„Nekem a kérés nagy szégyen. Adjon úgy is, ha nem kérem.” Nem szívesen kér az ember. Ám adódhat olyan helyzet, amit egyedül megoldani képtelen. Elgondolkodtató a hozzáállás ilyenkor a helyzethez. A segítségre szorulóé is és a segíteni képesé is. Figyelem azt az ismerősöm, aki direkt szeret kérni, mert olyankor kontaktusba kerül. Ismerkedik. Tapasztalatokat szerez. Egyedül él. A magánya oldódik a csevegés során. Új embereket ismer meg. Míg legtöbbünk viszont kifejezetten  kerüli, hogy kérnie kelljen. Ha lehet, sokunk inkább megold egyedül szinte mindent. Egyszerűbbnek tűnik. Komplikált igazodni másokhoz. Ismerjük a kedves történetet: Halad malacka a Mici mackóhoz. Közben töpreng. Szükségem lenne egy kalapácsra. Kérek a mackótól.  Vagy inkább ne kérjem? Mondjuk lehet, hogy nem ad szívesen. Mire odaér csak rámordul a medvére: „Figyelj, edd meg a kalapácsodat!” Gondoljunk csak bele, hányszor érzünk hasonlóan? A másiknak pedig az egészről fogalma sincsen? :) Kati