7 hónaposan felállt a családunk legfiatalabbja. Ahogyan figyelem a kűzdelmét ráismerek a mieinkre. Amikor a vizet vezették a mama és apám egy éjjel a csövekhez az utcán a gödröket kiásta. Az alacsony asszonyka férfiakat meghazudtolóan dobálta ki a földet a lapáttal. Láttam. Nem felejtem el soha . Beivódott az elmémbe. A pici mozgását figyelem. A fejével is magát tolja. Kapaszkodik az apró ujjaival. Az a kűzdelem is hasonló, amikor nem adja fel az ember és szellemi téren a teljesítményének adminisztrálására próbál sokadszorra leadni anyagot. Elgondolkodtató. Alkottak egy rendszert, aminél fogva lehet számon kérni, elmarasztalni. Évtizedekig a versenyszférában tapasztaltuk, hogy újabb és újabb beadandókat találnak ki hivatalok, befizetendőkhöz kötve. Nehezítésekkel terhelni a termelőket. Az íróasztalok mögött ülők számára teremteni hasznot, teendőket, jövedelmet. Visszatérve a kűzdelemre, láthatom az utódaink sem adják fel egykönnyen. Nem olyan fából faragták. Csakúgy, mint az elődeimet. Szívem melengető volt, hogy láthattam. Erőt ad. :) Kata