Mondta a fenti állítást egy illető, amikor kértem szorítson nekem, mert egy elég nehéz teendőt kell lebonyolítanom. Arra figyeltem fel, hogy nem szabadkozom, hanem bólogatok és egyet értek. Tanán, mert az egyet értéstől is a sikeres megoldást remélem. Annyiszor volt már, hogy szorítottam egy egy megoldandót tervezve. Aztán sikerült. A vállam megveregettem. Azért szoktam izgulni és aggódni a teljesítendők előtt, mert az elbizakodottság távol áll tőlem. Pedig akár úgy is várhatnánk egy nehezebb teendő lebonyolítását, hogy önmagunk elé vetítjük: Akár sikerülhet is. Mi van, ha jó lesz? Benne van a pakliban az is. E helyett hányan „parázunk”. Mindent végig elképzelünk. Túlbiztosítunk, felkészülve minden esetőségre. Ami tőlem telhető, megtettem.Próbálok bízni a szerencsében is. A szerencsés kimenetelben. Reménykedek.Próbálom elhinni, hogy hátha sikerülhet. Szépen kérem a teremtőt segítsen. Amikor a főnökömnek azt mondtam: „Igyekszem, ami tőlem telhető, megteszem.” Egyet értett. Ergó, a munkámat figyelve, hasonló a vélemlnye.