A kertből bejövet a kezembe ad almát, szőlőt, sóskát, körtét, erőt. Feltöltődöm. Még, ha el is fáradok. Még lendületet, motivációt, ihletet is onnan kapok. A friss levegő feldob. A kert terápia ezt tudjuk jól. Csillapítja a nyugtalan szorongót. Az első mondatba az alanyt kell pótolnom. Magam aki ezeket adom. Tavasszal az első napfénynél már kezemben a metszőolló. El is herdálhattam volna amit kaptam a nagyapámtól, apámtól. Megbecsülöm. Azt is amit kaptam. Magamat is. Ha más nem tesz, megteszem én. Én is vagyok a világban egy valaki. Ha sikerül megcsinálnom valamit, megveregetem a vállam. Ez igen. Ez derék volt. Megint egy nyarat végig gondoztam. Még nem szegődött mellém senki, akire számíthattam volna. A két puli vigyázza utamat. A két tyúk lakja a baromfi udvart. Adni tudtam sokak asztalára az ebédhez vitaminokat. Jó érzéssel tölt el a tudat. A két éves tenyerébe naponta apró gyöngyszemeket raktam. A csemege szőlőszemeket szedegette a kis ujjaival. Hálás vagyok, hogy ezt láthattam. Ha van odaát esetleg, akkor apám örömmel látja. Termett itt most is, általam. Hiszen a gondozást tőle és anyámtól, valamint a nagyszüleimtől tanulhattam. :) Kata