Mikor belátja a közösségben a gyerek, hogy nem ő a „leg”. Mikor huszonévesen rádöbben, hogy világhírű nem lesz. Mikor középkorúan hanyatlásokat vesz önmagán észre.  Potenciája csökken. Mikor özvegyülve magára marad. Mikor nyugdíjazva rádöbben, hogy ő már kifutó széria. Még ha visszatér is dolgozni, már nem igazán számít a fiatalabbak közé tartozó aktívnak.  A nyugdíjazással, ő már egy másik kategóriába került. Hiszen neki már nyugdíja is van. Hányszor és milyen mértékben törik meg az ember? Mindezt hogyan dolgozza fel?  Hogyan teremt új egyensúlyt az egyén, hogy önmagát, a lelki békéjét védje?  Mert igenis képes. Mindezek dacára. Mindezeket tudomásul venni. Feldolgozni. Továbbra is örülni.      A nem „leg” -ek is tudnak örülni a saját kis sikereiknek. Az is fejlődik önmagához képest, aki nem világhírű. A „középkorúsodást” tudomásul véve a mérsékletesebb tempó is eltölthet elégedettséggel.  Özvegyen is lehet találni, meglátni szép dolgokat, bölcsen szemlélődni, gyönyörködni pillanatokban. Sőt, aki megélt igazán mélypontokat, az tudja csak igazán értékelni az apró szép részleteket. Nyugdíjazva pedig megpihenésre is van mód. Értékelni kell, ha megélheti az ember. Hányan vannak, akiknek nem sikerül.    A bölcselkedők mondása: Ha valamin nem tudsz változtatni. Válts szemléletet, tekints más szemszögből a helyzetre!:) Kati