Amikor igazságtalan bántás ér és nincs megoldás, sem vigasz, akkor hallom: „Végig fogod nézni, amint az elkövető bűnhődik.” Gyakran még a helyzet is hasonló. Mondhatnám előbb utóbb emberére lel. Nem mintha elégtételt éreznék. Nincs kárörvendés. Inkább csak elgondolkodva figyelem. Lám, mekkora színház az élet. Van a teremtőnek, az univerzummal hozzá érzéke, hogy úgy megrendezze. Talán nincs is min csodálkozni. Hiszen hasonlóan viselkedik az elkövető mással is. Addig addig, míg egyszer csak olyanhoz ér, aki megadja neki, amit valóban érdemel. A kárörvendés, bosszúvágy elmaradásával kapcsolatban, tapasztalom: Mint hasonló negatív érzelem, az irigység is közömbös szinten van jelen. Hiszen odaátra senki sem mentheti magával a megszerzetteket. A szellemi gazdagságokat figyelve szoktam érezni, hogy bárcsak még többre tehetnék szert. Sodor is az élet olyan tapasztalások fele, ahol van rá mód, hogy fejlődhessek. Ahogy szoktam volt mondani:” Az utolsó pillanatokig fejlődhet az ember. Némely elméletek szerint, még utána is.” :) Kati
Végig fogom nézni
Minden vélemény számít!