Nemtől függetlenül ismerünk mindannyian olyan típust, aki a vele kontaktusba kerülőt amint lehet leellenőrzi alaposan. Szinte átvilágítja. Ha talál kivetni valót, akkor elutasítja. Ha nem talál, akkor számára  a másik azért unalmas. Vagy addig keres olyat, ami hibádzik, míg végre rábukkan valamire. Mintha csak ok kellene az elutasításra. Lehet, hogy önmagának sem meri bevallani, hogy egyedül jobb, mert  ő már egy magányos farkas. Még a kilencvenes évek elején említette a tv-ben egyik professzor az egyetemi előadásán, hogy az ezredforduló után egyre jobban az indivídum lesz a fontos. Nőni fog azok száma, akik egyedül élnek. A technikai eszközök tökéletesedésével, a társsal maradás egyre nehezebb. Az a véleményem, ne hagyjuk annyiban. Tekintsük ezt kihívásnak inkábbb. Bizonyítsuk be, hogy együtt akkor is jó lenni. Ha mégis találunk nem tetsző dolgot, konstatáljuk: Az ember gyarló. Mindig is az volt. Mi magunk sem vagyunk angyalok.  :) Kató