Szól az imában a mi atayánk egyik mondata. Okkal van ez a mondat az imában. Hiszen akinek van a közelében olyan, aki a mindennapjait megkeseríti, az tudja, mennyire terhelő. Amikor pedig nagyobb látószögból tekintünk az életünkre és béke helyett terelnének ellenkező irányba minket, akkor szintén mély átéléssel mondjuk az ima címben szerplő sorát. Csak egy életünk van. Szeretnénk azt békében leélni. Joggal szeretnénk az utódainkat is békében tudni, Hiszen igen sok erőfeszítés volt őket világra hozni és felnevelni. A békétlenek, a folyton összetűzésre törekvők, érdekeiket eröltetők intenzíven nyomulnak. Nyughatatlanul ostromolnak, a mikro és a makro környezetben egyaránt. A békére törekvő elkerülni próbál. Jól látható a rokonoknál, kollegáknál, országoknál. Hallom, hogy egyáltalán nem akar a szomszédunkban élő ország népe harcokat. A történelemben láthattuk már a népe békés akarata ellen tevő vezetők sorsát. Mint tudjuk a történelem ismétli önmagát.
Szabadíts meg a gonosztól!
Minden vélemény számít!