Az alábbi esemény a MENtorforMEN közösség által lett szervezve. Ők így mutatják be magukat: „Az egész 2006-ban kezdődött egy könyv által inspirálva. Ebből lett a Keddi Beszélgetések, KB nyitott férfikör. Aztán jöttek a nyári, hétvégi férfi elvonulások. Majd 2009-ben az első egyéves, zárt önismereti csoport, az 5LM. Mind a zárt, mind pedig a nyitott kör azóta is zajlik, folyamatosan növekvő férfitáborral.”
2015 decemberében mentem el először az évvégi férfi izzasztókunyhóba. Nem sokat tudtam róla, hogy mi vár ott rám. Azt tudtam csak, hogy egy olyan évbe lépek be, amelyben pár héten belül megszületik a fiam. Az első gyermekem.
Tudatosan akartam felkészülni erre az eseményre, a férfivá válásom útjának egy komoly határkövére. Mert lehet-e magasztosabb aktusa a férfivá érésnek, mint a belépés az apák körébe? Hogy mit is jelent pontosan (nekem!) apának lenni, azt azóta is keresem, tanulom, próbálgatom, ízlelgetem, gyúrom, szemlélem. Hol tudatosan, hol ösztönösen. Szeretném jól csinálni, nem elrontani. Otthonról nincs (jó) mintám rá, de már képes vagyok ezt előnynek megélni: tiszta lappal indulhatok. Nem az előző szobrász nyomait kell kisimítanom, faraghatom a puszta követ. Csak fogjam erősen a vésőt, kalapácsot.
A kunyhóban az izzó kövek a férfi magját szimbolizálják. A termékenyeséget. Az élet átadását. A cselekvést. Az erőt. „Nem azért versenyzünk, hogy legyőzzük a másikat, hanem hogy együtt legyünk” – mondta Peti, a szertartás vezetője. Nem arra megy a játék, ki bírja tovább a hőséget, ki lesz az „alfahím”, férfiak között is a Férfi, hanem hogy együtt legyünk. Támogassuk egymást, lépkedjünk egymás mellett, férfiak az úton, véssük a szobrunkat, ki-ki a magáét. Feszegessük a határainkat, a fizikai és szellemi tűrő- és teljesítőképességünket. Vagy izzadjuk ki, amitől meg akarunk szabadulni, s dörzsöljük le az izzadságot a jeges hóval.
De még előtte: tüzet rakni, fát hordani, hasogatni, a kunyhót megépíteni – teremteni, cselekedni, közben böjtölni, s pálinka helyett teát meg vizet inni. Ettől is több a kunyhó, mint egy szaunabérlet.
Megeresni a kapcsolatot lelkünk női részével, erről is szól a kunyhó, ezért van női meg férfi oldala. Enélkül a kapcsolat nélkül aligha teljesedhet ki a férfi erő.
„Pedritót mikor hozod el?” – kérdezte mosolyogva Peti. Az indiánoknál pár hetes csecsemőket is látott kunyhózni.
Ez még kicsit odébb van, most még csak az én kezem bírja el a vésőt meg a kalapácsot. De már azzal a tudattal tartom őket s emelem csapásra a kezem, hogy a vésőm nyoma már az ő puszta kövében is nyomot hagy(hat).
Apának lenni felelősség, súgták a kövek ott fenn a kunyhóban ezen a januári hűvös éjjelen.