Minden kutyám egy egy én-részem testesítette meg. Volt szerény, félénk, óvatos, diszkrét, volt higgadt, bölcs,megfontolt.Volt agilis, játékos, pajkos, kajla.Volt bájos, ragaszkodó, túlságosan is kötődő. Volt extrém módon értelmes, ügyes, talpraesett. Volt Különösen simulékony, alkalmazkodó, hajlékony, lágy szinte. Érdekes elgondolkodni rajta, hogy mellettünk lesznek ilyenné, vagy valami sorsszerűség folytán szegődnek  közelünkbe ilyen kis élőlények, akik még kiemelik az ilyen tulajdonságunkat és szembesítenek vele. Leszületnek talán mellénk. Kiválasztanak minket, mint ahogy némelyek szokták mondani a gyerekekre. KUTYÁINK, MACSKÁINK, MINT A KIS ANGYALOK SEGÍTGETNEK MINKET. Egyszerűbb lenne nélkülük az életünk, de kérdéses, hogy érdemes-e. Magam részéről 99 százalékban a tudományos dolgoknak adok helyt, de 1 százalékban el kell ismerjem vannak dolgok amikre magyarázat kevésbé van. A társam utolsó napjaiban említette: „Tudom fájni fog amikor a kutyák majd kiöregednek, de valamivel könnyebb lesz az életed. Aztán a halálát követő napon az egyik kutyánk is követte őt az örök vadász mezőkre. Utána ment. Aztán fél évvel később mindenszentekkor ismét egy. Most odaátról vigyázzák a lépteimet.:)