A szüleimé még fából volt. Az újabbak pedig műanyagból. Amikor havat lapátol az ember leesik a nyélről a műanyag. Használhatatlan pár hét alatt. Az ára többszöröse. Még szerencse, hogy a régi fából készült megvan. Másként hogy is lehetne elkotorni a térdig érő havat. Persze a betervezett elavulás  és hasonló elméletek kavarognak ilyenkor az ember agyában. Keserű az ember, ha nincs jó szerszáma. Lustábbá váltunk. Kevesebb idő alatt, minél nagyobb hasznot akarunk. Egyre silányabb termékeket árusítunk. Dühös, akinek selejtes szerszámmal kell dolgoznia.  A munkáját ímmel-ámmal összecsapva csinálja. Hosszú távon unott, depressziós. A többiek hangulatát is rontja. Kiég. Burn out szindrómának is nevezik, ha nincs kedve sosem dolgozni. Ha mindenhol selejtes holmik veszi körül. Csupa selejtes tárgy. Az életkedve nehezen emelhető.  Gondolkodjunk el rajta, valamilyen ponton, csak megtörhető az ördögi kör? :) Kati