Önbántás betegségekkel

önmarcangolásKívülállók jobban észre tudják venni, amikor ilyen a helyzet. Rálátnak jobban. Van egy kis, kellő távolság. Mi szubjektíven, benne vagyunk a helyzetünkben. Ez némileg vakká tesz. Ha szerencsénk van, akkor ezt olyan módon tudatják velünk, hogy ne fájjon. Szóval, van amikor szinte bevonzunk bajokat. Terhelve ezekkel önmagunkat. Miért teszi ezt az egyén önmagával? Dolgozik valamiféle bűntudat? Okoljuk valamilyen témában önmagunkat? Gondolkodjunk el rajta! Hogyan tudnánk módosítani? Hogyan ne bántsuk önmagunkat? Az is kérdés persze, hogy miért tesszük? Miért annyira nehéz az önmagunk elfogadása? Érthető, ha szeretnénk fejlődni. Lenni mindig egy kicsit jobbak. Aztán elkezdünk lenni túl szigorúak. Szigorúbbak, mint másokkal. Ha nem érjük el az elképzelt szintet, akkor büntetünk. Ez lehet a baj? Vagy a nagy elemzések során okoljuk valamiért magunkat és szintén büntetünk. Mintha levernénk magunkon. Lehet, hogy nem is tudatos az egész. Mi végre ez a nagy elvárás? Szigor. Van értelme? Sokra akarjuk vinni? Szép, ha merünk nagyot álmodni. Ám a megértő hozzáállás is fontos. Bölcsen szokták tanácsolni: “Ne gondolj betegségekre, mert bevonzod. ” Ha ez mindig így lenne, akkor igen gazdagok lehetnénk, mert a pénzre is nagyon sokszor gondolunk. Tehát mielőtt beskatulyáznánk magunkat hipohondernek, tudatos vagy tudattalan önmarcangolás helyett javaslok megértőbb hozzáállást önmagunkhoz. Nagyobb önelfogadást!  Nem mindig könnyű önmagunkról elhinni, hogy egy igaz gyöngyszemek vagyunk. Különösen, ha a környezetünk szisztematikusan cáfolja ezt az üzeneteivel, elégedetlenkedő, telhetetlen megjegyzéseivel.  Azért csak próbáljuk meg! :) Katiigazgyöngy

Vélemény, hozzászólás?