Címke: iskola

Ezerarcú szerelem

 

buszMár középiskolába jártam… busszal, vonattal, ami éppen adódott. Időközben azt vettem észre, hogy egy férfi utas hazafelé ugyanazzal a járattal jár, mint én. Egy héten egyszer utaztam haza. Először ügyet sem vetettem rá. Aztán újra és újra együtt utaztunk. 16-17 éves lehettem, ő tudtam, kicsit több. Kezdett fel – feltünedezni, ha nem utazott velem – hiányzik.

Belém ötlött, hogy hűha, mi van velem? Kedvelem? Miért hiányzik, mikor egy szót sem váltottunk soha, egymás mellett sem ültünk soha, azaz semmi kapcsolat nem jött létre köztünk. Nem tudhatta, hogy tetszik nekem. Volt, csak azért mentem le a buszmegállóba, hogy lássam utazik-e. Hm, visszagondolva kis diáklány önmagamra… Mosolygok.

Teltek a hetek, hónapok. Kimaradtam a suliból. Természetesen elvesztettem a fonalat vele kapcsolatban. Aztán a sors keze belenyúlt a dolgok menetébe. Valahogy, már nem tudom hogyan, megtudtam, hogy útépítőknél dolgozik vezető beosztásban. Néha megláttam a cég autójában. Persze sok ilyen autó volt. Mindegy. Néha egy-egy pillantásra láttam, ekkor már csak véletlenül. Ismét teltek az évek…

Aztán az óvodás fiamat beírattam focizni. Sosem voltam az a típus, aki összebarizik a szülőkkel, cseveg, stb. Inkább külön ülve a padokon, figyeltem a gyerekeket, mikor egyszer csak felfigyeltem egy apukára. Elég sokszor hozta a fiát ugyanarra az edzése. Nem tudtam, vajon ő – e a régi emlékeimben lévő emberke vagy sem. Mivel közben sok év telt el. Gondoltam, valahogy meg kell tudnom, beszélnem kell vele, ha már olyan hosszú idő alatt nem sikerült.

Továbbra is külön ültem. Figyelni kezdtem, gondoltam, csak észrevesz. Hazafelé, a piros lámpánál egymás mellé kerültünk és a kocsiba átnézve, csak néztük egymást, míg zöld nem lett. Többször megismétlődött mindez. Aztán, már kicsit homályos, hogy hogyan, de odajött hozzám és elkezdtünk beszélgetni. És igen! Megtudtam amit akartam. Királyság, Ő volt az! Hihetetlen, hogy teljesen véletlenül egyidősek a fiaink, és ugyanahhoz a klubhoz mentünk velük. Természetesen elmondtam neki, hogy mit éreztem iránta. Mosolyogtunk rajt.

Sajnos, már akkor nős volt, mikor először láttam életemben.

csNem tudom, csúnya rész jön-e, de persze találkozgattunk, sokat beszélgettünk, incselkedtünk, flörtöltünk. Aztán egyszer csak megtört a jég… boldog névnapot kívánt, majd hosszan megcsókolt. Aztán még párszor megismétlődött a jelenet. És ennyi. Újra szétváltak útjaink.

Ismét teltek az évek. Azóta tán kétévente egyszer leültünk egy kávéra. Azóta is bennem motoszkál a kérdés: kinek köszönhetem, hogy ez így történt? Újra és újra megjelent az életemben, és végül megtudhattam ki ő. Érdekes számomra. És a csókok alapján –én is neki.

Persze, tudom a számát, néha csevegünk, húzzuk a másik agyát. :)

Közben telnek az évek…

 

Anonym nő

 

Interjú egy vidéki tanárral

interjú egy vidéki tanárralHát ez a cikk egy panaszcikk. Nem lesz túl pozitív. Egy Nyugat – Magyarországi középiskolai tanárral készült beszélgetés kivonata.

„Zoli, először is meg kell, mondjam, a középiskoláról alkotott kép elavult, nem ment át a köztudatba a mai helyzet. Sok mindent megváltoztatott a magyarországi kormányzás az elmúlt időben. Ennek ellenére találkozom néha azzal az oktatási képpel, miszerint a nyolc általános iskolai osztály után jön a három vagy négy év középiskola. Erre külön nem térek ki, de meglep. Különben, mintha te sem lennél teljesen tisztában a mai helyzettel. Volt pár mondatod. Mindegy, te dolgod.

Legfőbb gondom nekem a társadalom hozzáállása a pedagógusokhoz. Kevés a pénz, nagy az elvárás. Szülők jelentős hányada a gyereknevelést átpasszolja a tanárra, holott annak nincs ehhez kellő eszköze. Például a gyerek késik. Nem lehet következménye, mert egész órát nem késett, így nem lehet beírni. Nincsen komoly hátránya a késésnek, ezért a szociálisan érzéketlenebb gyerekek annyit késhetnek, amennyit nem szégyellnek. (Akiket a tanár nemtetszése, esetleg társaik elítélő véleménye nem zavar. Ez utóbbi ráadásul nem is egyértelmű, mert van, aki a tanár előtt a fejét tekeri, valójában viszont a késő társát irigyli, esetleg négyszemközt el is ismeri.) Sajnos az orvosok egy része partner a diákok „lógásában”. A flangáló diák egy hónapos késéssel kap igazolást. Érdekes eset.

Van, hogy a szülő falaz a gyereknek. Volt, hogy azt az indokot mondta a szülő a hiányzásra, hogy a gyerek felidegesedett az iskolában. Ez a gyerek nem volt egy mintadiák. Nagykorúságáig sem tudta elvégezni az iskolát.

A mai gyerekek konfliktustűrő képessége és problémamegoldó képessége minimális, szinte azonnal tettlegességgé fajul a konfliktus. Ha gond van, önállótlanok, nem mozdulnak, nem kérnek segítséget, nem is tudják, kihez forduljanak. Várják az áldást. Mire tanítják otthon őket? Majd anyuci és apuci megold mindent?

Van, hogy a gyerek elmesélése alapján a szülő sérelmez valamit. A szülő alultájékozott, berobban az iskolába, kérdőre vonja a pedagógust, és „osztja az észt”.  Volt eset, hogy egy lány, az érettségi után a családdal bejött, és megkérdezte az édesanya: hogyhogy megbukott a lánya? Elhangzott, hogy a bizottságban a szaktanáron kívül beszél – e még valaki azon a nyelven? Az igazgató válaszolta meg, hogy az elnök is beszéli a nyelvet. A szülő megkérdőjelezi a szaktanár hozzáértését – és ez bántó. Mondta a kedves szülő, hogy egy másik gyerek se volt jobb, mégis átment. Csak aztán kiderült, hogy a másik gyerek írásbelije viszont sokkal jobb volt.

Érdekes tapasztalat, hogy sokszor a 8 és fél hónap linkeskedést az utolsó két hétben próbálják helyrehozni a diákok.

mobilcikkbeVagy ott volt az az eset a mobiltelefonnal. Órán telefonált a gyerek, egy fiú, és a figyelmeztetés ellenére sem hagyta abba. Elvettem tőle, nagyon zokon vette, kölcsönkérte a társa mobilját, és behívta az apját, hogy ezt ne hagyja annyiban. Elég magabiztos, hogy azt ne mondjam, nagyképű lett, én kíváncsian vártam az édesapát. Őszintén szólva érdekelt, mit fog tenni. Bejött, és bizony számon kért. Nem volt vészes, miután kiadta az első indulatát, elbeszélgettem vele, általában a fiúról – milyen jó, hogy találkoztunk – és, hát tőlem tudta meg, hogy a fiú órán telefonált, és ezért nincs nála a készülék, és év végéig nem is lesz. Na, azt a gyereket akkor nem irigyeltem. Az apa bocsánatot kért tőlem, és beígért a fiának egy alapos elbeszélgetést. Innentől ez már nem az én történetem, remélem, tanult a fiú az esetből.

És hát, igen, a jelenlegi kormány… Bevezette a tankerületet – de, igazán mi ez? Csak dióhéjban, tudom, a tankerületi rendszer ismertetése nem tartozik szorosan az interjúnkhoz. Az állam átvette az iskolákat, és a végrehajtó szerv a tankerület. Eszközök beszerzése, gazdasági ügyek, stb. A tankerületeknek úgy tűnik, per pillanat nincsen eszközparkja, se számítógép, szinte bútor se, de dolgozniuk kell. Állítólag Nyíregyházán rekviráltak. Ez kell, az kell. Például monitort visszaküldtek, hogy drágább kell, az iskola oldja meg. Mi nem működik emiatt a suliban, nem érdekelte őket.”

 

Eddig az interjú a tanárral. EZT a bekezdést én teszem hozzá: állítólag a Fidesz egy keresztény, vagy kereszténység közeli párt. A KDNP teljes mellszélességgel támogatja. Én szeretem a Fideszt, tök jó ötletei vannak szerintem, szimpatikus, amit akarnak, stb. De ez a „rekvirálás” nem k. égő? Oda kéne figyelni a végrehajtásra, mert a rossz hír gyorsan terjed, és az emberek jobban elhiszik, mert cinikusak, kishitűek, csalódottak, és sokszor megfáradtak. Meg nagyon de nagyon ki kéne tisztázni, mit is akar a párt, és mindig, amikor valamire készül, vagy valami komoly kérdés merül fel a végrehajtás során. Kommunikálni, kommunikálni, kommunikálni! Ha lehet, egyszerű, tiszta szavakkal, mert az a hiteles. Nem úgy, mint amikor pl. a magánnyugdíj pénztárakról szavaztunk, és a kérdések olvasásakor azt éreztem, hogy egy a lényeg: minél többen szavazzanak úgy, ahogy a kormány szeretné. Befolyásolni addig kell az embereket, míg a levelet meg nem kapják. Akkor már csak tisztán, világosan kérdezni szabad, aztán a választ tudomásul venni.

 

Zoli