A tornatanárnőm igen kreatívan bánik a szavakkal. Gyakorta kreál érdekes újakat. Például azt mondja: A kezek „kulcsolkodnak”. Máskor pedig: Tegyük a kezeket a „lapocra” :) Minek is becézni. Így vidámabb. Nos a „dresszor” az én szóalkotásom. A dresszírózós ember típusra, aki gyakran korhol. A dresszírozás formaalkotást jelent egyébként, illettve megfelelő viselkedésre szorítást . Hányan tanulunk olyan típusú oktatótól, aki keményebben instruál. Például én úgy tanultam gyerekként írni, felnőttként vezetni. Máig emlékszem, amikor a hátam mögött rám mordult a tanítóm,  amikor csúnyábban formáltam a betűket. Amikor pedig felnőttként a kocsit nem megfelelően kezeltem a kiabálós instrukcióktól félhettem. Eszembe jut gyakran egy film, ahol ügyvédek tanultak az iskolában, és a felsőbb évfolyam-beliek a fiatalabbakat az intézetben paradicsommal dobták meg, ha nem megfelelően vezetett fel egy ügyet. Mint egy beavatási szertartás, olyan volt ez. Egyedül kellett kiállnia az illetőnek és tűrni, mindezt úgy, hogy leperegjen róla. Mert az életben keményebb helyzetnek is ki lesz téve és le kell,hogy peregjen róla. Tűrnie, kell. Annyira meg kell keményednie, erősödnie. Így valósággal felkészült a támadás-özönre, ami majd egy tárgyalás alkalmával érni fogja. Az ember sokat kibír. Azért az ilyen típusú élmények persze bennünk maradandó emléket hagynak. Valahogy mégis túljutunk rajta. :) Kata