Reggelente nehézkesebben kullogva töprengtem. A járásmód mennyire módosul. Jelzi, hogy mi foglalkoztat éppen. Lendületesebb, ringóbb egy nekem tetsző ember közelében. Élénkebb. Kedélyesebb. Fiatalosabb. Lomhább reggel ébredezve, ha aznapra nehezebb teendők igérkeznek. Amikor tisztázom a helyzetem önmagammal, a helyemen érezve magam, teljesítettem és vállon veregetve is nyugtázom elismerésem, akkor emelt fővel haladok. A két vállam hátrébb kerül. Nem görnyedek. Nem lógatom a fejem. Van amikor elkeserít mások hangneme és idő kell míg magamban a viselkedését a megfelelő helyre teszem. A járásomon is nyomot hagy egy időre. Az is elgondolkodtat, amikor hallottam anyám a korosodó apám leszólta. A papa óvatosabban lépdelt. Kicsúfolta: „Úgy mész mint egy tojós galamb.” Szerette volna a mama, ha fiatalosabb marad a férje. Mintha csak követelte volna, hogy lendületesebben menjen. Ahogyan régen. Több mint egy évtized volt korosabb apám a mamánál. Fiatalon akadályokat ugratott lóval. Méltósággal öregedett. A nejét 10 évvel túlélte. Amikor valamiért megszédülök és szinte letalpalok, eszembe jut. Úgy megyek, mint az apám, mint amikor már óvatosabb lett. De legalább ezt is megéltem. A fiatalabban elmenőknek nem sikerült ez. :) Kati