunkat, akkor igenis fejlődés van a dolgok alakulnak. Az áskálódó leállítása sosem volt egyszerű feladat. A vérbeli nárcisztikus bomlasztó másikat fúró az önbecsülést célozza. Az önbizalmunkat letörni akarja. Megsemmisítő kritikáival. Ez bizony csata. Fel kell vértezni, erősíteni minden módon ilyen helyzetben az egónkat, ahhoz, hogy továbbra is hinni tudjunk önmagunkban, a saját jóságunkban, jóakaratunkban. Kihívás igy talpon maradni. :) Kati

Kicsit gondolkodjunk a kifejezésen! Kit tartunk annak? Önmagunkat? Ezt a kifejezést hallhatjuk, használjuk templomban, misén, imában, a bibliában. Hajthat belső késztetés, hogy egy egy cselekedetünk után tartsuk magunkat annak. Történet: Reggel elhaladt a kukás autó. Kísérte egy fehér autó. Villogó fénnyel haladt utána. Készültem behozni a kukámat. Előtte még az úton keresztül mentem, hogy a szomszédét is az útról elhúzzam a kapujához. Mögöttem elhajtott egy kocsi és egy üveget dobott ki az útra. Az épp munkába induló másik szomszéd is látta. Másik irányba elhajtott. Hoztam söprűt lapátot és felsöpörtem a szilánkokat. Közben töprengtem. Ez mi volt? Miért? Nem azért írtam le, hogy fényezzem magam. Az ember belülről érzi, hogy ezt kell tennie. Az is foglalkoztatott az üveget kidobó kárt akart okozni? Nekem? A szemben lakónak? Amikor hajtunk el a kocsinknak legyen defekt? Vagy talán a kukás dolgozót szándékozott bántani, hogy a munkáját rosszul végzi. Nem tudni. Tény, hogy nem jószándékkal dobta ki a kocsiból az üveget. Manapság, amikor a munkahelyeken tapasztalhatóan, annyi spicli fúrja az embert, gyakran foglalkoztat a szándék kérdése. Elgondolkodtató, mi a hajtó erő, amikor haszna nincs valamiből valakinek, de lenyomni a másikat mégis van törekvése. Valahol a háttérben, mégis meghúzódik érdek. Az illető előnyre tehet szert. Csak úgy passzióból nem bántja a másik embert. Amikor befeketít, egy spicli, akkor nem az ő hibázásai vannak éppen reflektor fényben. Bár egy érettebb főnöknek le kell, hogy jöjjön, ez milyen aljas manőver. Töprenghetünk, mit tudunk tenni. Fel van adva a lecke. Különösen akkor, ha van bennünk egy végsőkig kitartó törekvés, békés helyzet teremtésre. :) Kati

Hú de keservesen tud sírni az ember, ha rádöbben, hogy nincs. Aztán a sírás “helyére lép a döbbent némaság”. Megszólal egy lelki társ, aki hallja a sírásodat. Legyél az a valaki te önmagad! Hát belegondolva. Nem mond rosszat. Elvégre én is vagyok valaki. Ember vagyok én is. Nem rosszabb, mint bármelyik. Amikor a gyerekkorba visszagondolunk a szülönk egy-egy hibázására a sok közül, akkor is az a megoldás, hogy képzeljük el, behelyettesítve a szülőnket a mostani önmagunkkal. Kézen fogjuk a kiskori szomorkodót és kijavítjuk a rossz emléket, behelyettesítjük. Ez egy módszer, ami működik. A képzeletnek teremtő ereje van. A jelenben is lehetek tehát önmagam támasza. Lehetek boldog, mert létezem. Van kezem, lábam, eszem. Tudok tenni. Sajnos aki elment, például odaátra az nem tud. Csak sugallhat esetleg a lelke. (Sokan hisznek ebben). Mindezeket végig gondolva az önbecsülésünk emelkedhet. Az elkeseredettségünk csökkenhet. Hányan zaklatottak az utóbbi időkben, amikor is bizonytalanság miatt a kiegyensúlyozottság helyett, szorongást, pánikot, fenyegetettség érzetet generál járvány, háború, drágulás és egyebek. Ember legyen a talpán, akinek ilyenkor még helyén az esze. :) Kati

Átkeretezésnek nevezi a pszichológia, amikor megváltoztatjuk egy helyzethez a korábbi hozzáállásunkat. Amikor a sok problémát lehetőségnek, kihívásnak kezdem el tekinteni, nem pedig nyűgnek. Általuk folyamatosan készenlétben trenírozott, edzett leszek. Nem tohonya .eltunyult, tespedt. Például teherként éli meg valaki, ha még dolgoznia kell. Majd valamilyen oknál fogva úgy néz ki nem mehet már oda. Átéli, hát milyen is volt, miket érzett. Máshol milyen lenne. Majd kiderül, mégiscsak maradhat. Ekkor átkeretződött, átcimkéződött a fejében a munkához, a helyhez való hozzáállása. Másképp tekint a dolgokra. Átrendeződik az is, hogy mennyit tűr el. Hová helyezi a negatív impulzusokat magában. Van ami még belefér a keretbe. Van, amit egyszerűen lepergett. Feljebbről tekint eztán mindenre. A magánéletben is lehet ilyen. Például túl soknak érezzük a teendőinket, de egy betegség megmutatkozásakor, átértékelődik bennünk, hogy inkább tennénk azt a sok teendőt, mint a betegséggel kűzdeni. Vagy volt akiért oda voltunk, de az illető kinyilvánítja, hogy csak az érdekeit kívánta általunk érvényesíteni, vagyis fel akart használni, kihasználni. Kénytelenek leszünk keserűen átértékelni a viszonyunkat. Tudomásul vesszük, hogy nem akartunk tisztán látni korábban. Kata

A munkahelyeken és másutt is léteznek. Talán emlékeznek és többek is látták az egyik Jóbarátok epizódban az ebédlőben játszódó jelenetet, amikor is, nem ülnek egy asztalhoz enni a munkahelyen, a más beosztásban levők. Ott a tanár próbál tenni ez ellen. Máshol nem. Például, ha szinte kasztként különül el az osztályfőnök, önmagát magasabb rendűnek képzelve, mint a napközis vagy a ped,aszisztens. Tesz ugyan gesztust, mintha ugyanolyan embernek tartaná, de azért úgy nyilvánul meg legtöbb esetben, olyan hangnemben, hogy érezteti, kinek hol a helye. Hierarchia van. Más hangnemet enged meg magának a kicsit fenntebbi pozícióban levő. Osztja a lenntebb levőket. Azok pedig tűrik, kiszolgáltatott helyzetüknél fogva. Tény, hogy megalázó. Hová lesz ilyenkor az ember önbecsülése, önbizalma? Önmagában ezt, hogy teszi helyre. Milyen belső monológ zajlik le? “Kell a pénz, azért ez nem annyira rossz hely. Tűrök, mert nem szeretnék próbidős lenni egy új helyen. Itt már bedolgoztam magam. Ismernek. “….stb. Aztán, ha a tűrőképesség fogy, a belső muníció, akkor jelez a test. Elég. Nem vagyok a többieknél rosszabb. :) Kata