Vájárnak ment a keresztapám fiatalon, noha jó szakmát tanult. Apja is asztalos volt, ő is azt tanulta. Ám kipróbált valami egészen mást. A család persze gondolom nem könnyen dolgozta ezt fel. Bele gondolok sokszor, hogy mit élhettek át a szülei. Nehéz idők jártak akkoriban. Őrülni kellett, ha valakinek jó szakmája van, ami megélhetést ad. Visszatekintve az élete nagy részében végül is asztalosként dolgozott és igen jó színvonalon élhetett. Ha megnézzük a családjainkat, érdekes élettörténeteket figyelhetünk meg. Mind egy-egy regény. Amikor a magunk és a gyerekeink sorsát, viselkedését, temperamentumát nézzük, felfedezhetjük, hogy ilyen volt az elődeink közt is. Úgy is mondhatnám, nincs új a nap alatt. Vagyis régen sem voltak különbek. Akkoriban is hibáztak. Voltak próbálkozások, elbukások. Most is vannak. Próbálnánk bebiztosítani, óvni, a magunk módján segíteni az utódainkat. Már ha engedi, hagyja. Van amikor nem akarja. Amint a járni tanuló kicsi, mikor elbotlik és még a mamája kezére is csap, ha az segítené. De a gyerek lépni egyedül akar. Egyénenként változó mértékű dackorszakok vannak. :) Kata
Vájár
Minden vélemény számít!