Mi minden tudható meg a külsőre pillantva? Még egy szó sem hangzik el, de már olvashat a külsőbről, az aki tapasztaltabb. Szokták mondani, hogy ötven felett a külsőről abszolút leovasható. Hogyan élt az illető? Korrigálok: Nem csak ötven felett. Az életmód tehát jelet hagy rajtunk. Még a hajunk is jelzi, hogyan élünk. Tehát haladhatunk sorban: A hajunk ápoltsága árulkodik a szokásainkról. Gondozott-e vagy sem? Van e, hajunk vagy kopaszodunk, a hormonjaink hogyan viselkednek? A hormonok felett körülményesebb befolyást gyakorolni, de nem lehetetlen. Fodrászolt -e a frizuránk vagy magunk oldjuk meg? Spórolunk-e ezen? Mennyire vagyunk hiúak? Mennyire vagyunk fontosak önmagunk számára? Illetve anyagilag mennyire engedhetjük ezt meg magunknak? Van aki azért sem megy fodrászhoz. Majd valahogy megoldja. Tovább haladva: A súlyunk normál vagy túl sok, túl kevés? Ezekből is levonhatóak következtetések. Itt is jelezhet hormonális befolyás persze, de az életmódra is utalhat, sőt az idegrendszerre. Még az inteligenciára is. Mennyire fontos az illetőnek, hogy normális keretek között legyen a súlya? Arányos, sporos? Életmódot, napirendet, időbeosztást, fontossági sorrendet jelez. Mennyire fontos az élés az illető számára? Hiúságból vagy az életének meghosszabbításáért sportol? Az egészséges táplálkozás is nyomokat hagy a külsőn, az arcon a bőrön, az alakon. Az öltözetünk tiszta ápolt, gondozott-e vagy van ahol tisztább is lehetne. A divatot követi vagy elavult régies? Márkás e vagy sem? Össze válogatott vagy esetleges? Milyenek a színek? Megannyi kérdés. Mind ad egy rész választ, ami után a részek megerősítést nyernek és egy egy állítás igazzá válik. Tovább haladva: Sminket használ-e az illető? Erőset, diszkrétet, alig vagy semmit. Erre mennyit költ? Mennyire érzi fontosnak? Mennyire tiszteli a többieket? Mennyire akar megfelelni másoknak? Netán tesz az egészre? Mekkora az önbizalma? Nem érdekli a többiek véleménye. Nem akar imponálni senkinek. Milyen a testtartása? Nagyon fenn hordja az orrát? Odaforduló? Görnyedt, megtört? Még a mellkasa is számít. Kihúzza magát büszkén elégedetten, nagy egóval nagy mellénnyel? Implantátumot is visel? Fontos neki, hogy tetszen, önmagával elégedett lehessen? Invesztál ilyesmire? Költhet ilyesmire? Megengedheti ezt? Körmei mlyenek? Tiszta, ápolt, gondozott, dolgos, munkás kéz, ráncos, koros fáradt még krémet is alig használ? Megannyi jel. Műkörmözött, akinek fontos az esztétika, időt, pénzt bőven fordít minderre? Vissza térve az arcra. A szemek, mint a lélek tükrei sokat elmondanak: A nézés, a pillantás melegséget vagy, hideg távolság tartást sugall? Szigorú vagy megértő, félénk, fölényes, nyájas, ellenséges, barátkozó, zárkózott, lassabban oldódó? Igen széles a skála. Az arc ápolt vagy alig gondozott? A ráncok milyen nyomott hagytak? Csüggedt, ellenséges vagy nevetős ráncok is vannak? A száj lefele görbül és elutasítón zárt? Szivélyesen mosolyog az illető vagy közömbös? Még a cipőnk is jeleket küldhet. Nívós vagy egyszerű? Praktikus vagy extrém? Átlagos vagy hivalkodó? Tűsarkú vagy sportcipő? Alkalomhoz illő vagy sem? Lám még egy szó sem hangzott el és már megannyi dolgot megtudhattunk. Ha érkezik a hang a mondandó ráerősít az eddigi benyomásra, tompítja vagy esetleg cáfolhatja is azt. A külső és a beszéd stílusa is megannyi benyomást, következtetést indít. Mindehhez mi is jövünk a saját itéleteinkkel. Mi magunk hová helyezzük el a másikat? A korábbi kategóriáink, a skatulyáink hogyan működnek? Mennnyire vagyunk szigorúak vagy megengedőek, megértőek önmagunkkal másokkal? Elutasítunk minden oda nem illőt vagy emlékszünk rá, hogy mi is voltunk már olyan helyzetben, amikor ez vagy az nem úgy jött össze. Mekkora játék találkozni mással, ha alaposabban bele gondolunk. Hogy is lehetnénk közömbösek egy ilyen kölcsönhatásban. Persze, ha valamiért megfáradunk, akkor elfordulunk és nem kérünk az élményből. Az idegrendszeri jelzéseket is meg kell említeni feltétlen. Mennyire nyugodt, higgadt vagy éber, agilis, esetleg vibráló a másik viselkedése? Mindezt mi mennyire fogadjuk el, hol helyezzük el, az általunk felállított skálán hol fér el? Bele fér még a keretbe? Mint egy állás interjún értékeljük a másikat és persze önmagunkkal is összevetjük, hiszen a szűrő, amin keresztül a hatás érvényesül, a saját elménk, a saját korábbi tapasztalásaink, amik által a kategóriáink kialakultak. :) Kata
Szavak nélkül is
Minden vélemény számít!
Kedves nővérkémet kezdték el a gyerekei így nevezni, mikor nyugdíjba vonult a nők 40 évével. Kerestem, mit jelent . Pejoratív (sértő) értelemben használatos kifejezés a nyugger. Az unszimpatikus, rámenős, ellenséges, agresszív, tolakodó, összeférhetetlen, támadó, kötekedő, lökdösődő, furakodó, szitkozódó nyugdíjast nevezik így. Nem minden nyugdíjas nyugger. De minden nyugger nyugdíjas. Kérdeztem a nemrég nyugdíjba vonuló rokonomtól, hogy milyen a nyugger élet. Nem vette magára, mert, hogy ő nem az. Ő egy békés nyugdíjas. Tehát elgondolkodtam, nézelődtem, keresgéltem. A nővérkém is egy békés ember. Vagyis a gyerekei csak élcelődtek vele. Milyen is nyugdíjasnak lenni? Túl nagy lesz a csend? Kevés lesz a korábbiakhoz képest az impulzus. Üresebbé válik az élés. Majd meghallgattam egy dalt a nyugger életről. Itt már kicsit tompított ennek a szleng kifejezésnek az élén a szerző. Gondoljunk csak bele miért is lesz morózus a magányosan egyedül élő? Akár koros, akár fiatalabb, ha eltűnik az életéből a flow élmény, a tevékenység, amitől áramlatban lehetett, amihez értett, a teendői törlődnek, amik motiválták. Megnyugszik, megpihen, ha fárasztotta a munkája. Ám amikor kipihente a fáradalmait, lehet, hogy unatkozni kezd. Vágyódni fog a színesebb életre. Kicsit talán vissza is tér dolgozni. Kevesebb óraszámban. Ez is megoldás lehet. :) Kati
Akinek mindig megvan Hallottam ezt a félmondatot, ma. Utaltak valakire, akiről mindannyian tudjuk, hogy folyton olyan undok hangulatban van. Mindannyian ismerünk ilyen embert. Vagy a rokonaink vagy a kollégáink közt van ilyen. A szája szinte rögzül lefele görbületben. Mintha mindig a nehéz napjait élné. Van az életünkben nehezebb nap vagy nehezebb időszak. De elmúlik. Próbáljuk túlélni. Dehogy marasztalnánk. Ám lehet, hogy tudat alatt van aki ezt teszi? A szenvedés erőket hoz fel belőle. Motiválja a nehézségek elhárítása. A közömbösség, a közöny, a langyos vízben lét unalmas. Minden olyan helyzet amivel meg kell küzdeni élcesít. Akár ilyen magyarázat is lehet. Sajnos rá is lehet szokni a folytonos siránkozásra, károgásra. A belső monológ is rögzülhet ilyen rossz pozícióban. Össze kell szedni magunkat. Hallhattam neves pszichológus előadásán, hogy próbáljunk meg mosolyogni és elindul egy folyamat az agyunkban, a bensőnkben. Majd az ad kifele is egy megerősítést. Tehát tükröződik. Pozitív változást generál. Megtörhető tehát az ördögi kör, a lefele húzó spirál. Magunk tehetünk ellene. Még akkor is , ha eleinte nem őszinte a mosolyunk, mert még belül nincs rendben sok minden.
Értékesnek érezhetem magam? Mikor? Ha teljesítek? Ha más is annak tart? Ha olyan valaki közelében vagyok, akinek szimpatikus vagyok? Egyedül is az lehetek. Mennyire? Megannyi olyan kérdés, ami naponta foglalkoztat minket. Akár tudatosítás nélkül is. Hiszen az önbecsülésünk sok dologra hat. A párkapcsolatunk, a munkák, a hangulatunk is függ tőle.Gondoljunk a féltékenységre, a sikerességre! Van amikor egy párkapcsolatban a sok kritika után kételkedni kezd az ember a saját értékességében. Hallottam egyszer egy neves terepeuta előadásán, hogy úgy engedi el a terápiából a korábban önbizalomhiányos kezeltjét,hogy az legyen kicsit elbizakodott. Hiszen a zord világ azon van, hogy földbe döngölje az emberek önbizalmát. Tehát meg kell erősítenünk rendszeresen a hitünket önmagunkban. :) Kata
“Azt érzem nem bírok a partneremnek megfelelni. Bennem van általában egy megfelelési kényszer.” Sokan vannak ilyen helyzetben. Nézzük meg mindkét oldalról! Mondhatná a mondatot a szenvedő fél úgy is: ” Nem érdekel, hogy megfelelek vagy sem. Ez van. Ilyen vagyok. Tetszik jó. Ha nem úgy is jó.” Akár motiválhat is a helyzet. Próbálok jobbá lenni. Fejlődöm. Egyre jobb leszek. Van némi pozitívuma tehát az ilyen helyzetnek. Kimozdít a komfort zónánkból. Persze ártalmas is lehet. Az önbecsülésünket rombolhatja azzal az érzéssel való létezés, hogy: ” Ha a fejem tetejére állok, akkor sem vagyok elég jó. Valami mindig hibádzi. A másik a kákán is keres egy csomót, egy kritizálni, kifogásolni, leszólni valót.” Nem egyszerű jelezni az ilyennek,hogy: “Hol érdekel ez engem. Vagyok aki vagyok. Ha megfelel, rendben, ha nem, úgy is jó.” Tehát valahogy a sanyargatást rövidre kell zárni. A fölényeskedő kritus önmagával nem elégedett. Önmagát nem tudja elfogadni. “A hiba a közvetítő vonalban van” Aki önmagát elfogadja, az megérti a másikat. Vannak pozitívumaim. Vannak nehézségeim. EMBERBŐL VAGYOK.:) Kató
2 tojást adott ma a két új, fiatal jérce. Szivet melengető meglepetés volt a pirkadati fényben. Nem is számítottam ilyen kedves meglepetésre. A két kis tojás adta a reggelimet. Amíg sütöttem a mama hangja jutott eszembe, mikor kiskoromban Pipikémnek nevezett. Tegnap az egyik rorkonom is így szólított. Emlékeket ébresztett. Este a kesztyűm kimostam és a szobában felejtettem. Fázott hát a január végi minuszban a kezem. A meleg kis toját tartogattam. Már töprengtem a napokban, azon, hogy vajon mikor kezdenek majd el tojni a kis jércék. Lám eljött az idejük. Lassan kitavaszodik és fű is lesz, amit annyira szeretnek. Legjobban a tyúkhurt kedvelik, a kurjacskát, ahogyan apám nevezte. A fagyoskodás fázás után mennyire várjuk, a napos időket! Csak megadja magát a zord hideg tél uraság. Kénytelen. :) Kati
Nekem nem derogál bizonyos dolgokat megtenni. “Nem esik nehezemre lehajolni egy darab szemétért vagy felseperni”.-mondja a tanítónő, Látnia kell a tanítványomnak, hogy ilyesmiből nem csinálunk ügyet. Az embernek “nem esik le a karikagyűrű az ujjáról”- ahogy mondani szokás. Példát adhatunk a gyerekeknek. Az otthonunkban is takarítunk, rendet tartunk. Ott sem seper ki helyettünk senki, nem veszi fel helyettünk senki sem a szemetet. Az árad a reklámokmól , hogy …”nekem ez jár”, …”mert ön megérdemli”. Gőgős, büszkeség tapasztalható sokszor indokolatlanul is. Hiszen nem jár csak úgy bizony semmi. Tenni kell érte. Figyeljük csak meg, hogy kik azok akik kicsinyesség nélkül bölcs alázatot, nagyvonalúságot mutatnak viselkedésükkel. Kamaszaink figyelnek. Nem akarnak lúzerek sem lenni, természetesen. Figyelik, hogy ki az akinél erőt éreznek. Aki hiteles. Akire hasonlítani szeretnének. 
Hallottam olyan csodálatos elmével rendelkező emberek visszaemlékezését,akik bezárva voltak még a forradalom után. Hogyan tudták túlélni a bezártságot? A testüket bezárták, de az elméjüket nem tudták. Szárnyalt a képzeletük. Verseket álmodtak meg. Egymásnak elmondták. Memorizálták. Korábban tanult verseket mondtak el egymásnak, olvasott regényeket, látott filmeket, történeteket. Az életüket, az emlékeiket, a vágyaikat, az álmaikat mesélték el. Az embert nem lehet olyan egyszerűen elnyomni, megtörni, elpusztítani. Ha szűkül is valamiért az életterünk, nem biztos, hogy mindig úgy marad. Ha korlátozódik is időnként a szabadságunk némely téren, akkor valahol más területen kell magunknak a lehetőségekhez mérten adni teret. Hiszen sokoldalúságra mindig is szükség van. Az életteli, talpra esett, életre való, ahogy mondani szokás a jég hátán is megél. Kell is, hogy ne csak egyoldalúan fejlődjünk. Márpedig az ember az utolsó pillanatáig fejlődik. Némely elméletek szerint még utána is. :) Kati
A férfi aki a gyümölcsöt mérte élcelődött. Nehéz volt a kezemben a gyümölcs, hát leraktam a mérleg elé. Ám a férfi eladó még az előző vevőt szolgálta ki és kellet volna neki az a hely. Mire azt mondta élcelődve: ” A szerencsétlen árus, meg majd hova teszi a holmit. Mikor sorra kerültem, mondom neki: “Dehogy is szerencsétlen, a legkedvesebb eladóm itt a piacon.” Mire ő: “Pedig, hát nem vagyok nagy véleménnyel önmagamról. ” Hát biztosítottam róla, hogy márpedig legyen jó véleménye önmagáról, mert szorgos becsületes, kedves. Haza fele töprengtem, hányan élik a napjaikat úgy, hogy nincsenek jó véleménnyel önmagukról, miközben mások igenis elismerik őket. Miért vagyunk másokkal elnézőbbek, önmagunkkal szigorúbbak? Nem kéne. Mi is megérdemeljük , hogy elnézőbben tekintsünk a hibáinkra. Az erősségeinket pedig ismerjük el. :) Kati
Gyakran hallani mostanság : “Ha az élet citromot dob, csinálj limonádét!” Gyártjuk is sokan a limonádékat. Már az otthonom előtt nyithatnék egy talpon állót “Limonádé” Felirattal. A karate edző ismerősömtől hallom ő is ezt fontolgatja. Íme ilyen, amikor ugyanazt álmodjuk meg egyszerre. Ilyet is produkál az élet. Sőt még ilyenebbet. Erről is fogok írni rövidesen. Tehát, az elme igen találékony. Nem lehet csak úgy elnyomni, elpusztítani. A negatívumokból is profitálni fog. Nézzük csak meg! Akik igazán mély pontokat éltek már át, azok értékelik csak igazán az élet apró ürömeit. Lám egy elírás. Az örömeit, ürömeit. Mert hogy van mindig öröm, az ürömben is. Ha nem látod nézz körül jobban! Mindig vegyesen dob az élet . A rossz történések jókat is hoznak. Például letaglózva vette tudomásul a pedagógus, hogy a kilépő kollega helyett neki kell a rengeteg matek dogát kijavítania. Ám a bizonytalan kezdet után a végére belejött és önbizalma erősödött. Lám ezt is elég jól csinálja. Akár fel is nézhet önmagára. Akárkit nem bíznak meg ilyen feladattal. Ő mégiscsak egy tanárnő. Sokan csak szeretnének azok lenni. Megdolgozott ezért a posztért. Mennyit tanult. Mennyit vizsgázott. Nem kis dolog ez. Tehát, még ha az élet nehéz helyzetbe hoz is, ki lehet jönni gyarapodva belőle. :) Kati