Hallgatva Vastag Tamás és Vastag Csaba zenéjét, és nézve a klippet, úgy feltenném a vérfeministáknak a kérdést: most akkor hogy van, hogy a férfi, mivel férfi, egy gonosz, önző, agresszív állat? Vagy ez a két fiú valójában nő? Merthogy emberhez méltó, amiről énekelnek és amit megmutatnak, az nem kérdés számomra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A személyes álom és szerelem:

A személy: (és hirdetése, mert ez összefonódik)

 

 

És az ügy:

 

 

 

A másik zene. Nekem szirén ének. No persze, én is csak hiú férfi vagyok, de akkor is tetszik. Ének, előadó együtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Varga Péterrel, a Spielhózni párkapcsolati, ismerkedési kézikönyv írójával együtt vallom, Nagy Ő kb. 8 – 10 akad az életünkben, nem egy. Meg kell érte küzdeni, fejlett személyiséggel kell bírnunk, vagy hiába találkozunk vele, nem tudjuk megtartani.

Mi simogatott legjobban a számban? Hogy „úgy lenne színtiszta Nő” (az előadó, az író? Mindkettő?) Jó, ilyen nem létezik, de nőies nőkből óriási a hiány. Nagyon nagy. Így látom.

Aztán megragad, hogy párkapcsolatban képzeli el magát (nem mint a rövid ideje indult férfi izé…, szerintem sértődöttségi mozgalom: az MGTOW amely amolyan agglegényképző szerintem. Ők tudják, de én nem lépek be közéjük, az is biztos.)

És önkritikus a klipp. Bizony egy nő is lehet oka a saját csalódásának. Nem mindig a férfi a hunyó. Ha úgy veszem, itt szembe megy a korszellemmel: „Ha boldogtalan egy pár, annak az oka tutira a férfi!” Na ja, olykor. Olykor meg nem. Nézzünk már rá a Valóságra!

Jó reggelt, feminizmus!

 

;-)

 

Zoli