-mondta büszkén Eleonóra barátném a templomban, miközben a tömegen végig nézett. Ő büszkén mondta ki a szót: ” férjem”. Viszont igen sok nő nem büszke arra, hogy van férje. Arra, hogy az az illető a férje. Elgondolkodtam, mikortól nem büszke a nő a férjére? Mekkora rosszat kell tennie annak a férfinak, hogy az asszonya már ne legyen rá büszke? Marad esetleg mellette, mert a gyerekeit a vér szerinti szülővel szeretné felnevelni, de eltörik valami. Megannyi ember él tovább sérülésekkel a lelkében. Nem meri elhinni, hogy az illető házastárs nélkül is élet képes. Van aki még a megnevezést sem mondja ki többet: „férjem”, „feleségem”. A párkapcsolat olyan hely, ahol sebek is keletkezhetnek. Van amikor egyedül marad a házastárs és akkor kezdi el érezni, hogy az összes sebesülés dacára a párját mégiscsak szerette. Hányan nem képesek kimondani a szót a másik szemébe: „SZERETLEK”. Egy bizonyos ponton olyan sebet kaptak, hogy nem tudnának őszintén mondani a másik szemébe. Énjük legbelső része egyszer csak védekezni kezd. Marad a kapcsolatban, túl is lép a sérelmeken, de valahol mégiscsak eltört valami, ami nem tud újra olyan lenni, mint régen. Milyen nagy dolognak kell ahhoz történni, hogy ilyen mély sérülések eltűnjenek? Lehetséges? :) Kati