Mondta az unokanővérkém. Amikor panaszaim hallgatta. Baba koromtól figyelte a dundi kezeimet, Majd amikor kontyot csináltam neki takarításhoz kamasz koromban. Nézte ahogyan táncoltam az udvarlómmal. Elvitt az egyetemisták közé is kamasz koromban. Megnyírtam a párja haját, 7 perc alatt. Bár olyan szakmát nem tanultam. Biztattak vele együtt, a pályámra visszatérés alkalmával. Hittek az erőimben. Ez nekem tartást ad. Kiváltképp, amikor vannak olyanok akiket az erőim irritálnak és támadnak. Az embereknek sokat jelent egy egy olyan félmondat, amiből visszaigazolást kap, mielőtt még önmagát leírná. A nagypapám nagyon szeretett velem beszélgetni, nem felejtem. Különösen azután, amikor az udvarában dolgozó cég főnöke is felhívta rám a figyelmét. Akkoriban még csak általános iskolás 9-10 év körüli lehettem. Erzsike néni a papa többi unokájával is elbeszélgetett. Az ilyen felnőtt észrevételeket megőrzik a gyerekek. Ahogyan a bizonyítványaik eredményét is. Sosem voltam teljes kitűnő, Volt egy két négyes. Ismert a kísérlet, ahol zseniként emlegették a gyereket a szülőnek és a a gyerek átlag felett is teljesített az átlagos képességeivel. Az utódaimnál is tapasztaltam. Az alsós osztályfőnökük ugyan nem jelezte, pedig éreztem a gyerekem, nem akármilyen képességekkel élnek. Több volt ez, mint a szokásos szülői elfogultság. Az idő engem igazolt. :) Kati