Megoszlanak a vélemények arról, hogy képesek vagyunk-e változni, vagy alapjában véve, amilyen voltál még olyanabb leszel. Jól szemlélteti ezt a helyzetet, az osztálytalálkozó. Amikor évtizedek múlva találkozunk olyanokkal, akikkel együtt töltöttünk minden napot és az iskolában 8 évet. Sokunkkal előfordult, hogy terrorizáltak gyerekként, a tőlünk erőteljesebbek. Például oviból együtt jöttek 4-en és ők alkottak egy klikket. Aztán egy késői osztálytalálkozón érdekes látni, hogy alapjában véve hasonló a hozzáállásuk a szerényebbekhez, mint annak idején, régen. Pedig mi minden történik évtizedek alatt. Mennyi élmény éri addig az embert. Módosul a viselkedése, kiállása, külleme. Mégis. Talán az adott jellem egymás közelében így reagál. Ilyen reakciót vált ki egymásból. Mintegy provokál reakciót a másik jelleme. Abból az apropóból gondolkodtam el ezen, hogy egy hasonló helyzetben levő kislányt figyelhettem meg a napokban. Általa újra átélhettem a helyzetet. Noha modernebb korban élünk, a közösségben a gyerekek most is átélik ugyanezt. Változó, ki milyen mértékben kap segítséget és mennyire tud változni ennek következtében. :) Kati