Már középiskolába jártam… busszal, vonattal, ami éppen adódott. Időközben azt vettem észre, hogy egy férfi utas hazafelé ugyanazzal a járattal jár, mint én. Egy héten egyszer utaztam haza. Először ügyet sem vetettem rá. Aztán újra és újra együtt utaztunk. 16-17 éves lehettem, ő tudtam, kicsit több. Kezdett fel – feltünedezni, ha nem utazott velem – hiányzik.

Belém ötlött, hogy hűha, mi van velem? Kedvelem? Miért hiányzik, mikor egy szót sem váltottunk soha, egymás mellett sem ültünk soha, azaz semmi kapcsolat nem jött létre köztünk. Nem tudhatta, hogy tetszik nekem. Volt, csak azért mentem le a buszmegállóba, hogy lássam utazik-e. Hm, visszagondolva kis diáklány önmagamra… Mosolygok.

Teltek a hetek, hónapok. Kimaradtam a suliból. Természetesen elvesztettem a fonalat vele kapcsolatban. Aztán a sors keze belenyúlt a dolgok menetébe. Valahogy, már nem tudom hogyan, megtudtam, hogy útépítőknél dolgozik vezető beosztásban. Néha megláttam a cég autójában. Persze sok ilyen autó volt. Mindegy. Néha egy-egy pillantásra láttam, ekkor már csak véletlenül. Ismét teltek az évek…

Aztán az óvodás fiamat beírattam focizni. Sosem voltam az a típus, aki összebarizik a szülőkkel, cseveg, stb. Inkább külön ülve a padokon, figyeltem a gyerekeket, mikor egyszer csak felfigyeltem egy apukára. Elég sokszor hozta a fiát ugyanarra az edzése. Nem tudtam, vajon ő – e a régi emlékeimben lévő emberke vagy sem. Mivel közben sok év telt el. Gondoltam, valahogy meg kell tudnom, beszélnem kell vele, ha már olyan hosszú idő alatt nem sikerült.

Továbbra is külön ültem. Figyelni kezdtem, gondoltam, csak észrevesz. Hazafelé, a piros lámpánál egymás mellé kerültünk és a kocsiba átnézve, csak néztük egymást, míg zöld nem lett. Többször megismétlődött mindez. Aztán, már kicsit homályos, hogy hogyan, de odajött hozzám és elkezdtünk beszélgetni. És igen! Megtudtam amit akartam. Királyság, Ő volt az! Hihetetlen, hogy teljesen véletlenül egyidősek a fiaink, és ugyanahhoz a klubhoz mentünk velük. Természetesen elmondtam neki, hogy mit éreztem iránta. Mosolyogtunk rajt.

Sajnos, már akkor nős volt, mikor először láttam életemben.

Nem tudom, csúnya rész jön-e, de persze találkozgattunk, sokat beszélgettünk, incselkedtünk, flörtöltünk. Aztán egyszer csak megtört a jég… boldog névnapot kívánt, majd hosszan megcsókolt. Aztán még párszor megismétlődött a jelenet. És ennyi. Újra szétváltak útjaink.

Ismét teltek az évek. Azóta tán kétévente egyszer leültünk egy kávéra. Azóta is bennem motoszkál a kérdés: kinek köszönhetem, hogy ez így történt? Újra és újra megjelent az életemben, és végül megtudhattam ki ő. Érdekes számomra. És a csókok alapján –én is neki.

Persze, tudom a számát, néha csevegünk, húzzuk a másik agyát. :)

Közben telnek az évek…

Anonym nő