Nagyszerű előadást hallhattam. Az előadó a madarak v alakban haladását hozta példának. Az elől haladó, mintegy töri az utat, mutatva. A többiek a felhajtó erő miatt helyezkednek v alakba. Cserélik időnként a legelöl haladót. Ma reggel is figyeltem az égen, ahogy szállnak. Lenyűgöző. Elgondolkodtat. Minden féle vonatkozásban, emberi kapcsolatainkra, családban, munkában figyelhetjük a kapcsolatunkat. Ilyenképpen, ki hol halad? Mennyire mutat követendő utat? Mennyire fárad? Láthattam a nagyszüleimet, szüleimet, utódaimat, a családomba kerülőket, valamint, akikkel együtt dolgoztam korábban és mostanában. Írtam már a bourn outról is korábban. Amikor valaki nem testileg fárad el. Lám a madarak, a természet képileg mit mutat! Legyünk annyira bölcsek és figyeljünk kellő alázattal. A szerepek cserélődnek, váltakoznak. Az alázat azt is jelenti, hogy elfogadjuk a nagy egész részeként önmagunkat. Készek vagyunk segíteni elődeinknek, és az utánunk haladóknak, korosodóknak, fáradóknak. Sorra kerülhetünk, sőt erőre is kaphatunk. Előfordul, hogy lemondunk önmagunkról, aztán egyszer csak erőt kapunk valahonnan. :) Kata
Felhajtó erő
Minden vélemény számít!