“Rambo-asszony”

Miközben tettem a lakásban a dolgaimat oldalra pillantottam és a tükörből ez a látvány fogadott: A két csuklóm bekötözve hideg vizes kendővel, mert a kertben az ágvágóval megerőltettem, mikor néhány fát ki kellett vágnom. A homlokomra sietősen egy kendőt kötöttem, hogy ne szédüljek, mert tűz a nap és a hajam se hulljon a szemebe, homlokomba. A kutyáknak készültem egy erősebb késsel vágni a keményebb sajtból. Szóval a kezemben egy nagy kés és a homlokomon, csuklóimon kötés. Hát lám akár egy “Rambó asszony” küzdök magam a hétköznapokban. Vajon hány szingli dolgozik erején felül még naponta? Miért lettek az egyedül állók ilyen sokan? Mi van a világban, hogy ennyien élnek magukra utaltan, csak önmagukra számítva. Nehezebben alkalmazkodnak manapság? Szabadságot akarnak? Nem adják fel a lehetőséget, hogy márpedig azt csinálhassanak amit akarnak. Nem szívesen igazodnak, alkalmazkodnak? Ne más mondja meg mit csináljanak. Elég, ha a munkahelyen dirigálnak. A magán életben had lehessen az, amit én akarok. A felelősséget persze mindenért magamnak kell vállalnom. Mindennek ára van. A szabadságnak ez az ára. Hallgatom akik a házasságból évtizedekig kivágyódnak. Férfiak akik 3 évtizede jégcsap nejük mellett maradnak, de keserűen panaszkodnak. Feleségek, akik 4 évtizede az alkohol függő, hűtlenkedő férjük mellett sokat tűrnek, sírnak. Érthető, ha szabaddá válva erősen meggondolják, hogy akarnak e újra lekötve lenni. Bár az alkalmazkodást az ember megszokja. Papír nélkül is lehet együtt tölteni minél több időt, azzal akivel az ember a legszívesebben együtt van. Aki hű, az papír nélkül is az. Ez egy belső döntés. Mellette szeretnék lenni minél többet, amikor csak lehet. De a függetlenségem fenntartom. Ha feladom a függetlenségem, akkor a másik visszaélhet vele. Kiszolgáltatottá leszek. Ez a kiszolgáltatottság nem is az összeköltözéskor kezdődik. Korábbra tehető. Amikor beleereszkedem egy kapcsolatba. Amikor már nem mindegy, hogy a másik jön e vagy sem. Amíg azon a ponton vagyok, hogy ha jön, jön, ha nem nem úgy is jó, addig lelkem nincs elköteleződve. Amikor már nem mindegy, akkor egy függés indul el. sokan félnek is beleereszkedni a kapcsolatba, elköteleződni. kötődni, mert amikortól már nem mindegy, hogy mi van a másikkal, onnantól kezdve sérülékeny leszek. Fáj, ha ejt. Kinn is benn is nem lehetünk egyszerre. A mingli lét talán némiképp megoldás erre. Bár ott is lelkileg elköteleződik az ember, de az otthona megvan mindkét félnek. Viszont amennyit csak bírnak, annyi időt együtt töltenek. Még jobban jelzi, hogy mennyire fontos másik a számomra. Hiszen amennyi időt a vele való együttlétre teremtek, az az illető annyira fontos nekem. Tudjuk, az idő a legnagyobb kincs, amit a másiknak adhat az ember. :) Kati

Vélemény, hozzászólás?