„Azt hittem, megöl…” 18+ – Újra szabadon? 2.
Évát három éven át rettegésben tartotta és verte a férje. Szenvedéseinek és menekülésének megrendítő előzményeit már olvashatták. Története segíthet a hasonló sorsúaknak, és társadalmunk szerencsésebb, óvatosabb, boldogabb tagjai is szembesülhetnek azzal, hogy milyen fontos segítséget nyújtani, ha ilyen esettel találkoznak.
– Miért árultad el a kollégáidnak, hogy rendszeresen ver a férjed?
– Nem segítségre számítottam, nem akartam a saját ügyemmel másokat terhelni. Csak munkált bennem a félelem, hogy egyszer akkora verést kapok, hogy belehalok, vagy belerokkanok. Akkor pedig valakinek bejelentést kellene tenni a rendőrségen, hogy vizsgálják ki. Arra számítottam, hogy Rudolf valószínűleg megrendezné, hogy lerészegedve elestem a lakásban, és ezért alkoholt öntene a számba. Lehet, hogy most túlzásnak tűnik, de akkor reálisnak gondoltam ezt a félelmemet. Egyszer hallottam, hogy egy barátjának úgy beszélt az én erős fejfájásaimról, mintha már orvosilag igazolt tény lenne, hogy meghülyültem a gyed alatt.
Sokáig mégis vonakodtam kiteregetni a szennyesemet, féltem, hogy a rendezett körülmények között élő kollégáim esetleg nem értenek meg, vagy talán megbélyegeznek. Karácsony és újév között ismét brutális veréseket kellett elszenvednem. Mégis csak arról mertem beszélni az egyik kolléganőmnek, hogy a bátyámmal perben állok. Akkor a kolléganőm egy gyanútlan kérdést tett fel nekem, amire titokban már egy hónapja vártam: „Mit szól ehhez a férjed?” Erre mint a gátját átszakító áradat bukott ki belőlem a sok panasz. Meglepett, hogy kolléganőmben nemcsak együttérzés ébredt, hanem az azonnali segítségnyújtás is. Azt mondta, meg kell szöknöm, mielőtt megöl a férjem. Ő vette fel a NANE-val a kapcsolatot, mert sajnos csak este fogadtak telefont, én meg esténként nem tudtam telefonálni. Ők javasolták, hogy keressem fel a lakóhely szerinti Családsegítő Szolgálatot, mégpedig azonnal, mert tényleges életveszélyben vagyok.
– Nem maradt más lehetőség, csak a szökés?
– Akkor ez tűnt az egyetlen szabadulási esélynek. Mindenre kiterjedő aprólékossággal megbeszéltük a szökés tervét. Az események felpörögtek. Beszéltem Apuval, a bátyámékkal, mindenki egy csapásra a szökésem mellett állt. Többen felajánlották, hogy hozzájuk költözhetek. A bátyámékat választottam, mert úgy éreztem, velük az emberi kapcsolataimat is tisztáznom kell, és akkor már tényleg éreztem az őszinte együttérzésüket. Rudolf persze megint megvert, és utána – úgy téve, mintha a munkahelyemre mennék– elmentem a háziorvoshoz látleletet vetetni egy lila foltról a combomon, ami attól az ütődéstől keletkezett, amikor belelökött a fotelba. Kétórás várakozás után kerültem sorra, és megtudtam, hogy látleletet csak a sebészeten adnak. Én azonban előbb a kerületi Családsegítőhöz mentem, a NANE útmutatása szerint. Nagyon kedvesek voltak, de mondták, hogy ez a probléma a Gyermekjóléti Szolgálathoz tartozik, és átkísértek a szomszédos épületbe. Ott három hölgy is foglalkozott velem, tőlük rengeteg tanácsot kaptam a szökésre és a hivatalos szervek vaskalaposságának kivédésére. Elmondták, mit tehetek a saját és gyermekem védelmében úgy, hogy törvényt ne szegjek, de Rudolfot kijátsszam. Rövid- és hosszú távú tervet készítettek. Szinte a számba rágták, mit mondjak a sebészeten, ha le akarnak rázni, és mit mondjak a rendőrségen, ha el akarnak hessegetni. Milyen stílusban beszéljek, ha nem akarnak kötélnek állni, mihez van jogom, mire hivatkozzam.
Szinte kába voltam a rengeteg információtól. Rohantam a sebészetre látleletet vetetni. Egy nagydarab, érzéketlen orvos állt ott két asszisztenssel, és amikor megtudták, hogy mit szeretnék, úgy néztek rám, mintha lehánytak volna. Írt egy-két sor szakvéleményt, majd lenézően közölte, hogy 4500 forintért megkapom. Majdnem elájultam! Erről még a Gyermekjóléti Szolgálatnál sem szóltak. Véletlenül volt nálam 5000 forint, amit még a kolléganőmtől kaptam, vész esetére. Végre kezemben volt a „hivatalos orvosi szakvélemény”, amellyel a rendőrségre futottam. Ekkor péntek délután kb. 4 óra volt! A rendőrségen minden úgy történt, ahogy a Gyermekjólétiben mondták: először el akartak küldeni az ügyészségre, hogy ott is tehetek ám feljelentést! Azután volt még néhány gyenge kísérlet, hogy ha akarom, még meggondolhatom magam, meg ha nincs orvosi látlelet, ők nem tehetnek semmit. Mondtam, hogy sebészeten hitelesített látleletem van. Akkor már látta rajtam az ügyeletes, hogy egy „felvilágosított” nővel áll szemben, és megadóan gépelni kezdte az elmondott eseményeket. Háromnegyed 5-re végeztünk! Hihetetlen, de maradt még félórám, hogy ne kelljen hazamennem – ezt arra használtam fel, hogy egy nyilvános fülkéből felhívtam mindenkit, aki aggódott értem. A hétvége úgy telt, mintha egy csodás, békés, harmonikus család lennénk. Hétfőn vázoltam a helyzetemet a munkahelyi főnökömnek is, és bejelentettem, hogy hosszabb időre el fogok tűnni „betegszabadságra”. Háziorvosom már ismerte a helyzetemet, és biztosított a betegállományról.
– Mennyi idő telt el a szenvedéseid első említésétől a szökésig?
– Nyolc nap. Február 8. kedd lett a szökés napja. Reggel kicsempésztem a fiókból a lányom hivatalos papírjait, ahogy a Gyermekjóléti Szolgálatnál a lelkemre kötötték, tudniillik Magyarországon annak van helyzeti előnye, akinél a gyerek hivatalos papírjai vannak. (Rudolf később hiába ment a rendőrségre, papírok hiányában nem jutott semmire.) Ha papír nélkül szökünk meg, akkor gyerekrablást követnék el! Viszont ha nem szöknék meg, akkor is én kerülnék később bajba, mert a gyerekemet veszélyeztetem, tehát elvehetik tőlem a gyereket! Azzal kellett szembesülnöm, hogy áldozatként olyan bűnöket lehet a nyakamba varrni, amelyekről még csak nem is álmodtam, és a nevető harmadik Rudolf lenne. Tehát úgy jöttem el otthonról, mintha a munkába mennék. Rudolf vidáman integetett Laurával, mert ők később indultak a bölcsődébe. A bátyámékhoz mentem. Az ő autójával elmentünk a bankba, ahol a Rudolffal közös számlánkról kivettem a közös pénzünknek pontosan a felét. Ez kb. kétszázezer forint volt. Ugyanis hosszú pereskedés után sem kaptam volna semmit Rudolftól, ha ő az összes pénzt kiveszi. Délben elhoztuk a bölcsődéből Laurát. A bátyáméktól felhívtam a bölcsőde vezetőnőjét, és elmondtam, hogy Laura nem megy többet a bölcsődébe, és azt is, hogy miért. Nagyon-nagyon megértő volt, csak hálával gondolok rá. Később a gyermekorvosunk is meghatóan segítőkész volt. Aztán jött a neheze: egy nyilvános fülkéből felhívtam Rudolfot. Közöltem vele, hogy ne menjen a bölcsődébe, mert a gyerek nálam van, és megtettem a rendőrségen a feljelentést. Azzal letettem a telefont.
Egy hónapig laktunk a bátyáméknál. Nagyon jó érzés volt átélni, hogy az ellenséges hangulatból, majd a kezdeti halvány együttérzésből hogyan válnak önfeláldozó segítővé. Közben a munkatársaim ruhákat, játékokat, háztartási és higiéniai dolgokat gyűjtöttek nekünk. Talán ilyet érezhetnek a háborús menekültek is, akiket befogadnak.
– Ma hogyan értékeled a segítséget, amit a hatóságoktól és társadalmi szervezetektől kaptál?
– A NANE, a Családsegítő Központ és különösen a Gyermekjóléti Szolgálat nagyon hatékony volt a tanácsaival. A háziorvos, gyerekorvos, bölcsődei vezető nem hivatalos személyként segítettek, hanem magánemberként. Jó, hogy a hivatalukat szolgálatként fogták fel és nem hatalmi pozícióként. A hivatalos orvosi szakvéleményt adó orvos és asszisztensei hozzáállása csapnivaló volt. Kötelességből megcsinálták a feladatukat, de kifejezetten bántó, megalázó stílusban. Hivatalos helyen nem kötelező a mosoly és az együttérzés, de a bunkóság és embertelenség sem! A rendőrségen azt tapasztaltam, hogy ha ismerjük a jogainkat, akkor kötelességből elvégzik a feladatukat. Ha nem vagyunk határozottak, akkor előfordul, hogy lepasszolnak. Viszont később a nyomozónő, aki hivatalból vezette a nyomozást és a tanúkihallgatásokat, nagyon emberi, együttérző és korrekt volt. Általában véve tehát a rendőrség is jól végezte a dolgát. Úgy hallottam, ma már „érzékenyítik” is a rendőröket a családon belüli erőszak eseteire.
Különélésünk óta is többször zaklatott minket Rudolf. Legutóbb a Gyámhivatalhoz fordultam. Annál pökhendibb hivatalnoknőt még nem láttam! Szerintem könyvben látott csak gyereket. Róla nehezen tudom elképzelni, hogy családi problémákat old meg. Elijesztett azzal, hogy hivatalos szakértőt kell kérni, aki több százezer forintért ír szakvéleményt, és ha szerencsém van, akkor felezhetem Rudolffal a szakértői díjat. Ha viszont az én hibámat is megállapítja, akkor nekem kell mindent fizetni, mert én kértem szakértőt.
– Mire jutottál a bíróságon?
– Az igazságszolgáltatásról is rossz a tapasztalatom. Rudolf felelősségre vonása itt bukott el. Én nem börtönbe akartam juttatni, hanem hivatalos figyelmeztetést szerettem volna, hogy amit tesz, az nemcsak törvénytelen, hanem bűn is. Az ügyvédek esetében döbbenetes volt szembesülni azzal, hogy a „pénz beszél, kutya ugat.” Felmérték, hogy sem én, sem Rudolf nem pénzeszsák, tehát nem akaszthatnak le rólunk nagy pénzeket, ezért hűvösen elutasítottak. Könnyen megtehették, mert azzal a satnya kis kék folttal a combomon nem lehetett a korábbi véres veréseket bizonyítani, hiszen talán még a könnyű testi sértés kategóriájába sem illett bele. Bizonyára jól kiröhögtek a hátam mögött.
A bíróság: számomra az igazságszolgáltatás kudarca. A bírónő folyton arra akart rábeszélni, hogy vonjam vissza a rendőrségi feljelentést, és azt a nyomozati anyagot is, amivel több hónapig dolgozott a rendőrség. Rudolf a tárgyaláson megfenyegetett, hogy rágalmazásért be fog perelni, amit buzgón jegyzőkönyvbe is vettek. Ha én akartam közbe szólni, engem folyton leintettek: „Maga most ne szóljon közbe!” Ha Rudolf szólt hozzá anélkül, hogy kérdezték volna: „Igen uram, parancsoljon uram!” – mosolygós képpel szót adtak neki. Azzal zárult a tárgyalás, hogy a bírónő még egyszer tudatta velem, ha most nem vonom vissza a feljelentést, akkor még egy hónapig megtehetem. Előttem van Rudolf kárörvendő képe, „na, kellett ez neked, buta liba!”
Három hétig gondolkoztam, és arra jutottam, hogy semmi esélyem az igazságszolgáltatásra. Csak a kiadásaimat növelem, Rudolfot pedig nem visszatartják, hanem lovat adnak alá, és még magabiztosabban fog fenyegetni. A családon belüli erőszak soha nem lesz megoldva, mert az erőszaktevő nagyon is tisztában van a jogaival, személyiségéből következik, hogy mindig a jogaira hivatkozva támad. A hatóságok, tehetetlenségükben és félve a hibázástól, inkább elengedik, semhogy vállalják a kockázatot. Az áldozat, a személyiségéből fakadóan soha nem fog követelőzően fellépni, ezért könnyen lepattintják a hivatalos szervek.
– Mennyi ideig tartott a válás?
– A házasságfelbontás három hónap alatt lezárult. A válóperes ügyvéd óva intett, hogy az akkor még futó rendőrségi nyomozásra tereljem a szót, mert amit tudok bizonyítani (a kék folt a combomon), az semmire sem elég. Így a válás polgári peres ügyként, békésen zárult, csak a gyerekelhelyezésben és a láthatásban kellett megegyezni. Egy jó dolog volt: a gyerek fölötti teljes felügyeletet én kaptam. A közös felügyelet maga lett volna a pokol, mert akkor mindenbe beleszólhatott volna az öltözködésétől az iskolaválasztásig. Sokszor meg is kapom tőle, hogy az én felelősségem, hogyan teszem tönkre a gyerek életét. Laurának minden második hétvégét nála kell töltenie, és a szünidőket is meg kell osztanunk.
– Mennyire tudtál függetlenedni a volt férjedtől?
– Szerencsére volt saját lakásom, ahova visszamehettem. Volt munkahelyem, ahol rendszeres havi jövedelmet kaptam. A környezetem elfogadta a történteket, utána soha nem kellett magyarázkodnom. A válóper azonban csak azt oldotta meg, hogy hivatalosan és fizikailag külön vagyok a volt férjemtől. De lelkileg továbbra is zsarol minket. Ezért kerestem megoldást a Gyámhivatalnál, ahol a nőnek az volt az első kérdése: „Maga miért ment el a volt férjéhez?” Tehát még én követtem el jogsértést, amiért Laurát elkísértem az apjához, és ott maradtam az ő védelmére, miközben a torokelvágással és egyéb szörnyűséggel fenyegető férjről egy szó sem esett! Volt egy húsvét, amikor én nem voltam ott velük, de Laura azóta is úgy emlegeti, mint egy borzalmas szörnyűséget, és nem tudja, hogy mi volt a baja az apjának, csak a félelmetes dühkitörésre emlékszik. A láthatást biztosítani kell – erről a jogáról sajnos csak Rudolf mondhat le. Ő viszont alig várja, hogy valamelyikünk hibázzon, amit aztán ordenáré módon a fejünkhöz vághat. Sajnos most már Laura is belekerült ebbe a helyzetbe, de neki végképp nincs taktikája az apjával szemben. Rudolf egyre inkább elveszíti a kamaszodó lánya szeretetét, amit persze érez. Ezért azt állítja, hogy ellene nevelem. Pedig nekem a kisujjamat sem kell mozdítanom ahhoz, hogy eltávolodjanak egymástól.
– Milyen tanulságokat vontál le magadnak a megélt nehézségekből?
– Legelőször is: nem lenne szabad ilyen párt választani. Bár viccesnek tűnik, de belegondolva hátborzongatóan igaz. A kedves és megnyerő modor, a talpraesettség, a bátorság, a segítőkészség mind szép, de figyelni kell, ha valami olyan történik, ami erős figyelmeztetés. Ha van egy iszonyatos dühkitörés, egy félelemkeltés, a hatalom fitogtatása, a „csak velem tudsz élni, különben nagyon egyedül maradsz az életben” életérzés sugallata, érthetetlen és megmagyarázhatatlan arrogancia, annak a hangoztatása, hogy „én nem nézlek le” – az már azt jelenti, hogy nem szabad azzal az emberrel megosztani az életünket. Persze nem mindig ismerhetjük fel, hogy miből mi lesz.
Ha pedig már benne van valaki a bajban, akkor nem szabad engedni, hogy a családtagjai, barátai, ismerősei teljesen eltávolodjanak tőle. Az erőszakoskodó viszont arra fog törekedni, hogy minimalizálja vagy teljesen megszüntesse a külső kapcsolatokat. Jó tudni, hogy ha ez felmerül, akkor már nem sok kell a fizikai erőszakhoz sem.
Tapasztalatom az is, hogy a civil szervezetek és hatóságok mind-mind legfeljebb csak közvetlen életveszélyben tudnak segíteni. Előtte és utána a problémákkal az áldozatnak kell szembenéznie. Igazából tanulság nincs. Ha lenne, akkor most aszerint élnék, és viszonylag békében nevelném a gyerekemet. De milyen tanácsot lehet adni annak, aki mindig a füstölgő vulkán tövében lakik?
Nekem pont ilyen cikkeket nem szabad elolvasnom,mert mindjárt levonom a következtetést ha ilyen is létezik, nem is kell pasi.Nehogy már egy ilyenbe belelépjen az ember.Arra viszont jó hogy rájöjjek milyen szerencsés voltam a férjemmel hogy nem ilyen volt.Ha ilyen világot élünk inkább elbénázunk a kölökkel ketten,igaz hogy van egy kis vak vezet világtalant érzésem,de mégis csak jobb így.Lassan már a rémhíradót sem merem megnézni, ott is csak azt mondják, leszúrta megverte megerőszakolta kidobta a gyereket az ablakon stb.Belém van már sulykolva nehogy bárkiben is megbízzak.Mondjuk az se nagy baj ha tudjuk hogy másokkal mi történik ha nem csak a személyes tapasztalatra támaszkodik az ember lánya.Igaza lehetett a faternak mikor azt mondta nő nem mehet sötétedés után az utcára,nem állsz szóba idegenekkel,csak akkor mehetsz el szórakozni,ha érted jön a fiú elkér elengedlek de pont arra az időre hazahoz amit megígért.Inkább arról olvasnék milyen rendesek okosak erősek a férfiak ,inkább fényezzük őket egy kicsit , mert lassan már szóba se merek állni velük. Olyanokat írjatok ami pozitív azt szeretem olvasni.
Hát, Ibolya először is örülök, hogy inkább bízni akarsz bennünk. Másodszor, van itt pasifényező cikk elég, férfifilmelemzések, férfibátorságról szólók. Ez csak az őszinteség, a hibáinkkal való szembenézés szándéka miatt került ide. A férfiak elenyésző kisebbsége viselkedik így, viszont ennek van legnagyobb sajtója. A normális, megbízható férfi, az „csak olyan természetes”. Rájuk, ránk, a kutya se veszteget szót. Érdemes lehívni a tartalomjegyzéket. Vannak itt férfipozitív cikkek. Sok-sok nőlappal szemben itt viszont a nemünk hibáiról is esik szó. Az akár még oly rangos nő magazinokban inkább a nőfényezés megy. Az őszinte szembenézés kevésbé. Persze a társadalom se készteti őket erre, illetve minket nyom efelé a szellemi környezet, amiben élünk. De akkor is…
Hibátlan ember nincsen nő sem férfi sem,unalmas is lenne,csak az nem mindegy milyen hibái vannak.Az sem természetes hogyha nincs megbecsülve egy rendes ember.Nagyapám is csodálatos ember volt harminc évvel a halála után is tiszteljük a tesómmal,az apu is a legjobb ember volt aki lehetett sajnos tavaly ő is meghalt.A férjemnek meg az volt a legnagyobb hibája hogy fiatalon meg mert halni ráadásul engedély nélkül.Annyi a mentsége hogy nagyon nem akart.Nézd meg a Mens world-ot az egyik barátnőm írogat rá azért olvasom,ott főleg nők osztják az észt a férfiaknak,hogy csajozzanak mi tetszik a nőknek.Még képeket küldenek jó csajokról jó éjt srácok felirattal hogy örüljetek.A nőfényezésről meg annyit ,én a tipikus szőke nő vagyok de annyira hogy még én is röhögök rajta,rólam gyártják a vicceket,de azzal sincs baj sokan vagyunk így.
Én csak a fészbúkon látom, milyen sokszor kedveskednek nekünk a nők képekkel, néha idézetekkel, bár ott rengeteg a kioktató és megnevelő idézet. Az erősítő és bátorító kevés. Talán nekem kéne beállni. Sok nő kedves velünk. Mégis Ibolya, amikor két éven át próbáltam intenzíven párt találni magamnak rengeteg kudarc ért. Valami nem működött. Most meg már nem akarok. Isten előtt annullálhatatlan házasságom van, egyedül kell éljek. Rá vagyok szorulva Istenre, vagy csak idő kérdése és összeomlok belül. Pozitív történetek kellenének férfiakről, valódi megtörtént események. Ez egy jó ötlet, lehet csinálok belőle kampányt a fészbúkon.
Jó ötlet minden emberi életnek sorsnak megvan a tanulsága.Nem szabad összeomlani,ami nem öl meg az megerősít.Soha nem kell azzal foglalkozni ki mit gondol rólad legyen az a saját kis szocproblémája.Az a lényeg te mit gondolsz magadról.Nem kell semmilyen elvárásnak megfelelni csak saját magadnak,ha magadnak megfelelsz lényegtelen a többi ember véleménye.Ha magadnak nem tudsz mindig van lehetőség a fejlődésre az egyéniséged formálására.Láttad Jézus utolsó megkisértését,senki nem értette a lényeget az egyház kikiáltotta istenkáromlónak nem jött le a mondani valója.Az volt a történet hogy Jézus haldoklik a kereszten jön a Sátán felajánlja neki hogy nem kell szenvednie élhet egy boldog életet Jézus elfogadja és újrakezdi az életét.Mulat nőzik kiéli minden emberi vágyát megnősül gyerekei lesznek megöregszik haldoklik egy hosszú boldog élet után ,és rájön hogy hibázott neki az volt a küldetése hogy a szenvedésével megváltsa a világot nem teljesítette a feladatát könyörög Istennek hagy mehessen vissza a keresztre.Akkor visszakerül és meghal.Az a mondanivaló hogy mindenkinek van szabad választása még Jézusnak is volt, csak ha egy átlagos életet élt volna senki nem emlékezne rá ,nem született volna egy új vallás másképp alakul a történelem.De isten az utolsó percig megadja a változtatás lehetőségét.Az kereszténység lényege hogy ember vagy hibázhatsz nem baj ha nem vagy jóember csak vedd észre ismerd fel próbálj változtatni.
Érdekes film lehet. Jó, hogy leírtad, lehet, megnézem. Nagyon jó, amit leírsz Ibolya, lelki önállóság (de nem önfejűség) ami nagyon fontos az életben. De mostanában a Láng pislákol belül. Talán szándékos, végül is van elég fény, látom a következő lépést, esetleg szerénységre akar az Úr szorítani. Nem a mindig lángolás, az izzás. Néha elég a gyetya lángja is. Vagy jelez: többet legyek vele, teremtsek időt szerető ölelésére. Utána napokkal is több az inspiráló ötlet, a váratlan erőforrás, mégha az együttlét alatt látszólag nem is történt szinte semmi. Jó dolgokat írsz, szerintem ezek most kollektív leckéink. Elég ha úton vagyunk, a többiek nem mérce, csak útjelzők (és nem is mind mutat jó irányba) belső erőforrásból élni. Tetszenek a gondolataid.
Érdekes amit a film kapcsán írtál. Mivel megélhetetlen és érvényteleníthetetlen házasságom van, ezért a tisztaság a sorsom. És ez nem holni merev szabálykövetés, két év intenzív párkeresés és annak sorozatos kudarcai után, valamint belső élmények és az Egyház tanításával való foglalkozás után jutottam erre. Most karácsonytól váltam képessé, hogy már bízó lélekkel vállaljam. Nem élhetek átlag életet (persze csak bizonyos vonatkozásban, és az életem egyik dimenziója nem átlagos – de nem is ritka, elég sok pap és szerzetes/nő van) bár úgy vélem egy jóakaratú, de nem különösö9bben kiemelkedő fickó vagyok. Másképp lenne, aggódhatnék, amit Isten tesz, az valahogy mindig olyan természetes. Néha rendkívüli, de alapjában természetes, hiszen nincs saját természetén kívül, így valahogy úgy rendben van, főleg hossszabb idő után tűnik ez ki.
Szerintem az a baj hogy nekünk túl jó dolgunk van, sok helyen a világban a puszta életükért küzdenek az emberek.Nem is kell messzire menni mondjuk Ukrajnában se szeretnék most élni.Biztos nem az a nők legnagyobb gondja,hogy most éppen szoknyát vagy nadrágot vegyek fel melyikben vagyok csinosabb vagy milyen színüre lakkozzam a körmöm hogy a cipőmhöz is passzoljon.A férfiak sem azon filóznak mitöl látszanak férfiasabbnak, vagy harcol vagy elpusztul.Nagy luxus az hogy vitatkozhatunk egyenjogságról, férfi női szerepekröl feladatokról.Örüljünk neki hogy megengedhetjük magunknak.
Tudod sokszor az az érzésem, hogy vbár vannak problémáink, de sokszor nem vagyunk hajlandüók meglátni, mennyire jól élünk valójában. Már régen tömegfesen az afrkai dél-amerikai vagy ázsiai nyomorgók helyzetével kne törődnünk, bizony a meglévő terheink mellett. sok terhünkről kiderülne csak azért van, mert megkreáltuk magunknak. a boldog élethez valójában emmiköze. mint rengeteget gürizni a családdal és más emberekkel keveset lenni egy kellemes és szép életmódért. holott az ember legnagyobb barátja a Földön az ember. ha megvalósítja. egy szudáni nomád lányból lett híres modell mesélte az életrsajzi könyvében, hogy soha nem felejti el az esti tábortüzeket, amikor sk testvérével és a szüleikkel együtt voltak beszéltek énekeltek, nevettek, holott a testvéreiből skszor a foguk és a szemük fehérjét látta. az embernek az emberre vanb a legnagyobb szüksége. A Földön. Ha a Láthatatlan világot is ide vestzem, akor pesze Istenre és az emberre.
Beszéltem egy magyar hajléktalan párral Bécsben. Mesélek róla, milyen volt vagonban lakni a Westbanhofon, ahol kettejük biztonsága azon múlott, a férfi ki mert-e menni egy méteres vascsővel az éjszakéba, vagy nem. És a férfi őszintén megmondta, hgy iszonyúan idegőrlő volt a mnden éjszakás rizikó. Pedig jól megtermett férfi, ha békés uis tartanak tőle (pedig az állóképessége nem jó – de ez nincs ráírva, csak megsúgta). A jólétet hajszoljuk, a tömeges másokat segítáés helyett! Biztos vagyok benne, hogy rengeteg természetes és természetfeletti csodát megtapasztalnénk, ha nem önmagunkra figyelnénk elsősorban.
Imánra gondolsz.Sok nyomorúság van a világon amin egy ember nem tud változtatni,sok ember kevéssel de jóakarattal biztosan tudna.Ha nem azon keseregnének az emberek mijük nincs annak örülnének amijük van,több boldogabb ember lenne.Végül is minden csak nézőpont kérdése,nem lehet mindenki szép gazdag és sikeres.Én hosszútávon képtelen vagyok szenvedni mindig oda lyukadok ki ,hogy nekem se jó de magam körül is látok sokkal rosszabb helyzetben levő embereket.Van tető fejem felett,van mit enni,van két kezem két lábam mi a fenét akarok még.Istentől meg az a legtöbb amit kaphatsz ha lelkierőt és lelki nyugalmat ad. Biztos kétszer álltam sorba mikor a magabiztosságot osztogatta .Azért kell egy kis egészséges önzés is ha mindig másokkal foglalkozol magaddal soha annak sincs soha jó vége mártírnak lenni se lehet nagy boldogság.A kudarcok a nehézségek is azért vannak az életünkben hogy tanuljunk belőle. még ha nem is látjuk néha az értelmét, lehet hogy isten próbára tesz lássa milyen ember vagy hogy állod meg helyed ki tudja lehet semmi se véletlenül történik.
Nem, véletlenben nem hiszek. Gondviselésben és/vagy személytelen Sorserőkben igen. Minél jobban közeledik valaki Istenhez, annál inkább átjárja életét a Gondviselés (és ez nem jelent feltétlen hagyományos értelemben vett jó életet), és minél inkább kiszakad valaki belőle, annál inkább lesz kiszolgáltatottja olyan világot lendítő és egyensúlyozó erőknek, melyek messze nagyobbak nála, és még jó, ha zúzzák és formálják, nem pedig megnyílnak és szabad esést engednek a legmélybe.
Itt már erősen túljutottunk a szellemi képességeimen te egy szöke nővel társalogsz ezen a szinten már nem tudok gondolkodni ez már magas.
Ja, szerénykedj csak! (Basszus, te alázod magad előttem? Bakker, az ilyenre szoktam beindulni… oké, szünet!)
Tévedsz soha senki előtt nem aláztam magam nem is fogom, gyakorlatilag nem látok a büszkeségtől egyszerüen csak nem vagyok teológus van az a pont ahol már nem erőlködöm mert a végén megfájdul a bájos kis fejecském.
Szerintem csak máshol van a szint kettőnkben a „megalázom magam” értékéhez. Én már ezt látom ott is, mahol tul képp őszinte vagyok. Nem titkolom, de pöffeszkedem, ha több vagyok valamiben, és belátom és ki is mondom, ha kevesebb. Ezt lehet szimplán őszinteségnek hívni. Dew ha mindkettőnkre figyelek (vagyis nem, hangsúlyozom túl az erősségeim, és nem teszek úgy, mintha tudnám, amit nem tudokn akkor alázatos is vagyok. Így vagy úgy, de megnyílok a másik felé. Tehát alázom magam. (Na jó, ez kicsit macsósan van kifejezve. Szándékosan egyébként.)
Nyugodtan macsóskodj pöffeszkedj ha jobban érzed tőle magad,de ha attól megalázva érzed magad hogy megnyílsz a másik felé ott baj van.Nem fogod tőle jobban érezni magad.Nem várhatsz senkitől bizalmat ha te sem tudsz megbízni másban.Mindenkinek megvannak a korlátai ha tetszik ha nem.Kevés az igazi zseni az emberiség alig egy két százaléka.Attól még hogy nem zseni valaki meglehet a magához való esze.A biztonság kedvéért sokat járok fal mellett hogy dörzsöltebb legyek,fényesedik már az oldalam,alig egy két évtized és ragyogni fog.
Bevallom, kicsit zavarba hozol. Miből gondolod, hogy pöffeszkedem? Alázatosnak kell ugyan lenni a másik felé való megnyílásban, de miből hiszed hogy ez szerintem megalázó? Bizalom? Úgy véled, olyan könnyű kimondani mi fáj? Vállalni a nevetségessé válás, meg nem értés és elutasítás kockázatát?
A végét megint nem értem. Mintha azzal az érzéssel küzdenél, hogy esetleg lenézlek, holott a „szerénykedj csak!” pont bátorításnak lett odaírva. Hogy Te ne érezd magad kevesebbnek. Egy képesség, az egy képesség. De az EMBER, az EMBER. Remélem, értesz. Nem a képességeinkért halt kínhalált Jézus, hanem értünk. Gusztikáért, a zsirai otthon lakójáért, aki csak annyit bír mondani, hogy „ööö”, és etetni kell, és egész nap ránganak a végtagjai, és még vak is, éppúgy, mint miértünk.
Nem vagyok zseni, csak itt-ott megcsiszolgatott az Isten. Gondolom, okkal tette. És ha ő teszi, az ok mindig ugyanaz: Szolgálat. Kétségem sincs felőle, amíg tartom a tekintetét belül, áldás lesz. Ha nem tartom, elvész, vagy átokká lesz. Ez utóbbi közül egyik sem vonz.
Érdekes mennyire elbírunk beszélni egymás mellett,két ember mennyire másképpen lát értelmez dolgokat.Legalább a szándék megvan a megértésre.Gusztikát nem kellett volna felhozni,nem szándékosan de nagyon érzékeny pontra tapintottál,feltámad bennem a harag,bárkinek átharapom a torkát a Gusztikák emberi jogaiért.Minden nap átélem az ő helyzetét,én egy fogyatékos gyereket nevelek teljesen egyedül.Az iskolába ahová jár százával vannak a fogyatékos gyerekek minden szülő megküzd rendesen a sajátjáért.Ne tudd meg hányszor hallom hogy olyan szép vagy fiatal vagy miért nem adod be hetes iskolába tudjál normális életet élni, még a gyerek tanárnője is olyan szívesen segítene helyet keresni neki a saját anyám is ezt mondta.Nekem senki ne mondja meg hogyan éljek senki ne mondja meg mi a jó nekem senki ne akarjon segíteni rajtam.Majd én eldöntöm mi a jó nekem.Nagyon nem érdekel senkinek a véleménye meg a jó tanácsa.Majd én eldöntöm mi a normális élet.
Ja, nekem is volt egy ilyen érzékeny pontom, egy karateversenyen, ahol az egyik anyuka önérzetesen mondta, engem ne ugráltasson, nem irányítson a párom!” Na, mondom, megint egy nő, akinek egy lábtörlő kell a lakásába. Miután oszlott a fájdalmam, viszont továbbhallgattam, és arról beszélt, milyen szívesen és örömmel gondoskodik az övéiről, éspedig a férjéről is, nem csak a gyerekeiről. Igazából tudom, hogy tiszteli és felnéz a párjára, kicsit csodálja is. (Tényleg fantasztikus ember, van miért.)
És elkezdtem más szemszögből látni a dolgokat. Ha valakit ennyire gazdag érett gyümölcsökkel és csodaszép virágokkal teli kerthez tudnák hasonlítani, az persze félti magát. Ha valaki ennyire tudja a dolgát és helyét egy családban, azt persze nem kell kontrollálni és irányítani. Tulajdonképpen az önvezérlésével terhet vesz le a társa válláról. Így már teljesen más színben tűnt fel ez az asszony, főleg mikor egy másik család belső incidenséről esett szó, és ösztönösen a gyengébb mellé állt. Nem harcosan, együtt érzőn. Józan férfi ilyen nőt nem is akarna irányítani. Minek? Megbeszélni a dolgokat.
Amit írtál, Ibolya én veled értek egyet. Tudom, mert láttam, hogy otthon sokkal jobb az értelmi fogyatékos gyereknek, mert sokkal több személyes törődést és figyelmet kap. Majd ha már annyira öreg vagy beteg leszel, akkor add be, és látogasd! A személyzettel meg ápolj türelmes, önérzetes, jó viszonyt, néha kisebb ajándékokkal. Így lesz a lehető jobb sora majd a gyerekednek.
Igazából nekem is így a jobb nem tudnék úgy élni ha nem lenne körülöttem,sőt ha sok pénzem lenne hoznék haza még többet.Öreg vagy beteg én nagyon sokára leszek teszek róla hogy jó fizikai állapotban legyek.Annyira nem is vészes a helyzet az enyémnél sokkal súlyosabb esetek is vannak még a suliban is.Legalább nem mozgássérült szót fogad ellehet menni vele bár hova,csak éppen nem merem egyedül hagyni vagy egyedül elengedni bárhová,mert ő sem beszél. DE én nagyon szeretem a gyagyikákat.Még fogyatékos állatkát is tartok itthon mondjuk az már egy kicsit lököttnek tüntet fel ,mert azt már végképp senki sem érti hogy abban mi a jó.
Nem akarnál velük kapcsolatos kisebb szolgálatokat vállalni? Van pesten egy ismerősöm, aki egy velük foglalkozó intézetben dolgozik, és katolikusban. Akár néha bevonhat az ottani világba, kiránduláson segéderőnek lenni, cserébe a te fiad is csatlakozhat hozzájuk, élmény lenne neki is.
Összeismertesselek vele?
A suliban is azt szoktuk szeretnek vinni magukkal,csak úgy fest a dolog hogy egy gyerekkel több lesz olyankor mert tébolygok a gyerekekkel eggyüttEz akkor lenne jó majd ha a gyerek kijárta az iskolát és megszűnik ez a lehetőség.Megírhatnád a címüket ,még van a jövő év amig suliba jár utána itthon maradunk mind a ketten akkor jól jön majd az elfoglaltság.
Csite Ferit keresd, kérlek a Facebook-on, és hívatkozz, kérlek rám!
;-)
Köszönöm szépen észben tartom ,most még elég sok dolgom van de ha aktuális lesz akkor egy jó lehetőség.
:-)