Címke: Mária

Merész vagy az Úrért

merész vagy az ÚrértVajon hogy hívhatták a Szent Család názáreti szomszédját? Legyen, mondjuk:  Jakab.

Jakab agglegény, rendes ember, becsülettel dolgozik, támogatja a rokonait, de a gyerekekhez nem igazán ért, (magányos férfi lévén, nem csoda) és néha iszik.

És szerelmes a szomszédasszonyába. Naponta látja Máriát, ahogyan dolgozik, sürög-forog, neveli a kis Jézust, vagy, ahogy szombatonként imára megy a férjével, Józseffel. Számára Mária nem elsősorban anya, persze az is, hanem egy vonzó, sugárzó, szép és izgalmas NŐ.

Jakab lassan kezd eljárni imádkozni, igaz, még leginkább Máriát bámulja hátulról, de egyszer már megkérték felolvasásra, és akkor bevillant neki, hogy most a NŐ rá fog figyelni, az ő ajkairól veszi az igét. Szellemileg ő fogja megtermékenyíteni Mária érzés és gondolatvilágát.

Soha még úgy nem figyelt a Tórára, mint akkor, az aznapi olvasmányt még ma is el tudja mondani.

És a történet nem ér itt véget. Másnap Jakab összeszedi a bátorságát, és megszólítja a szomszédasszonyát. Beszélgetnek az igéről. Miről másról, végre van egy közös téma! Végül Mária felajánlja, hogy szívesen átmennek Jézussal, (van esze, nem egyedül) kicsit segít rendbe tenni a férfi holmiját. Hisz tudja, hogy van ez a magányos férfiak otthonában. Jakabban akkor majdnem megállt az ütő.

Hogy Ez a NŐ, Őhozzá?

Aznap este nem kell neki a bor.

Persze morog, amikor aztán Mária megjelenik: miért késett (nem késett), Jézus mit lábatlankodik (csak segít az anyjának), és hasonlók. Az igazság az, hogy iszonyúan zavarban van. Mert most kiderül, most lelepleződik, milyen is ő valójában.

Délután már tréfás hangulatban teregeti Máriával a frissen mosott szennyest. Ettől a nőtől nem kell félni, ez elfogadja őt. József pedig, mikor megjön a munkából, (Isten embere ő is, ne feledjük!) felajánlja, hogy a szombati ima után segít megjavítani a tetőt. (És egy szót sem szól, hogy az otthoni munkák aznap elmaradtak.) Igaz, szombaton nem szabadna dolgozni, de majd ügyesen csinálják. Rejtély, mire gondol József, hiszen még a falu széléről is látni fogják, hogy a tetőn dolgoznak, de talán Názáretben tudták az emberek, mit jelent szombatnapon jót cselekedni.

És, hogy Jakabnak se kelljen teljesíthetetlen sóvárgásban élnie, hamarosan találkozik anyai nagybátyjával, egy levitával. (Van lelki vezetés a Katolikus Egyházban!) Neki kiönti őszintén a szívét, és a nagybáty végighallgatja, majd komoly szeretettel ezt mondja:

– Megértelek, Jakab, és ezt tanácsolom: keress magadnak feleséget! De imádságos asszony legyen, látod, mire képes az olyan. Amíg pedig nem találsz, addig is imádkozz, tanulj beszélgetni Istennel, és Ő megenyhíti magányodat. És Jakab, az ital. Azt abba kell hagynod. De nem is lesz rá szükséged, hidd el!

 

Vonz a Szűzanya. Izgalmas nőnek tartom. Jézussal való kapcsolata teszi azzá.

 

;-)

Zoli