A festőművész házához közelítve arra gondoltam, hogy bárcsak láthatnám. Így teljesüljön minden vágyam, mert pont nyílt az ajtaja és apró cserépbe próbált ültetni virágokat. Legtöbb képe virágot ábrázol. Megcsodálhattam a legújabb alkotásait. Időnként, ritkán szoktuk vázolni a velünk legutóbb történteket. Félelmeimet, szorongásaimat, amiktől tartok a jövőben. Képes bölcsen megnyugtatni, biztatni, az életemre rálátással rendelkezve. A több évtizedes múltam ismerője. Ám az is szóba került, hogy a gyerekének párja hasonló függésben van, mint a hozzám közel álló volt évtizedekig. Szállást adott a betegnek. Aki épp nem volt otthon. A műterembeli szépségek mellett a kontrasztot a szomszéd helységben lakó nyomai adták,. A sorakozó számtalan üveg a középkorú férfitől mint egy segélykiáltás hatott rám. El is vihette volna. De nem. A lassú öngyilkosság, önpusztítás jelei. Emlékeket idéztek. Bárcsak segíthetnék. Ahogyan annak idején tettem. Több, mint egy évtized telt el. Most két ember tanakodik. Aki festékkel és aki szavakkal vázol, ábrázol. Két érzékeny elme. A festő a pillanatok megörökítője és akinek a leírt szavakkal van ábrázolni késztetése. Mindkettőnket mélyen megérint a látvány. Korunknál, tapasztalatainknál fogva is bölcsen értelmezünk. A jóakaratú segítőkészség is ott van. Pont ezen a napon munkába indulva láttam meg a művésznő lányát állni kinn várakozva. Hasonlított nagyon a két évtizeddel korábbi énemre a külleme, a helyzete is. Ahogyan a langyos tavaszi szélben gurultam a lejtős utcán a két kerekűvel, simította a hajamat a szél. Még induláskor fontolgattam is, hogy ne menjek e inkább a koros járgányommal, ha borul is az ég, mint a korábbi napokban. De jól döntöttem. Így találkozhattam olyannal, aki által képileg is valamivel szembesültem. Az utánam következő generáció ugyanazt éli le. Neki ugyan volt ereje a gyerekei mellől elköltöztetni a beteget. Ám a cél a megmentés, a meggyógyulás lenne. Voltak gyógyult időszakaink, emlékszem. De a „sub”-nak nevezett visszacsúszás mindig megjelent. Eltelt egy évtized és a családok hasonló küzdelemmel élnek. A következő generáció napjaiban ugyanaz a helyzet ilyen téren. Keserű tapasztalás. Megmenteni a sorsától senkit nem lehet. Miért van az önpusztítás, a lassú öngyilkosság? Miért van késztetése önmagát eltörölni a képből a férfiaknak a gyerekeik, asszonyaik mellől? Miért állnak félre? Bántják önmagukat ilyen mélyen. Adják fel. Elfogy az erejük. Elfáradnak. A kukámban talált cigarettás doboz és energiaital doboza adta a választ. Én sosem fogyasztok ilyesmit. Az ide látogató rokon apuka dobta ki . Amikor másnap a saját szemetem vittem ki és a dohány illatát éreztem, először az villant be, hogy betörők járhattak a kertben terepfelderítésre. Aztán összeállt a kép. A rokon volt itt előző nap. A fiatalok már energiaitaloktól remélnek lendületet. Az elfáradás tehát, ami orvosolandó! Kató