Igen érdekes írást olvastam, mely után erősen elgondolkodtam, a nyeregben levőkről, a hatalomra törekvőkről és az alázatosakról. Nem elsősorban gazdasági oldalról van szó. Persze teljesen nem választható le az anyagi állapot. Inkább a lelki oldalról vizsgálnám. Azt firtatnám, hogy miért írták? :”Az alárendeltség felszabadítani képes.” Azon a ponton tudom ezt elfogadni, hogy aki megélt igen mélypontokat, az képes értékelni igazán mindent. Az írás a kötöttségről szólt. A Keleti nők jobban tűrik.  Míg mi a többé kevésbé perverzióhoz soroljuk a szexualitásban, addig keleten ez a normalitásnál van a vágy a megkötözöttségre, kiszolgáltatottságra, alázatosságra. A divatban is olyan fehérneműket láthatunk újabban, amik erre utalnak. A  szexben lehet, hogy izgató átélni a kiszolgáltatottságot. Állítólag, különösen azok, kedvelik akik más téren hatalmi pozícióban vannak. Addig a lelkiekben ez hogyan van? Mazochista, aki rendszeresen olyan helyzetbe keveredik, ahol bántják. Áldozat?  Mártír? Vagy analóg a helyzet a lelkiek terén való alázatos átélésnek a szexuális területivel?  Élvezi az illető ha bántják. Nézzük a mindennapokban!:  Sok a panasz, teher, nehézség, megoldandók. Javasolják, tekintsük kihívásnak, hiszen, úgyis amint megoldunk valamit, keletkezik egy újabb probléma.  Vagy élvezik az emberek, hogy nehéz helyzetben vannak?  A párkapcsolatokban is hatalomra törekvés van. Például mondjuk egy hímsoviniszta hajlamú férfi igyekszik a nőt lealázni, gúnyolni, szavakkal bántani. A párja sír, szenved, alázatos, kötött. Ahelyett, hogy menekülne, marad. Gondolkodjunk el mindezen! Mely ponton ismertünk magunkra? :) Kata