Címke: érdek

Egy szál virág mindenhonnan

1 szál virágBármerre jártunk a párom adott egy szál virágot. Nem volt rest lehajolt letépte és a kezembe nyomta. Apró gesztus,de megtette. Jelét adta, ezzel, hogy szeret. Elismerte a nőiességemet. Tudta, hogy jól esik nekem. Nemcsak az udvarlás alatt. A napokban olvastam egy megjegyzést. Egy férfi írta a másiknak.:”Kifogott halat már nem etetünk. „Elgondolkodtam rajta. A két féle hozzáálláson. Fényévekre van a két férfi egymástól. Sajnos sok a számító, az érdekből közelítő. Aki csak a saját érdekét tartja szem előtt. Hogyan lehet ezen módosítani? Amikor neveljük a fiainkat, akkor ne csak arra tanítsuk erőteljesen, hogy ne hagyja magát félre sodorni, hanem arra is, hogy amikor ereje van, akkor a másikat, a gyengébbet is segítse. Tudjon adni. akár apró dolgokat is. Tudjon örömet okozni. Tapasztalja meg, milyen jó érzést él át, amikor ad. Legyen erről gyakran élménye. Akarja átélni újra. Hiszen lesznek olyan helyzetek, amikor ő is segítségre szorul. Tudja elfogadni hálásan. :) Kata

A tömegben

piacLeginkább a piacok környékén élhetünk át olyan felfokozott hangulatot, amikor tülekedés, lökdösődés, könyöklés, igyekvés van a minél jobb, minél olcsóbb portékáért. Érdek érvényesítés. Attól tartva, hogy elsodorják, félre tolják, törekszik mindenki tőle telhetően előbbre jutni. Megszerezni, amit akar. Itt nem szeretne, hanem akar a többség. Aki visszahúzódó, az itt el van veszve. A piac ugyanakkor ajánlott lehangolt embereknek, hiszen itt kűzdeni kell. Provokál a légkör élésre. Nyüzsgés van. Meg kell szerezni a tápláló élelmet. Mérlegelni kell az embernek, hogy mit szeretne és az megéri-e.  Provokál a hely döntéseket. Érdekeink érvényesítését átélhetjük munkahelyen és családban is, de itt az élelem beszerzésének helyén a  legszemléletesebb. Tömörül sokféle ember. Edzi az idegeket, ennek a légkörnek az elviselése.  :) Kati