Kyky bejegyzései

Kik vagyunk valójában?

Lélekről szóló tudomány

 

Az élőlény (az egyéni lélek) eredeti énje egyáltalán nem azonos a látható anyagi testével. Valódi önazonosságát tekintve minden élőlény transzcendentális tulajdonságokkal rendelkező lélek, aki örök, sohasem született és nem is hal meg. A lelki világban élő lelkek eredeti, lelki testükben vannak ott jelen, az anyagi világban azonban fizikai testet öltenek magukra. A lélek azonban nem hal meg a test halálával, hanem mindig folytatja létezését.lelek

A lélek sohasem született, keletkezésének nincs „dátuma”. Mindig létezett és létezik, s ennek nem vethet véget semmi és senki. Amikor ideiglenes növényi, állati, emberi testeket ölt fel és vet le, akkor úgy tűnhet, hogy megszületik és elpusztul, mindez azonban csak az anyagi testek váltakozása. Az anyag módosulásai ellenére ő mindvégig változatlan és egyéni tudattal rendelkező személy marad.

Eredeti helyzetében minden lélek tudással és boldogsággal teli örök lelki testtel és lelki érzékekkel rendelkezik. Az a közös bennük, hogy mindannyian Krisnát (Istent) szolgálják.

lelek-elhagyja-a-testetMindezek mellett a különböző lelkek egyedi lelki testtel, különleges személyes tulajdonságokkal és érzésekkel rendelkeznek, s ennek megfelelően Krisnát is eltérő módon szolgálják. Bár a számuk végtelen, nincs két teljesen egyforma lélek.

A lélekre eredendően nincs hatással az anyagi energia. Tiszta lelki tudattal rendelkezik, így tisztában van vele, hogy ő Krisna, Isten örök szolgája. Ebben a helyzetében társaival, a többi lélekkel együtt szeretetteljes, személyes kapcsolatban szolgálja Őt, s ebből a kapcsolatból örökké fokozódó boldogságot merít.


Hogyan épül fel az élőlények anyagi teste?

A testet öltött lélek anyagi teste két fő részből áll: a durvafizikai (látható) testből és a finomfizikai (érzékszerveinkkel nem tapasztalható) testből. A durvafizikai testet a védikus írások szerint öt durvafizikai elem építi fel: a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter (az elemek nevei nem felelnek meg egy az egyben e kifejezések köznapi jelentésének). Ezekből az elemekből épül fel az élőlények látható teste.

A finomfizikai test az elméből, az értelemből és a hamis egóból áll. A finomfizikai test az alapja az élőlények pszichikai megnyilvánulásainak. Az anyagi test mindkét része eszközként szolgál arra, hogy az egyéni lélek (vágyainak megfelelően) boldogságot próbáljon meríteni e világból, és érzékelje tettei visszahatásait.reincarnation

A lélekkel ellentétben a durvafizikai test változó és mulandó. A születés pillanatától kezdve egészen a halál beálltáig egyfolytában átalakulásokon megy keresztül. A születés, a növekedés, az élet „derekán” tapasztalható stagnálás, majd a reprodukció, az utódok létrehozása, aztán az öregedéssel járó leépülés, és végül a halál bekövetkezése is folyamatos változást jelent az állapotában. A halálkor a lélek elhagyja a durvafizikai testet, amely azonnal bomlásnak indul, anyagi összetevőire esik szét. A test csak a lélek jelenlétében mutat életjelenségeket.

A finomfizikai testet az elme, az intelligencia és a hamis ego építi fel, és túléli a durvafizikai test pusztulását. Mindaddig a lélekkel marad (pszichikai burokként véve körül azt), amíg a lélek az anyagi világban tartózkodik. Egy test halálakor a finomfizikai test szállítja a lelket a következő durvafizikai testbe.

Az elme funkciói a különböző pszichikai működések, a gondolkodás, az érzések és az akarat megnyilvánulásai. Az intelligencia szerepe az, hogy segít a tárgyak természetét felfedezni, megérteni és feldogozni, vagyis megkülönböztető képességgel rendelkezik. A hamis egó az a helytelen „én”-felfogás, amely miatt az élőlény az anyagi testével azonosítja magát. E hamis önazonosítás hatására az egyéni lélek az anyagi világ részének képzeli magát, így elfeledkezik saját lelki természetéről és Istenhez fűződő kapcsolatáról. Magáról alkotott, helytelen énképe miatt jelenik meg az életében a félelem.reinkarnacio---elozo-eletek

Következő cikkemben az anyagi világról, Isten birodalmáról és kapcsolatáról fogok írni :)

Domináns – szubmisszív kapcsolat

Domináns férfi – szubmisszív nő

 

Társadalmilag alapvetően az az elfogadott, hogy a férfi a domináns fél, hisz az ősidőktől kezdve a férfi vadászott, a nő őrizte a tüzet és nevelte a gyerekeket. Később sem volt ez másként, a férfi volt a családfenntartó, a nő pedig végezte a házimunkát, nevelte a gyerekeket és kiszolgálta a férjet. Ezért a domináns férfi – szubmisszív nő kapcsolatról írok most, a következő cikkben pedig kifejtem a domináns nő – szubmisszív férfi kapcsolatot, és a két viszony közti alapvető különbségeket.

hajhúzósAz ősember levadászta a prédáját, ahogyan a párját is, kupán vágta az asszonyt a furkósbotjával és hajánál fogva behúzta a barlangba. Ez mostanra finomodott, (a prédát már udvarlással cserkészi be) de nagyban visszavezethető erre.

Ne keverjük össze a határozott férfit a domináns férfivel. Attól, hogy valaki egy párkapcsolatban határozott, szeret irányítani, az nem jelenti azt, hogy jól tudja kezelni a teljes odaadást amit egy szubmisszívtől kaphat. Ez nagyobb felelőséggel jár mint azt sokan gondolnák. Dominánsnak lenni azt jelenti, hogy az előre megbeszélt határok között azt tehetjük a szubmisszív féllel, amit akarunk és amikor akarjunk. Ez idáig jól hangzik ugye? Ellenben ha megállunk itt, az nem más mint a partnerünk kihasználása. Tisztában kell lennünk a szub vágyaival, határaival és lelki világával, és eköré kell szerveznünk a saját vágyaink kielégítésére szolgáló tevékenységeket. Sok szub igényli a törődést játékon kívül is. Ahogy a szub elmerül abban az örömben, hogy szolgálhatja a domináns felet (és a tevékenységekben amit csinál, átél), a játék után akár kihasználva is érezheti magát, ha nem kapja meg a kellő törődést, odafigyelést, tiszteletet. Dominánsként ezt tudni kell kezelni, és cserébe örömmel veti magát a lábunk elé legközelebb is.suttogós

Fontos a folyamatos kommunikáció! Érdemes tudni, hogy a szubmisszív fél hogyan szeret(ne) szolgálni, milyen vágyai vannak, és kis fantáziával meg lehet ezt úgy valósítani, hogy a dom vágyának is megfelő legyen.  A Duke of Burgundi c. film jól szemlélteti a domináns-szubmisszív kapcsolatot, bár ha előre leírja a szub a domnak, hogy mit szeretne, az már veszít a varázsából, hisz várható. Az izgalmat az fokozza, hogy a szub nem tudja mi fog történni vele, teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, és akár olyan utasítást is kaphat, ami nem feltétlenül tetszik neki.

domA teljes odaadás arról szól, hogy ha nem igazán tetszik a dolog, akkor is megteszem a domomnak, hogy a kedvébe járjak és ezt ő értékelni fogja, megjutalmaz, ellenkező esetben megbüntet. Szóban és testben alázás is része lehet a kapcsolatnak, ha mindkét fél élvezi, de ezt sem szabad túlzásba vinni, tudni kell hol a határa a szubnak. Például egy pofon után egy csók vagy simogatás. Érdemes váltogatni a durvaságot és a gyengédséget, mert ha túlsúlyban van az egyik, az nem mindenkinek tetszik.

A domináns félnek mindig józanul kell gondolkodni, uralkodnia kell magán is, és a szub örömét is szem előtt kell tartania, főként egy párkapcsolatban. A cél az, hogy mindkét fél elégedett legyen, és azt kapja, amire vágyik.Gucci fenekelés

Következő cikkben a domináns nő – szubmisszív férfi viszonyról fogok írni.