Csak pár perc kellett volna még, hogy megveregethessem dicséretképp a vállam, amiért a füvet szépen lenyírtam. Ám esni kezdett és egy jókora folt lenyíratlan maradt. Nagy volt a kisértés, hogy folytassam. A maximalisták tudják, mit érez ilyenkor az ember. A dédapa kaszája segített. Valahogy befejeztem. Közben töprengtem. Milyen mértékű a kényszeresség, a maximalizmus egyes emberben. Két mondás jutott eszembe. A volt főnököm szlogenje: „Csak a legjobb az elég jó.” Ezzel bizony sokakat gyötört. A másikat egy pszichológus mondta, amikor a francia nyelvtanulás befejezését terveztem, hivatkozva arra, hogy jobban kellene menjen. De hiszen beszél franciául és ez a lényeg. „Az elég jó is jó.” Melyik igazságot fogadjuk el? Hát a füvet elég jól lenyírtam. a körülményekhez képest. Óvatosan, észen kell lenni. A hév, a szenvedély ne ragadjon teljesen el. Esőben és vizes füvet tényleg ne nyírjak az elektromos géppel. Annyit nem ér az egész, természetesen. :) Kati