Fogyatkozás

Nem egyszerű tudomásul venni a fogyatkozást, hanyatlást. Még akkor sem, ha nem velünk történik. Olyan egyedül álló, aki valamiért szingli, özvegy. Látni, hallani, hogy például valamely porcikáját csonkolták. Megrendít, érthetően. Hiszen tudjuk, érezzük. Ma te. De bármikor velünk is megtörténhet. Aki mélyen együtt érez, azt megviseli mindez. Olyan rokon, például, akiről tudom, hogy mióta csak ismerem, szorgosan tevékenykedett, és most ilyet helyzetet kell egyedül átélnie. Elgondolkodtat. Ez hát az élet. Sírok helyette is. Amit csak bírt, juttatott az utódainak. Most pedig ez követezett. Nem kis erő kell, ilyesmi átéléséhez. Az ember persze sokat kibír. Ad mintát az utána következőknek. Bocsánat, ha ilyenkor elgyengülés következik a mélységes együttérzéstől be. Lesz ez még a veletek is idővel. Hát ez is az élet. Erővel, túlélni minden szörnyűséget. Valamiért mégis csak érdemes. Bizakodva, reménykedve. ahogy szokták mondani: „Lesz ez még így se.” :) Kati

Vélemény, hozzászólás?