Mennyire fárasztó, ha állandóan ellenőriznek? Tudna mesélni róla sok olyan akit folyton figyelnek. Mint a börtönben örökké szem előtt kell lenni, nehogy hibát kövessen el. Pályakezdőként iskolaotthonban tanítottam, ahová, már igen korán hozhatták a gyerekeket és sokukért még este is csak későn jöttek. Egész nap szem előtt voltak a kicsik, amitől bizony kimerültek. Szót kellett fogadni és 12 órát is viselkedni fegyelmezetten.Új munkahelyre kerülve is figyelnek. A főnökség, tudni akarja, a munkaerő beválik-e. A dolgát jól végzi? Ért hozzá? Nem lop, esetleg? A kollégák is fürkésznek. Az új akár konkurens is lehet. Ha a dolgát jobban végzi, tényleg konkurens is lehet, hiszen egy létszámcsökkentés alkalmával, a gyengébbet küldik el. Valamint a már kialakult dolgokhoz hogyan áll az új? Elárulja-e a nem megengedett tevékenységeket. Hiszen mindenhol van olyan titkos ügy, amikről a vezetőség nem tud. Az új dolgozó milyensége, beilleszkedése pedig még kétséges. Ki az ismerőse? Kinek mit mond el? Mennyire erős? Mennyire kell tartani tőle? Mennyire alkalmazkodik? Támadó? Simulékony? Igazat mond? Nem lop? Szinte vizslatják az embert. Ez bizony fárasztó lehet. Ha például sofőr, akkor a munkahelyi úton megy? Külön útjai ne legyenek. Más munkahelyen is figyelik, hogy a munkahelyén csak minimális mértékben végezzen a dolgozó privát tevékenységet. Így a dolgozó robottá válik szinte. Még leülnie is alig lehet. Az életkedve is elmegy. A munkához pedig munkakedv kell. Lendület. Inspiráció. Ötlet. Az élet más területén is a kontroll túl erős az embereken. A net. terjedésével pillanatok alatt szinte lekáderezik az embert. Milyen is? Milyenek a képei? Mennyit időt tölt géppel? Miket csinál? Kik az ismerősei? Alig marad szabad tere. Privát szférája. Amibe idegenek nem furakodnak, tolakodnak be. Pedig igenis szükség van ilyenre. A személyes életterünkbe, az auránkba ne hatoljanak be! Maradhassak robot helyett ember. :)Kati
Nonstop kontroll
Minden vélemény számít!