Tartom a kezemben az üveget, amibe a gyerekem a főztjéből tett. Melengeti a szívem. Nem is akarom lehűteni a hűtőben. De sokféle meleget kaptam a mamámtól. Sajnos az a pillanat is az elmémbe égett, amikor az utolsó óráiban hiába takartam a lábait be, már kihűltek. Tudomásul kellett vennem, hogy mennie kell. Pedig mindig olyan meleg volt. Szinte izzott. Szenvedélyesen tevékenykedett.Ahogyan én is , amennyire csak lehet kivetkezem. Felhevülök a sok teendőmmel. Most az utánam következőtől is hallom mennyire sokszor forróság tölti el. Tartom az üvegben a finom ételt. Összekapcsolódnak a történések, jellemek. Utazgatok cikázva képzeletben a múltból a jövőbe. A trauma, amikor felfoghatatlan volt, hogy hűtésért kell fizessek, mert a temetés napjáig a szülőmnek ott kell lennie. A legkorábban érkezve a szertartásra, idegen érzés volt a jeges keze, annak, aki mindig melegen érintett. Látszik a tekintetében, annak, aki mindezeken átmegy.Meghatódom a kicsiket nézve.Még jobban értékeli az élet minden jelét, az aki az elmúlást közelről tapasztalta meg. Az első lépéseket figyelem könnyes szemekkel. Korosodva egyre szentimentálisabb lesz az ember. :) Kati