Megfigyelni, megvizsgálni alaposan, mintha mikroszkóp alatt volna. Ezt jelenti a górcső alá venni kifejezés. Milyen érzés a nap jelentős részében a főnök vagy a tanár figyelő tekintetét élvezni, arról sokan tudnának mesélni. Persze felnőttnek lehet választani. Lehet szabadabb foglalkozást választani. Lehet önmaga főnöke, az összes ezzel járó felelősséggel. Dönthetünk hogy legyen. Barátném említette egyszer, hogy ő inkább a kassza kezelését átengedi a férjének, mert nem akar töprengeni azon, hogyan ossza be a jövedelmet. Korábban pedig ő tette. Hasonló a helyzet az idővel. A hatalom felelősséggel jár akár az idő, akár az anyagiak beosztásáról van szó. A szabadság nagy kérdése is felvetődik ilyenkor. Az egyéni vállalkozó szabaddá tudja önmagát tenni, ha szükséges, hiszen önmaga főnöke. Cserébe akkora a felelőssége, hogy így szinte fizet ezzel azért az előnyért, ilyen terheltséggel. Amikor beosztottak vagyunk, akkor sok felelősség a főnökünkre kerül, ezért cserébe az időnk szabad beosztásával fizetünk. Dönthetünk, mit választunk. A megfigyeltség szintén a beosztott lét vele járója. Az örökös ellenőrzöttség. Persze önnön magunkat is figyeljük, hogy a saját elvárásunknak megfelelően tesszük -e a dolgunkat. De a főnök és a kollégák megfigyelése, amikor ellenőrzik és minősítik a tevékenységeinket fárasztóbb. :) Kató
Górcső alatt
Minden vélemény számít!