Első körben megfigyelem őket. Hogyan nyilvánulnak meg. Kötetlenül, minden dresszúra nélkül, alapból. Sokat elárul egy emberről. Arról, hogy alapvetően milyen a természete. Mennyire emberséges. Az újat bántja e. Kóstolgatja? A határait feszegeti e? Békés vagy harcias, támadó, nyakas, belemenős, kűzdő szellem? Manapság, amikor az egója a többségnek az egekben, a jogait hangoztatja, szinte minden helyen, az a kevesebb, aki szeretettel közelít, megértően. Voltam évtizedekig csak férfi beosztottakkal. Amikor 16 családfő tekintete követelőzött fizetésnapokon. Az italfüggőségük és más agressziójuk, ami nem önmaguk ellen, hanem kifele keresett célpontot, terhelt. A fiatal közösség mögött pedig a minden mozdulatot kontrolláló szülői közösség. Szerencsés esetben megértőek. Ha nem, akkor hibakereső üzemmódban működnek és esténként, ráérve, áttárgyalnak, mindenkivel minden részletet. Visszatérve a megnyilvánulásokra: Lenyűgöző látni, és izgalmas megtapasztalni, hogy egy egy helyzetben egy új vezetőt hogyan fogadnak. Megmutatkozik az egyén és a közösség. Felemelő, amikor van néhány, aki mosollyal fogad és nem bántással. A jóindulatúaktól mindig meghatódom. Viszonzom. Ők nem ellenségeskednek. Érezhető a mögöttük levők sok jó tette. Valamint az alapvetően jó természet. Sokszor jut eszembe, az ember alapjaiban való változása. Idővel még inkább olyanabb lesz, mint a kezdetekben. Persze érnek hatások, traumák, de ezek feldolgozása is annak a függvénye, hogy milyen adottságokkal érkezett. Voltam már erőim határán. Tapasztaltam, olyan bevillanó félmondatokat, amik tovább lendítettek. Helytállni képessé tettek. Fejlődtem. Meghaladtam önmagam. :) Kata