Kicsit gondolkodjunk a kifejezésen! Kit tartunk annak? Önmagunkat? Ezt a kifejezést hallhatjuk, használjuk templomban, misén, imában, a bibliában. Hajthat belső késztetés, hogy egy egy cselekedetünk után tartsuk magunkat annak. Történet: Reggel elhaladt a kukás autó. Kísérte egy fehér autó. Villogó fénnyel haladt utána. Készültem behozni a kukámat. Előtte még az úton keresztül mentem, hogy a szomszédét is az útról elhúzzam a kapujához. Mögöttem elhajtott egy kocsi és egy üveget dobott ki az útra. Az épp munkába induló másik szomszéd is látta. Másik irányba elhajtott. Hoztam söprűt lapátot és felsöpörtem a szilánkokat. Közben töprengtem. Ez mi volt? Miért? Nem azért írtam le, hogy fényezzem magam. Az ember belülről érzi, hogy ezt kell tennie. Az is foglalkoztatott az üveget kidobó kárt akart okozni? Nekem? A szemben lakónak? Amikor hajtunk el a kocsinknak legyen defekt? Vagy talán a kukás dolgozót szándékozott bántani, hogy a munkáját rosszul végzi. Nem tudni. Tény, hogy nem jószándékkal dobta ki a kocsiból az üveget. Manapság, amikor a munkahelyeken tapasztalhatóan, annyi spicli fúrja az embert, gyakran foglalkoztat a szándék kérdése. Elgondolkodtató, mi a hajtó erő, amikor haszna nincs valamiből valakinek, de lenyomni a másikat mégis van törekvése. Valahol a háttérben, mégis meghúzódik érdek. Az illető előnyre tehet szert. Csak úgy passzióból nem bántja a másik embert. Amikor befeketít, egy spicli, akkor nem az ő hibázásai vannak éppen reflektor fényben. Bár egy érettebb főnöknek le kell, hogy jöjjön, ez milyen aljas manőver. Töprenghetünk, mit tudunk tenni. Fel van adva a lecke. Különösen akkor, ha van bennünk egy végsőkig kitartó törekvés, békés helyzet teremtésre. :) Kati