Nagyképűen hangozhat, ám az önbecsülésünket jelzi. Például szokás felénk elkísérni az utolsó útjára a rokont. Volt akire számítottam,ám nem tette meg a közelmúltban. A családtagom kellett temetnem és bizony fájt, hogy a rokonom nem jött el. Mostanában őt is megrendítő veszteség érte. Magától értetődnek éreztem, hogy tudassam vele: segítem természetesen amiben csak lehet. Mondaná egy kicsinyes ember: „Ez nem is olyan evidens. Nemes lélekre vall.” Belegondoltam. Más dolgokban is ezt a hozzáállást mutatták a szüleim. „Te legyél a különb!” – mondták. – „Neked legyen több eszed!” Magától értetődő lenne gyakran torolnunk. Leverni a másikon a szerzett különféle sérelmeinket. Ám, ha mégsem tesszük, az bizony az erőnk kifejezője. Olvastam egy helyen: „Bizonyos színt fölött nem megyünk bizonyos színt alá.” Vagyis, ha van erő küldeni szüntelen a pozitív gesztusokat, javíthatunk a helyzeteken. Persze könnyen kijelentik: „lúzer”, „balek” , aki próbálja a kővel dobót visszadobni kenyérrel. Ám sokszor érdemes mutatni példát. Adni leckéket. Javítani kontaktusokon, nexuson, helyzeteken. Bennünk pedig jó érzések keletkezhetnek. Tehát, már megérte. Ugye?! :) Kati
Szimpatikus vagy önmagadnak?
Minden vélemény számít!