Ismerjük a típust. Családtagjaink közt ismerőseink közt találunk olyan embert, aki ilyen. Netán önmagunkon is felfedezzük a jellemzőket. Vállalunk sokat, esetleg többet is mint amennyit kellene. Már nem is panaszkodunk, csak tesszük a temérdek teendőnket. Nem várunk hálát, sem köszönetet. Megyünk előre rendületlen. Figyeltem az egyik rokonom, amikor tragédia érte és említettem neki, hogy segítek. Nem kell mindent egyedül tennie. Azt mondta ezt egyedül kell végig csinálnia. Persze nem lehet erőltetni a segítséget. Valamiért úgy érzi így kell tennie. Ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy figyelünk, várunk diszkréten. Mivel rokonról volt szó elgondolkodtam azon is, hogy ki volt a felmenőink közt, akitől ez a minta, önkéntelenül is követendő példaként vésődött nála be. A nagymamánk  jutott az eszembe. Lám nem is gondolunk rá tudatosan, ám másoljuk a sorsvezetést. Szembesülhetünk, módosíthatunk. Meglehet még irritál is. Esetleg szthanovistának jellemezzük. Noha sokszor magunk is hasonlóan, mindent magunkra vállalunk, miközben a kimerüléstől szenvedünk. Érdemes módosítani, amennyire csak lehet, hogy legalább az utánunk következőknek ne ez a minta vésődjön be. Meddig szelíd alázat és mikortól irritáló mártíromság? Hol a határ? :) Kati