Szoktam mondani:99%-ban a tudományos magyarázatokban hiszek, de kell hagyni 1%-ot olyasmire is amikre magyarázatot, még nem tud az ember. Például, a nagyon súlyos állapotban levő papám ágyánál ülve egyre csak egy szó kezdett el motoszkálni a fejemben. Nem is tudtam mi a jelentése egészen pontosan. A gép elé ültem és keresni kezdtem. Majd elolvastam a hozzá tartozó szöveget. Ahogy olvastam tágra nyílt a szemem, mert az ott leírtak a papa állapotára illettek. Kinyomtatva elindultam, hogy még egy orvost keressek, akivel mindezt megbeszélhetem, hiszen eddig ezért még nem kapott kezelést az én szegény kis betegem. Az állapota nem javult, hát alaposabb kivizsgálás következett. Egyszer csak hallom az orvostól betegség megnevezését, a szót,amiről korábban azt sem tudtam mit jelent. Persze csodálkoztam. Elgondolkodtam alaposan az egészen. Próbáltam magyarázatokat keresni. Talán volt olyan passzív tudásom, ahol olyan szavak, tartalmak vannak, amiket hallottam korábban, de nem használok és ez is ott lehetett. Az izgalom bennem viszont előhívhatta és aktív tudássá lenni törekedett. Olyasmivé, amivel most nagyon foglalkozni kell. Hajlamosak vagyunk misztifikálni ilyenkor a történteket. Kiválthat félelmet is belőlünk vagy csodának könyveljük el. Így lett egy kis diagnoszta belőlem:) A legjobb, hogy javulni, gyógyulni kezdett a beteg papa. Micsoda megkönnyebbülés volt, hiszen alaposan a családra ijesztett.:) Dr.Katalin lettem:)
A csoda
Minden vélemény számít!