Akinek szinte szétterül az egója és akinek nagyon nem

introvertalt-emberekIsmerjük a típust, amelyik sugározza: ő a leg. Akinek a közelében szinte megsemmisülünk, mert át kell éljük, hogy sehol sem vagyunk hozzá képest. Mi a teendő? Olyan erőteljes az egyén, hogy a mellette levő másiknak alig marad lehetősége érvényesülésre. Hogyan oldható fel a helyzet? A 9 és fél hét című filmbeli Elizabeth a film végén lépeget el fele. Nem bírta az erőteljes ember mellett. Mintha szétterülne az egója az illetőnek. Legyen akár partner, rokon, vagy kolléga, a közelében levőnek nincs egyszerű dolga. A lehengerlő közelében védekezünk, hiszen a saját énünknek is érvényesülnie kell valamennyire. Védekezünk és bizonyos idő után akár kerüljük is a másikat, érthetően. „A túl nyitott emberekből remek színészek válhatnak. Ők nem riadnak vissza attól, hogy kicsit „túldíszítsék” a viselkedésüket, ami nem csak színpadon, de egyszerű társaságban is előfordul. Hátránya, hogy nem feltétlenül tudják, mikor kell leállni, vagy visszavenni a kiselőadásból, és ezzel ellenszevesek lehetnek másoknak. Ez általában nem szándékos, de ritkán tűnik fel nekik.”(Az élet extrovertáltan) „A másik, az introvertált, nem egy betegség vagy anomália, ez egy személyiség. A definíció szerint, ilyenkor a saját fejünkben élünk, és csak úgy tudjuk feltölteni az energiaszintünket, ha egyedül vagyunk. A szociális interakciók elfárasztanak és leszívnak minket, és szükségünk van csendre és magányra, hogy újra emberek legyünk.Ha folyamatosan mély vízbe dobnak, mielőtt energiát gyűjthettünk volna előtte, vagy olyan környezetben kell léteznünk, ahol nem értenek meg minket, komoly szorongásos betegségeket, pánikrohamokat, vagy egyéb fizikai tüneket is kifejleszthetünk. Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.”(Használati utasítás introvertált emberekhez) :)Katiextrovertalt-introvertalt

 

Vélemény, hozzászólás?