Mondtam a napokban a bölcs barátnémnak: „Annyira nem vagyok okos, ilyen téren.” Jó, ha az emberben van erő és elismeri. Ki tudja mondani. Talán pont ilyenkor nyer erőt. Tapasztaltam. Jön az erő ilyenkor valahonnan. Bátorság, merészség kell egy ilyen mondat kijelentéséhez, állításához. Talán meg is vannak az adatok a döntéshez, csak rendszerezni kell. Aludni rá egyet. Megpihenni. Érlelni. Hagyni az agyunkat, hogy megfelelő sorrendbe helyezze a benyomásainkat, érzéseinket. Például kiindulhatunk visszafele is. Az biztos, hogy ezt, meg ezt nem akarom. Aztán lassan kirajzolódik, a terv. Hogyan legyen? Mi az viszont, amit képes vagyok. Amit meg tudok csinálni. Az időmbe is belefér. Sőt szívesen csinálom. Előfordul, hogy még kicsit az okkult tudományokat is segítségül hívhatjuk. Noha a tudományos dolgokban hiszek 99 százalékban, de a mamám sírjánál kérleltem: „Segíts mama! Merre haladjak?” Aztán leszegett fejjel tovább menve egy szív alakú kavicsra bukkantam. A zsebembe raktam. Lépegettem tovább mosolyogva. Haza felé, még egy kicsit vásárolni megállva az üzlet bejáratánál a kövön egy piros kis kiszínezett szivet láttam. Elgondolkodtam. Amikor pedig ezután a finom édes szív alakú keksszel kínáltak, megértettem, hogy a logikus tudományos okfejtések mellett az univerzum más módokon is terel, jelez. Hogyan haladjak? Mindenképp szívvel. Ez legyen az alap. :) Kata