Amikor olyannal beszélek, akinek még tizen-, huszonéves a gyereke, hallom a negyven, ötven körüli szülőtől: „Nekem első a gyerekem.” A hatvan plusszos egyedül élők közt már több olyan van, aki átélte, a harminc negyven körüli gyereke, a párjával, gyerekeivel a sor végére tolja a hatvan plusszos hozzátartozóját. Keserű tény, megtapasztalás. Ahol ezek a hatvan felettiek együtt kommunikálnak érzem a csendet, amikor ezt átérzik. Ott a torokban a gombóc. Szívszorító. Tény. Azért ezt itt hagyom. Gondolja tovább mindenki. Nézze meg a saját és a rokonai, ismerősei helyzetét. Hogyan lehet tovább létezni. Megtörik valami. Igen. Tudomásul veszi, így, úgy mindenki. Kénytelen valahogy bölcsen tovább menni. A sor végére került. Ha szerencsés átélhette, hogy volt az életében olyan időszak, amikor valakinek ő volt a mindene. Reménykednek keresgélve többen, hogy talán még rábukkannak olyanra, akivel ez hasonlóan lesz. Lelki erőt igényel a korosodás, az egyedül maradás mindenképpen. Ám ami nem pusztít el, mint szokták mondani az megedz. :) Kati
A 60 plusszosok
Minden vélemény számít!