Letettem apám elé a könyvem. Amiből azóta már 10 lett. Már azt sem volt egyszerű feldolgoznia, amikor úsztam, karatéztam,, amikor diplomás lettem, majd elhagytam a pályámat 3 évtizedre és 35 évig a párommal egy sikeres vállalkozást vezettem, de ez a könyvírás? Ezt már nem tudta hova tegye. A lánya írónő lett? Amikor megszülettem, a korházból hazaérve az anyukája csak annyit mondott: „Nem baj, majd megszereted.” Hiszen rá volt írva apámra, hogy mennyire fiúra várt. Amikor a mama halála után 10 évig én láttam el őt, egyszer azt mondtam: „Látod, ha fiad születik, lehet, hogy nem ápolt volna így. Azt felelte:” Vannak fiúk, akik igen. „Hát azért tényleg megszeretett. Büszke is volt rám. A könyv írás, akkor is olyasmi volt számára, amiről inkább nem beszélt. Akkor már olyan idős volt, hogy nem firtatta. Ez egy kis kép, arról, milyen is lehet némelyeknél egy apa lánya kapcsolat. Elgondolkodom, hogyan dolgozzuk fel, ha a gyerekünk olyan dolgokat tesz, amiket mi biztosan nem. Ha olyan hosszú gyalogtúrára megy, amire mi biztos nem mennénk. A szülő szemlél. Egy lépést hátrébb lép. Remél. Bizakodik, hogy jól jön ki a gyereke mindabból, amibe belefog, amibe bele kerül. :) Kati