Reggel a 3 tyúk feje nyaka eltünt. Nyest, menyét, görény vagy akár róka is lehetett. Keserű napok következtek. A szép 3 tyúkocska közül 2 még sosem vált tojó jércévé. A ketrec amivel talán be lehet fogni, a nem túl távoli erdőtől, mocsártól ide merészkedő ragadozókat igen költséges. Marad az óvatosság. Hallható esténként, hogy fog a kutya. Jelzi, hogy erre kószál a haramia, zsivány. Mégha állat is. Pusztítást végzett. Érzik az új jércék, hogy itt valami volt. Bátortalanabbak, mint az előzőek voltak. A természet kegyetlen törvényei. Éhesek a telhetetlen támadók. Nem biztos, hogy még mindig az állatokról beszélünk. Hogyan lehet túlélni ilyenkor? Kitartás. Hangzik el manapság is sokszor. Az élet él és élni akar. :) Kata

Mondtam a napokban a bölcs barátnémnak: “Annyira nem vagyok okos, ilyen téren.” Jó, ha az emberben van erő és elismeri. Ki tudja mondani. Talán pont ilyenkor nyer erőt. Tapasztaltam. Jön az erő ilyenkor valahonnan. Bátorság, merészség kell egy ilyen mondat kijelentéséhez, állításához. Talán meg is vannak az adatok a döntéshez, csak rendszerezni kell. Aludni rá egyet. Megpihenni. Érlelni. Hagyni az agyunkat, hogy megfelelő sorrendbe helyezze a benyomásainkat, érzéseinket. Például kiindulhatunk visszafele is. Az biztos, hogy ezt, meg ezt nem akarom. Aztán lassan kirajzolódik, a terv. Hogyan legyen? Mi az viszont, amit képes vagyok. Amit meg tudok csinálni. Az időmbe is belefér. Sőt szívesen csinálom. Előfordul, hogy még kicsit az okkult tudományokat is segítségül hívhatjuk. Noha a tudományos dolgokban hiszek 99 százalékban, de a mamám sírjánál kérleltem: “Segíts mama! Merre haladjak?” Aztán leszegett fejjel tovább menve egy szív alakú kavicsra bukkantam. A zsebembe raktam. Lépegettem tovább mosolyogva. Haza felé, még egy kicsit vásárolni megállva az üzlet bejáratánál a kövön egy piros kis kiszínezett szivet láttam. Elgondolkodtam. Amikor pedig ezután a finom édes szív alakú keksszel kínáltak, megértettem, hogy a logikus tudományos okfejtések mellett az univerzum más módokon is terel, jelez. Hogyan haladjak? Mindenképp szívvel. Ez legyen az alap. :) Kata

Továbbb gondolva az előző írást, melyben kifejtettem, hogy “Neked ez a Frédi kell…” Vagyis, ahogyan mondani szokták, annak dacára, hogy mennyi dolog nem “oké” az illetővel, mégis ő kell. Kialakul egy se vele, se nélküle helyzet. Válogatás során valaki megtetszik, ha jobban megismerjük, még felfedezünk nekünk imponáló vonásokat. Aztán idővel elő jönnek a problémás pontok. Hezitál az ember, hogy inkább lép a kapcsolatból kifele. Nézelődik, szétnéz. Az esélyes új kontaktusban szereplőnél pedig felméri, keresi, hiányolja az előzőnél megszokott jó tulajdonságokat, szokásokat. Hányan toporognak, mint egy buszmegállóban egy se vele se nélküle állapotban?

Talán csak akkor váltunk, ha már a rossz dolgok elviselhetetlenné válnak és azt sem bánjuk, ha a jó is veszni fog? Igen, mindennek ára van. Az élet pedig, ahogy anyáink mondják vegyesen dob. Akik egyedül vannak nagyon tudják miről beszélek. De talán a kapcsolatban levők is latolgatnak, fontolgatnak, bátorságot gyűjtenek, hogy léphesseneK. A lépés sosem kockázat mentes. Katalin

Neked ez a Frédi kell Mondja Vilma anyja a Flinston család egyik epizódjában a lányának, amikor az panaszkodik a párjára.

Mintha csattogna, pattogna az ostor, úgy hajtják sok munkahelyen a tempót. Már nem emberi a ritmus. A kapkodásban, elvész a lényeg. Túl sok plusz terhelést rónak az emberre. A nagy pörgésben sérül a munka minősége és az emberek idegrendszere. Mindeközben amiről már annyiszor írtam mindenhol jelen vannak a hibára vadászók, akik teljes gőzzel fókuszálnak, arra, hol találnak valami hibát. Mintha egy vadászpuska lógna a vállukon. Hopp meg van. Lehet büntetni. Sajnos ennek kiégés a következménye. Mit tehetünk ellene? Hogyan trenírozzuk önmagunkat a stressz ellen. Illetve, hogyan edzzünk, hogy ha az ilyen stresszt eltüntetni nem lehet. Milyen mantrákat mormoljunk, amikor felfedezzük, hogy túlhajtani akarnak minket, illetve kiszúrtak az irigyeink és vadásznak ránk. Lenyomni törekednek. Kérjünk segítséget azoktól, akiknek a fennmaradás elég jól megy! :) Kati

Mi mindentől is tudunk félni? Milyen mértékben? Blokkol vagy félünk és azzal együtt belemegyünk helyzetekbe? A  merészség igen érdekes téma. A félés ha sokáig fenn áll szorongásos típussá tesz. Ha az is fixálódik, nem ritka, hogy pánikossá válnak emberek. Vagyis le kell magunkat amennyire lehet állítani. Van persze egy normál egészséges óvatosság. De nyuszivá sem akarjuk, hogy váljon például a gyerekünk. Milyen attitűdöt alakítsunk ki a gyerekeinkben illetve milyenre formáljuk önmagunkat. Mert igenis önnevelés is létezik. Bár alapot jelent a szüleink nevelése, de nem végérvényes. Sokat formálhatunk önmagunkon.  Akarnunk kell. Képzeljük el, milyenné szeretnénk válni. Milyenre tudnánk felnézni? Abba az irányba sorakoztassunk teendőket! Lassan azzá leszünk. :) Kati

Kipróbáljuk meddig mehetünk el. Van amikor pedig mértékletesen működünk. Érthető. Kíváncsi mindenki arra, mennyit bír a szervezete. Győzelem, amikor sikerül önmagunkat meghaladva elérni egy kitűzött célunkat. Aztán a fennsíkon állva új célt fogalmazunk magunknak. Közben megértjük, az öröm a küzdés maga. Kihívást találni nem is mindig egyszerű feladat. Nagyon kell passzoljon a motiváció az érdeklődésünkhöz. Ha mindig csak a mértékletes mezőben működünk, akkor ritka az eufória. Tehát a lécet emelnünk kell magasabbra. Bajnoknak érezhessük időnként magunkat. Volt akitől a napokban ezt tanultam.Van merszem tanulni az utódaimtól is, ha az élet úgy hozza. :)  Kata

Aki járt kocsival, és kerékpárral is, érzi micsoda különbség van a két közlekedésmód között. A biciklivel járva közelebb kerül a világ. Illatokat érezhetünk, amiket autóban ülve nem. Szombatonként a nyitott ablakokból édes sütemény illatok áradnak ki az utcákra. Az út mellet napraforgókon hálókkal védik a szotyolát. Ilyesmi mellet autóval elsuhan az ember. Családias pillanatokat láthatunk a teraszokon, udvarokban, kertekben. A madarak, kutyák hangja is közelebb kerül. Élést tapasztalunk. Autókban pedig elszigeteltebben üldögélünk egyedül közlekedve. Tehát valahogy biciklizve közelebb kerülhet hozzánk az élet. Az ég, a levegő, a fák. Az útra lehullott diók adták tegnap az ebédem. Sőt a vacsorám is ez lesz. Micsoda kincsek mellett suhanunk nap mint nap el! Csukott szemmel élünk éveket. Miért is szendergünk? Miért nem ébredünk fel? Kinek engedjük meg, hogy felébresszen?  Álljunk meg egy pillanatra a rohanásban! Gondolkodjunk el! :) Kati

Az ember jelleme munka közbeni együttműködés során is megismerhető. Megfigyeltem a közelmúltban néhány embert munka közben. Például ismerhetünk valakit évekig. Kialakul róla egy kép bennünk. Amikor úgy adódik, hogy dolgozunk vele felfigyelünk rá, hogy amit javasolunk, azt nem veszi figyelembe. Csak a saját elképzelését hajlandó alkalmazni. Amit ajánlunk, azért sem teszi. Ha nem akarok vitát, tudomásul veszem. Magamban elkönyvelem. Ő ilyen.  Egy másik illetőnél pont az ellenkezőjét figyelhettem meg. Nagyon szeretett volna békés együttműködést. Mondta, hogy mit hogyan kell csinálni, mert az a díszítés például, úgy lesz jó. Aztán hátrébb húzódott és engedte, hogy legyen a másiknak is döntési lehetősége. Képes vagyok engedni? Miben? Figyeljük meg önmagunkat, mennyire vagyunk képesek megtenni ezt a másikkal együttműködve? A háttérben természetesen ott az érdek. Mennyire fontos a résztvevőknek a jó viszony? Legutóbb egy nagyon igaz állítást olvastam, mely szerint a jó munkamorál fontosabb, mint a képességek. :) Kati

Túl szigorú. Az érzés nélküli számító. Aki empátiára, megértőségre képtelen. Sosem ad még egy esélyt senkinek. Pedig az ember hibázik. Nem gép. Akinek él a közelében ilyen, tudja miről beszélek. Hát még ha a partnere vagy a főnöke ilyen! Mint egy hidegvérű gyilkos. Ítél. Elítél.  Könyörtelen, kíméletlen, rideg, hideg. Mintha fegyházban dolgozna. Az igazán erős, mint tudjuk, nem bántja a gyengébbet, hanem felemeli. A lelki terror is bántás, nem csak a tettlegesség.  Állatot tartva, gyereket nevelve megtudjuk milyen sokszor vagyunk kénytelenek következetlennek lenni. Megérteni, hogy bár hibát hibára halmoz az ember, mégis valahogyan a dolgok kialakulnak, fejlődnek. Ehhez bizony bölcs megértőség kell.  Belátni, hogy mi magunk sem vagyunk hiba mentesek. Akkor mástól milyen alapon várnánk el. Igazságtalanság lenne. :) Kati