Amit láikolhat. Amiről beszélhet. Fogat húztak régen a piac téren. Az arénákban nézték, ahogyan halnak meg emberek. Ugyanolyan felfele mutató hüvelykujj az ökölbe szorított kézzel jelezte, ha élhet (és nem küldik be rá az oroszlánokat), mint ma ha bármi elnyeri a tetszést a neten. Az országházakban, a munkahelyeken a kenyérharc megy. Az erősebben játszó tolja kifele a gyengébbet, öregebbet. A hivatalok, cégek, egyének érdeke mérkőzik meg napi szinten. Sorra kerül lassan sorban mindenki. Csak idő kérdése. A legerősebb is ott találja magát idővel. Valamint az is akin keresztül néznek, mert nincs akkora jelentősége. Végig nézheti annak a bukását, aki őt lerendezte. Úgy hírlik a legmagasabb helyen levőknek is alá kell írni, már akkor a lemondásukat, amikor a legfelsőbb posztra kerülnek. Elgondolkodtató, ha igaz ez. Honnan ered a döntés, hogy hol, ki meddig lehet? Milyen érdeknek kell érvényre jutnia, milyen helyzetben? „Fentebb”, „lentebb” ennek mentén, helyezkednek. Kati