Teremtjük magunknak a túlzott elvárásokat, amikor valamilyen rendszerben igazodunk a szabályokhoz. Végül olyan nyomássá lesz felettünk, hogy bénítja a normál működésünket. Oda az öröm. „Én magamnak csak nehezíteni tudom az életem”-mondja a túl lelkiismeretes ember. Kell egy külső hatás, mondjuk valaki, aki segít oldani, helyre billenteni. Újra a normális, kiegyensúlyozott állapotba jönni. Ez nem feltétlenül szakember. Lehet társ, barát, rokon. Rendben van, hogy szorgalmas valaki, ám nem mindig egyszerű a mértéket jól beállítani. Sodorhatnak a körülmények. A felgyorsult technika, az igény a pénzre, a nívósabb szükségletekre. Gyakran annyira szeretnénk másoknak megfelelni, örömet okozni, hogy el is felejtünk önmagunkra is gondolni. Mintha célt tévesztenénk. Csak hajtunk, gürcölünk. De mi végre is? :) Kati